Anna Todd: Miután összecsaptunk

Tessa mindent elveszíthet. Hardin semmit sem veszíthet… csak Tessát.

Miután összecsaptunk, az élet már soha többé nem lesz olyan, mint volt.

A nehéz kezdet után úgy tűnt, hogy Tessa és Hardin végre egyenesbe jön egymással. Tessa már megtapasztalta, hogy Hardintól nem áll távol a kegyetlenség, de nagyon megrendül, amikor egy váratlan esemény lerántja a leplet a kapcsolatuk eredetéről, és Hardin titokzatos múltjáról. 

Már megszokta, hogy Hardin olyan, amilyen… De tényleg ő az a mély érzésű, figyelmes fiú, akibe a durva felszín ellenére beleszeretett… vagy egész idő alatt egy idegen volt? Tessa legszívesebben elmenekülne, de ez nem olyan könnyű. Kísértik az szenvedélyes éjszakák emlékei, nem tudja elfelejteni Hardin érintését és mohó csókjait. 

Mégsem biztos abban, hogy el tud viselni egy újabb megszegett ígéretet. Annyi mindent feladott és kockáztatott Hardinért! Az iskolát, a barátait, az anyjával való kapcsolatát. Otthagyta a barátját, aki igazán szerette, és most talán egy ígéretes karrierről is le kéne mondania miatta. Tényleg itt lenne az ideje, hogy továbblépjen. 

Hardin tudja, hogy hibát követett el, talán a legnagyobbat egész életében. Mégsem adja fel harc nélkül.

De meg tud-e változni? Meg fog-e változni a szerelem kedvéért?

Folytatom is a Miután sorozatot a második kötettel, bár már az első rész után se nagyon értettem, hová lehet még húzni ezt a sztorit.

Nem elég, hogy egy négy kötetes sorozatról van szó, mindegyik könyv legalább 500 oldal, és eddig tulajdonképpen annyiból áll a történet, hogy a következők ismétlődnek több, mint 1000 oldalon keresztül: veszekedés, üvöltözés, sírás, kibékülés, szex, megcsalás, lerészegedés, ribanckodás, féltékenykedés, verekedés.

Ugyanazokat a köröket futjuk.

Nem hiszem el! Ennyi balhét két ember egyszerűen nem rendezhet 3 hónap alatt, vagy ha mégis, akkor ahhoz már tehetség kell.

Meg úgy belegondoltam, hogy vajon a szomszédok mit szólnak a mindennapos üvöltözéshez, meg a hangos "keféléshez"?

Kezdjük talán a szereplőkkel, akik már az első könyvben sem nyertek meg maguknak. Komolyan mondom, meg is érdemlik egymást ezek az idióták, náluk idegesítőbb szerelmespárt olvasó még nem kapott.

Tessa ha lehet, most még irritálóbb. Az előző kötetben legalább néha voltak jó pillanatai, de itt... másra sem képes, csak rinyálni, sírni, féltékenykedni, idegenekkel smárolni és oboázni. Ja, meg persze most már sminkelni, meg hajat besütni is, mert hogy ő már nem az az ártatlan, hosszú szoknyás szűz kislány, mint aki az első részben.

Egyébként felfoghatatlan számomra, milyen könnyen megbocsátott Hardinnak. Jó, elismerem hogy nem azonnal a könyv elején, de belegondoltam, és ha a való életben ez velem megtörténne, és a srác, aki elvette a szüzességem, a véres lepedőt meg a használt óvszert mutogatja a haverjainak a hátam mögött, nemhogy nem sírnék a pasi után, de még jól pofán is verném. Komolyan, valakinek ennyi önbecsülése nincs, hogy ezt csak így elfelejti? Vagy csak én fújom fel? Nyugtassatok meg...

Mindezek után persze Steph-nek nem bocsátott meg ilyen könnyen, pedig nem ő cseszett ki vele, ő "csak" elhallgatott előle bizonyos dolgokat. Fuck logic.

Hardin. Legszívesebben lecsapnám.

Lehet felőlem bármilyen szexi, és elhiszem, hogy hiperszuper tetkói vannak, de egy idő után fárasztó. Állandóan megmondja Tessának, hogy mit csináljon, kivel beszélhet és kivel nem, kivel találkozhat és mikor, folyamatosan irányítani akarja. Ha meg valaki rá mer nézni a kis barátnőjére, akit a tulajdonaként kezel, már rohan is, hogy beverje az illető képét. Az meg szerintem rohadtul nem szexi, ha valaki az alkoholtól totál ki van ütve, és magából kikelve ordibál a barátnőjével, hogy még a nyál is fröcsög a szájából. Brr.

És az a bizonyos részeg szexjelenet Seattle-ben... csak kapkodtam a fejem, és hirtelen nem is tudtam, melyikük a szánalmasabb. Hardin, aki kihasználja, hogy Tessa sakál részeg, vagy Tessa, aki azzal fenyegetőzik, hogy átmegy Trevor szobájába, és megdugatja magát a sráccal.

Apropó, Trevor: komolyan csodálkoztam, hogy (SPOILER:) vele végül nem lett semmi, még egy csók sem. Az "utóbbi időben" ez szokatlan Tessától. Na de mindegy, még van két könyv...! Bár őszintén szólva én sajnálnám Trevort, mert úgyis faképnél hagynák a végén, vagy rosszabb esetben Hardin az ő arcát is kezelésbe venné. Igazából már azért is sajnálom, amiért Tessa így hülyíti őt, mert az eddigi felhozatal közül még ő tűnik a legnormálisabbnak, legalább nem orvosi eset.

Olvasás közben néha elgondolkodtam, hogy vajon az írónő szimpatikusnak találja-e a főszereplőit? Mert szerintem nagyon nem azok. Azt ugyan értem, hogy mit szeretett volna kihozni Hardin személyiségéből, de sajnos nem nagyon sikerült neki...

Egyik eddigi olvasmányomhoz se tudnám hasonlítani a sorozatot, de ezt nem jó értelemben mondom. Ugyanis még soha nem éreztem ennyire, hogy egy helyben toporgok, és nem halad a sztori semerre, mindig ugyanoda lyukadunk ki. Az agyamra ment a sok felesleges hiszti. Nehezen tudom elképzelni, hogy valaki az egész sorozatot egyszerre legyűri, és nem akar közben valami más könyvet is kézbe venni, mert ez egyszerűen too much.

Na de a kedvencem: Tessa lesmárol egy idegen srácot miközben pasija van, majd a végén még ő háborodik fel azon, hogy Hardin ki van ezen akadva. Aztán persze azért is hisztizik egy sort, mert a srác ezek után faképnél hagyja őt. Nem is értem, miért...

És persze mindig kell valakit hülyíteni, ha Hardin épp nincs vele. Akár egy ismeretlen fickót, akár Trevort, akár Zedet... mintha egyedül képtelen lenne megmaradni.

Az egyetlen, amit értékelni tudtam benne, az néhány jó poén volt, amik igazi felüdülést jelentettek ebben a drámában. Kedveltem Landont és Karent, ők mindketten cukik, és én Trevort is bírtam, bár elismerem, hogy a többiekhez képest kicsit uncsinak tűnik, de azért aranyos, ahogy zavarban van, meg elpirul.

A vége pedig meglepett, de egyelőre nem érzem úgy, hogy készen állok a folytatásra.

Történet: 2/5

Főszereplő: 1/5

Borító: 2/5

Kedvenc szereplő: Landon

Sara Raasch: Hó, mint hamu

Tizenhat éve annak, hogy a Tél Királyságát megszállta az ellenség; lakóit rabigába hajtották. Varázslat és uralkodó nélkül maradtak. A télieknek nem maradt más reményük a szabadságra, mint a nyolc túlélő, akiknek valahogyan sikerült elmenekülniük, és akik a lehetőségre várnak, hogy visszacsempészhessék a Tél varázslatát, és újjáépítsék a birodalmat.

Meira nagyon kicsi volt, amikor Tél vereséget szenvedett és ő elvesztette a szüleit. Menekültként élt, a téliek tábornoka, Sir lett a gyámja, ő pedig harcosnak nevelte. Meira szerelme legjobb barátja, a leendő király, Mather; a fiatal lány pedig mindent megtenne azért, hogy Tél birodalmának hatalma helyreálljon. Így hát, amikor a kémek felfedezik, hol őrzik azt az ősi medaliont, amelynek segítségével visszakaphatnák a varázserejüket, Meira elhatározza, hogy maga indul a keresésére. Magas tornyokra mászik, ellenséges katonákkal harcol; valóra vált régi álma. Ám a küldetés nem a tervek szerint alakul, és Meira hamarosan gonosz varázslat, veszélyes politika, fortélyos üzelmek világában találja magát… és végül rádöbben, hogy sorsa felett nem ő rendelkezik… és ez mindig is így volt.

"A legnagyobb hóvihar is egyetlen hópehellyel kezdődik."

Nagyon akartam szeretni ezt a könyvet. Annyira vágytam már egy igazi, új fantasy regényre, és a Hó, mint hamu-ról rengeteg pozitív visszajelzést olvastam, mielőtt a kezembe került. A borító és a cím már alapból is felkeltette a figyelmemet, a fülszövegből pedig úgy gondoltam, ez lesz az a könyv, amire vártam.

Bizonyára túl sokat vártam tőle, mert most egy kicsit csalódott vagyok.

A történet nagyvonalakban a következő: Télországot lerombolta egy kegyetlen uralkodó egy másik királyságból. Megölte Télország királynőjét, a népet pedig munkatáborokba börtönözte. Van azonban néhány túlélő, akik elmenekültek: egy harcos, a trónörökös, egy árva lány aki katonának tanul, és még pár emberke, akiknek semmi jelentős szerepük nincs, csak úgy... vannak. Ez a kis csapat már 16 éve egyetlen célnak szenteli az életét, hogy megszerezzenek egy mágikus medált, ami segíthet a királyság visszaállításában, és a télországi nép kiszabadításában.

Meira egy 16 éves árva lány, az ő szemén keresztül láthatjuk a világot. Szerelmes Mather-be, Télország trónörökösébe, és hiába gyakorol vele olyan keményen, a csapat vezetője, Sir nem engedi őt veszélyes küldetésekre. Ettől a lány hasznavehetetlennek érzi magát, és folyamatosan azt hangoztatja, hogy ő katona, és nagyon is kemény, csak nem hagyják, hogy segítsen a nagyoknak.

Nem tudnám megmondani, miért nem nőtt a szívemhez, talán egyszerűen csak... túl unalmas volt. Meira tipikus tucatkarakter, aki szereti magát ismételgetni, és néha túl gyerekesnek találtam.

Másrészt, nekem ne mondja senki, hogy ez a kislány ilyen simán elintéz mindent, amit tapasztalt felnőtt harcosok 16 év alatt nem tudtak megcsinálni.

A mellékszereplőket sajnos nem ismerhetjük meg eléggé ahhoz, hogy szeressem őket. Matherben még láttam valami fantáziát az elején, de aztán ahogy előkerült Theron herceg, Meira egy csapásra el is felejtette, hogy kibe volt eddig szerelmes, és onnantól kezdve Mather alig szerepelt.

"Egy napon majd nem csak sötétben búvó szavak leszünk."

A naaaagy csattanót már a könyv elején ki lehet találni, ami azért eléggé visszavesz az élvezetből. Nem hinném, hogy létezik olyan olvasó, aki ne jött volna rá, vagy ne gondolt volna erre a lehetőségre, hiszen rengeteg árulkodó jel jön velünk szembe, például (SPOILER:) ahogy Mather nem szereti királynak nevezni magát, vagy hogy Sir nem engedi veszélyes küldetésekre Meirát és túlzottan óvni próbálja, vagy a legnyilvánvalóbb: hogy Hannah megjelenik Meira álmaiban, stb.

Annyira döcögősen indult az eleje, hogy eltelt egy kis időbe, mire végre megértettem a világ működését és felépítését, de az még most se teljesen tiszta, hogy Tavaszföld uralkodója, Angra miért is volt ennyire ellenséges a télországiakkal, miért rombolta le a várost. Nem tudom, hogy csak elkerülte a figyelmem, vagy tényleg nem volt megemlítve.

A leírásokat néha eléggé untam, sokszor túl száraz, a mágiáról pedig a fontos tudnivalókat az író szinte egyszerre zúdítja az olvasóra, nem csoda, hogy eleinte könnyű belezavarodni. Egy idő után úgy éreztem, hogy Meira folyamatosan önmagát ismétli. Ez amúgy bizonyos mondatrészekre is vonatkozik, nem is tudom, hányszor olvastam például hogy valaki "néz, csak néz"... :D

A cselekmény nagy része sablonos, szinte mindent előre ki lehet találni, ezért nekem nem volt különösebben izgalmas. A szerelmi háromszög is elég gyenge, de azért örültem, hogy nem annak van a legnagyobb szerepe a sztoriban.

Volt néhány vicces jelenet, a kedvencem amikor Meira a szolgálólányokkal veszekszik, mert nem akar illemtan órákra menni, vagy amikor Theron és Mather is félmeztelen, Meira meg valami olyasmit kérdez zavarában, hogy "Betiltották az inget Cordellben?" :D Szóval igen, voltak dolgok, amik azért tetszettek. Ilyen még például a különböző helyekről jött emberek káromkodásai (haha), vagy a télországiakra jellemző hófehér haj és kék szemek.

Én tényleg nagyon akartam szeretni, de ez most nem jött be annyira. Ennek ellenére senkit nem akarok lebeszélni róla, mert biztos nem véletlen az a sok pozitív vélemény a neten.

Történet: 3/5

Főszereplő: 2/5

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: -

Anna Todd: After - Miután

Tessa igazi jó kislány. Egy rendes fiúval jár már évek óta, vannak tervei, ambíciói, és az anyja ügyel rá, hogy az élete a megfelelő irányban haladjon tovább. 

Aztán elsőévesként beköltözik az egyetem kollégiumába, és találkozik Hardinnal. Azonnal feltűnik neki a tetovált, piercinges fiú, aki angol akcentussal beszél, és mindenben különbözik attól, amit Tessa az addigi életében megszokott. 

Hardin rendkívül mogorva, sőt kifejezetten ellenséges vele, és a viselkedése miatt Tessának gyűlölnie kéne őt. Gyűlöli is, amíg egy este egyedül nem maradnak a fiú szobájában. Tessát megragadja a fiú sötét személyisége, és amikor megcsókolják egymást, olyan szenvedély támad fel benne, amilyet még sohasem tapasztalt. 

Hardin hol gyönyörűnek nevezi, hol egy szó nélkül eltűnik, mintha egyáltalán nem érdekelné. A nemtörődöm viselkedése és a gorombasága ellenére Tessa úgy érzi, ha sikerül mélyre ásnia, megtalálja az igazi Hardint a hazugságok felszíne alatt. Hardin újra és újra eltaszítja, de csak azért, hogy aztán még közelebb vonja magához. 

Tessának megvan a tökéletes barátja. Miért igyekszik ennyire legyőzni a saját sértett büszkeségét, és Hardin előítéletét a rendes lányok iránt? 

Talán azért, mert ez szerelem?

Jesszus, mi volt ez?!

Komolyan, olvastam már buta női főszereplőkről és hisztis srácokról, és a jókislány-rosszfiú páros sem ismeretlen már számomra, de ilyen durva érzelmi hullámvasútban még nem volt részem.

Oké, kezdjük talán azzal, hogy én tulajdonképpen csak akkor jöttem rá, hogy ez egy Harry Styles fanfiction, miután befejeztem a könyvet, ne nézzetek hülyének, pls. Igazából csak úgy hirtelen felindulásból kezdtem el olvasni, nem is nagyon tudtam, hogy miről szól, csak annyit, hogy ez egy romantikus sztori.

Nem igazán hallgatok One Directiont, nem rajongóként olvastam a regényt, úgyhogy ez nem nagyon befolyásol az értékelésben.

Természetesen a neveket megváltoztatták a történetben, de az eredeti fanfictionben nem csak Harry van jelen, mint állandó szereplő, hanem Niall, Zayn és Liam is. Ezek után, ha valaha belekezdek a második kötetbe, tutira az ő arcukat fogom magam elé képzelni... kár, pedig nekem határozott elképzeléseim voltak Hardin külsejét illetően. :D

"Hardin olyan, mint a drog. Elég egy kicsi belőle, és máris többre vágyom. Rabul ejti a gondolataimat, megszállja az álmaimat."

Magával a történettel nincs bajom, már persze azt leszámítva, hogy semmi eredeti nincs benne. Az egész egy nagy kliséhalmaz, a konfliktushelyzetek is nagyjából ugyanazok, mint az összes többi ilyen könyvben. Főhősünk egyetemre megy, ahol új emberekkel ismerkedik meg, természetesen találkozik a nagy Ő-vel is, és az élete fenekestül felfordul. Eleinte ugyan nem kedvelik egymást, de az olvasó már előre tudja, hogy ebből bizony szerelem lesz, aztán jön a hullámvasút: összevesznek, kibékülnek, összevesznek, kibékülnek... így megy ez a happy end-ig.

Főszereplőnk Tessa, egy okos, konzervatív, rendszerető jókislány, aki élete minden egyes mozzanatát előre eltervezi, és mindig azt teszi, amit az anyja parancsol neki. Két éve jár együtt a pasijával, Noah-val, de az esküvő előtt nem terveznek lefeküdni egymással.

Tessa az egyik legnagyobb hiba a történetben. Ritkán jön szembe velem egy ennyire naiv, önző, ostoba főszereplő. Már az elejétől kezdve irritált, és ugyan fejlődik egy kicsit, ahogy halad előre a sztori, de sajnos nem lesz kevésbé idegesítő. Egyszerűen utálom, amikor szeretnék egy kicsit elmerülni egy romantikus regényben, és jön egy ilyen birka lány, nulla önbecsüléssel, és megengedi, hogy egy pasi olyan dolgokat megtegyen vele, amit más, normális ember nem tűrne el. Utána persze néhány szép szó, és máris minden el van felejtve.

Hiába figyelmeztetik többen is főhősünket, Tessa csak megy a saját feje után, aztán csodálkozik, ha koppan egyet. Ráadásul csak azért, hogy féltékennyé tegye Hardint, képes saját magából is hülyét csinálni.

Amit pedig Noah-val csinált, arra szerintem nincs bocsánat, egyszerűen nem tudom felfogni, minek kellett visszakönyörögnie magát szerencsétlen pasihoz, miután megcsalta, csak hogy aztán megint megcsalja. A srác helyében én biztos rá se néznék többet, nemhogy még hívogassam, inkább örülnék, hogy megszabadultam tőle, meg az idióta, irányításmániás anyjától.

Komolyan, egész végig mindenki arról beszélt, hogy Tessa milyen kis ártatlan, közben meg ilyeneket csinál, megáll az eszem! :D

"Néha az ember azt hiszi, hogy ismer valakit, aztán kiderül, hogy nagyot téved."

Persze nem tagadom, minden lány számára vonzó lehet egy titokzatos pasi, de Hardin dühkitörései, hangulatingadozásai, erőszakossága, gonoszkodó megjegyzései és cselekedetei nem tették túl szimpatikussá a srácot. Brit akcentus, szexi tetkók... nem rossz, nem rossz, de erősen kétlem, hogy el tudnék viselni egy ilyen hisztigépet. Kellenek egy kapcsolatba kisebb-nagyobb viták, de nekem ez too much, komolyan, Hardin szerintem már orvosi eset.

Egy kicsit sajnáltam Tessát a könyv végén, de igazából csak magának köszönheti, hogy így járt. Elhitte, hogy képes volt megváltoztatni Hardint, de persze ez nem ilyen egyszerű.

Ezeket a "naaagy" barátokat sem értem (főleg Steph-et), hogy miért nem mondták el hamarabb Tessának, mire készül Hardin. De mondjuk azt sem értem, hogy ha meg a srác mellett állnak, akkor miért köpték be végül. Molly-t pedig legszívesebben felpofoztam volna, de hát ez már csak így megy, minden könyvbe kell egy rosszindulatú p*csa. :D

A Hardin családjáról szóló részek tetszettek, Karen és Landon nagyon aranyosak, Kenről meg egyelőre nem tudom, mit gondoljak. Talán ez volt az egyetlen, amit kedveltem Tessában, hogy újra összehozta Hardint a családjával, bár voltak részek, amik elég furán jöttek ki, főleg az elején, amikor véletlenül találkoznak a srác apjával, aki meghívja őket vacsorázni... Hardin elutasítja a meghívást, Tessa pedig kijelenti, hogy ő akkor is elmegy. Pedig nem is jártak, alig ismerték egymást, és Ken is csak azért hívta el, mert azt hitte, hogy Tessa Hardin barátnője. Ez így nekem furán jött le, de lehet, hogy csak én látom így a dolgot.

Egy idő után bizony unalmas lett, hogy főszereplőink másra sem képesek, csak veszekednek és kefélnek, a végén a sztori csúcspontja pedig előre kitalálható, és nem igazán lepi meg az olvasót, ami az utolsó oldalakon kiderül.

Ötletem sincs, mi a fene történhet még további 3 köteten keresztül. Van egy olyan tippem, hogy folytatódik a veszekedés-kibékülés-dugás sorozat, de azt hiszem, adok neki még egy esélyt, mert néha kifejezetten élveztem az olvasást. Ha úgy gondolok az egészre, mint egy fanficre, akkor nem olyan gáz. Rám meg aztán nem lehet mondani, hogy nem értékelem a próbálkozást, főleg, mivel én is rengeteg fanfictiont írtam már, de még csak befejezni sem tudtam egyet sem.

Egyébként a sztoriból elvileg film is készül, ami érdekes, mert gondolom a sztorit főleg a rajongóknak akarják eladni, és nem hinném, hogy maga Harry Styles játszaná a főszerepet, így viszont nincs sok értelme.

Történet: 3/5

Főszereplő: 2/5

Borító: 2/5

Kedvenc szereplő: -

Jodi Picoult: Tizenkilenc perc

A világszerte méltán népszerű írónő új regénye olyan problémákat feszeget, amelyek nemcsak Amerikában, hanem Magyarországon is egyre inkább gondot jelentenek: visszaüssön-e, akit bántalmaznak? Érdemes-e minden értékítéletet és meggyőződést feladni, csak hogy befogadjon minket a közösség? Mekkora a szülők felelőssége, és meddig terjed a tanároké, a társaké, a környezeté? Homokba dughatjuk-e a fejünket, vagy ezzel csak saját magunkat és gyermekeinket veszélyeztetjük? Lehet, hogy nem elég jól, nem elég okosan szeretjük õket, és így nem is tudjuk megvédeni õket se maguktól, se a világtól?

A helyszínünk Sterling, New Hampshire. A 17 éves Peter élete maga a pokol: óvodás kora óta folyamatosan bántalmazzák és megalázzák őt a többiek. Legjobb barátja, Josie Cormier egy időben megvédte őt a zaklatóitól, de mára már ő is a menők közé tartozik, nem áll szóba Peterrel és nem is áll ki mellette. Josie barátja a hokicsapat egyik nagymenője, Matt, és onnantól kezdve, hogy kiderül, Peter gyengéd érzelmeket táplál a lány iránt, a helyzet csak még rosszabb lesz.

Aztán egy nap Peter megelégeli a megaláztatásokat, és egy iskolai lövöldözés során bosszút áll azokon, akik bántalmazták őt.

Ez talán fura, de még soha nem olvastam az írónőtől korábban. A Tizenkilenc perc volt az első könyvem tőle, amiről elég nehéz véleményt írnom, mert nem is igazán tudom eldönteni, hogy tetszett-e vagy sem.

"Ha valaki mindig arra figyel, hogy az emberek mit gondolnak róla, akkor vajon nem felejti el, kicsoda ő igazándiból? Mi van, ha az arc, amit a világ felé fordít, csak egy maszk, ami alatt semmi sincs?"

A témaválasztás merész, de tetszik, mert igenis egy valós problémáról van szó. Szerintem a diákok nagy része már volt hasonló helyzetben, amikor a társai kicikizték, megalázták, gúnyolták, esetleg kiközösítették, vagy ne adj isten bántalmazták. A legtöbb esetben ez a helyzet szerencsére nem tart sokáig, de előfordul, hogy egy diákra rászállnak a többiek, nem hagyják békén, hanem újra és újra zaklatják őt, és ezzel megkeserítik a középiskolás éveit.

Áldozat pedig bárkiből válhat, de leggyakrabban a félénk, visszahúzódó gyerekek lesznek a célpontok, akik nem tudják magukat megvédeni.

És Peter is éppen ilyen. Bemegy a suliba, összefut a menőkkel, akik valamilyen formában zaklatni kezdik, ő pedig csak csöndben kivárja a végét, amíg végre békén hagyják. Aztán hazamegy, majd megint suliba, és kezdődik az egész elölről.

Egészen addig, amíg egy nap betelik a pohár, és lövöldözni kezd az iskolában. Tizenkilenc perc alatt Peter több diáktársát megöli, még többet pedig megsebesít.

Nekem egy kicsit csalódást okozott a könyv. Rengetegen dicsérték, ezért talán túl nagy elvárásokkal álltam neki, de én nagyon soknak éreztem ezt az 550 oldalt... néhol vontatott volt, gyakran eluntam magam és úgy éreztem, nem haladunk semerre, tele van felesleges részekkel. A szereplők közül senki nem nőtt a szívemhez különösebben, nem tudtam nekik drukkolni. Az ember azt hinné, hogy szeretni fogja, vagy legalábbis szimpatizálni fog a szegény, elnyomott, bántalmazott kis diákkal, de Peter nem ezt hozta ki belőlem, hiszen ártatlanokat is megölt. Persze sajnáltam őt, és utáltam Mattet, Drew-t, meg a többieket, akik zaklatták, de a tetteivel akkor sem értettem egyet, szerintem nem ez volt rá az egyetlen megoldás.

Ráadásul ez a rengeteg szemszög tök fölösleges volt, csak összezavarja az olvasót, és valahogy olyan személytelenné teszi az egészet.

De ha már ennyire elnyújtottuk a sztorit, nem értem, miért kellett a végét így összecsapni. Nem, nem találtam ki, mi lesz a csattanó, de még így sem szólt akkorát, főleg mert nem is volt rendesen megmagyarázva. SPOILER: Oké, Josie és Matt kapcsolata azért nem volt olyan habosbabos, mint azt külső szemmel hinni lehet, de akkor sem értem az okát, hogy miért tette ezt Josie... és hogy utána akkor miért gyászolta Mattet ennyire. Kíváncsi lettem volna arra is, hogy mi lett az ő ügyével végül.

"Ha az ember odaadja valakinek a szívét, és ez a valaki meghal, akkor magával viszi a szívünket? Az ember meg itt marad, lyukkal a mellkasában, és ezt a lyukat nem tudja semmivel sem kitölteni?"

Témájából adódóan a könyv felvet egy csomó kérdést, de nem igazán lettem okosabb olvasás után sem. Visszaüssön-e, akit bántalmaznak? Beavatkozzon-e egy kívülálló, ha látja, hogy valakit zaklatnak az iskolában? Álljunk be a sorba és csináljuk azt ami menő, hogy elfogadjanak minket, vagy vállaljuk fel magunkat? Mit tegyen a szülő, és a tanár?

Azt azonban nagyon jól bemutatja a könyv, hogy milyen hatással lehet egy ilyen esemény az egyes emberekre. 

Történet: 3/5

Főszereplő(k): 2/5

Borító: 2/5

Kedvenc szereplő: -

E. Lockhart: A hazudósok

Egy gyönyörű és előkelő család. 

Egy magánsziget. 

Egy ragyogó lány, akinek baja esett; egy szenvedélyes fiú, aki a társadalmi igazságot keresi.

Egy négyfős baráti kör – a Hazudósok, akiknek a barátsága pusztító fordulatot vesz. 

Egy forradalom. Egy baleset. Egy titok. 

Hazugságok hazugságok hátán. 

Igaz szerelem. 

Az igazság.

A hazudósok a többszörös díjnyertes író, E. Lockhart új, modern, intelligens, titokzatos regénye.

Olvasd el! És ha valaki megkérdezi, mi történik a végén, csak HAZUDJ!

"A családban az öregek – anyu, a nagynénik, Papa – életcélja a szép tárgyak felhalmozása. Az nyer, akinek a legtöbb cucca van, amikor meghal. 

De mit nyer? Ezt szeretném tudni."

A fülszöveg nem árul el sok mindent - nem véletlenül!

Ezt a könyvet igenis úgy kell olvasni, hogy semmit nem tudsz róla, mi fog benne történni. A legapróbb, leglényegtelenebbnek tűnő dolgok is spoilert tartalmazhatnak, úgyhogy nehéz írnom róla.

Tény, hogy olvastam már ehhez hasonló könyveket, és végig érezhető, hogy itt valami nagy csavar lesz a végén... addigra már kb húsz befejezést kidolgoztam magamban, de nem, nem, neeem, erre tényleg nem számítottam.

Ez a könyv darabokra törte a szívemet. Tényleg.

Tele van érzelmekkel, tele van fájdalommal, és ha befejezted, legszívesebben visszaugranál az elejére, és elolvasnád még egyszer úgy, hogy most már tudod a végét, és jobban átlátod a dolgokat. Mert minden apró részletnek jelentősége van.

Úgy álltam neki, hogy fogalmam sem volt, miről fog szólni. Párszor már szembejött velem ez a borító, de soha nem olvastam el, hogy miről szól, és az értékelésekbe se néztem bele. Eleinte jó pár dolgot nem is értettem, de ahogy haladtam előre a sztorival, egyszer csak azt vettem észre, hogy nem akarom, nem is tudom letenni.

A Sinclair család látszólag tökéletes. Gazdagok és gyönyörűek, és van egy magánszigetük, ahol a nyarakat töltik: a nagyszülők, a három lányuk, és lányaik gyerekei.

Cadence, Mirren, Johnny és Gat. Ők négyen a Hazudósok, legalábbis annak nevezik magukat. Négy gyerek, akik nem akarnak mást, csak szabadon élni. Egy olyan családban kell felnőniük, ahol a felnőttek mind manipulatív, önző, kétszínű alakok, és csak Harris nagypapa pénze érdekli őket. Rengeteg családi veszekedés után a Hazudósok úgy döntenek, hogy véget vetnek a szülők csatáinak, ami a pénz után folyik.

Főszereplőnk Cadence, vagyis Cady, aki próbál rájönni, mi a fene történt a "tizenötös nyáron" (azon a nyáron, amikor a Hazudósok tizenöt évesek voltak, azaz két évvel ezelőtt). Cady-vel ugyanis történt egy kis baleset, és jelenleg amnéziával küszködik. A Hazudósok nem válaszolnak a leveleire, még Gat sem, pedig Cady emlékszik, hogy a tizenötös nyáron még egy párt alkottak.

Senki nem árul el neki semmit, végül a család úgy dönt, hogy Cady ismét a szigeten töltheti a nyarat, hátha visszatérnek az emlékei.

"ISTEN HOZOTT A GYÖNYÖRŰ SINCLAIR CSALÁDBAN. 

Egyikünk sem bűnöző. 

Egyikünk sem függő. 

Egyikünk sem vall kudarcot."

A három nővért legszívesebben pofoncsaptam volna. Pénz, pénz, pénz, mintha gondolni sem tudnának másra. A Hazudósokat viszont kedveltem, és nagyon együtt éreztem velük, ahogy próbálnak nem belefolyni a szülők viszályaiba, majd később megpróbálnak véget vetni neki. Néha ugyan tényleg sok volt Cady önsajnáltatása (SPOILER) főleg így, hogy kiderült, a többiek sokkal rosszabbul jártak... Mégsem tudtam őt utálni, sem elítélni a tetteiért. Egyszerűen csak sajnáltam, mert nagyon-nagyon nem lennék a helyében. Senkinek nem kívánom azt, ami vele történt.

A leginkább Gatet tudtam megkedvelni, tetszett a gondolkodásmódja, és sajnálom, hogy nem ismerhetjük meg egy kicsit jobban.

Zseniálisak voltak a tündérmesék, amiken keresztül Cadence a családja helyzetét írja le. Imádtam a szigetet is, és a térképet a könyv elején, a családfával együtt (kell is, mert az elején még gyakran belezavarodtam, hogy ki kinek a gyereke).

És ott van az a pillanat, amikor minden kiderül. Na, ott darabokra törik az olvasó szíve. Szomorú, nyomasztó, de valahogy mégis tökéletes.

Történet: 5/5

Főszereplő: 4/5

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Gat

Darren Shan: A Halál Próbái

A vámpírok hegyének dermesztő folytatása A Próbák: a halál tizenhét neme, hacsak nem veszi pártfogásába a vámpírok szerencséje. Darren Shannek öt félelmetes próbát kell kiállnia, hogy bizonyítson a vámpírok klánja előtt vagy útja egyenesen a Halál Termébe vezet. De a Vámpírok Hegye titkos veszedelmeket rejt. Baljós erők gyülekeznek a sötétség leple alatt. A vérontás és árulás e lidérces honában még a halál is megváltás lehet.

A Halál Próbái kétségtelenül az eddigi legizgalmasabb kötet, hatalmas függővéggel a végén.

A cselekmény folyamatosan pörög. Darrennek szembe kell néznie a Halál Próbáival, hogy megvédje a saját, és Mr. Crepsley becsületét, és bebizonyítsa a vámpír hercegeknek, hogy igenis közéjük való. A próbák azonban sokkal nehezebbnek bizonyulnak, mint gondolta, arról nem is beszélve, hogy ha sikertelenül teljesíti valamelyiket, azonnal halálra ítélik.

Az írónak sikerült elérnie, hogy együtt izguljak Darrennel és aggódjak érte, annak ellenére hogy tudtam, mi lesz a könyv vége. Különben is egy 12 kötetes sorozat ötödik részéről van szó, tehát az olvasó szinte biztos lehet benne, hogy a főszereplő nem fog meghalni. Viszont Darren (az író) cseppet sem kíméli Darrent (a karaktert), a Lángok Terménél a szívem szakadt meg érte.

A próbák nagyszerűen le voltak írva, elég részletesen, de mégsem voltak túlságosan elhúzva.

Az író elárulta, hogy néha megkérdezik tőle (ami amúgy bennem is felmerült), hogy mi lett volna az utolsó, ötödik próba. Valójában ő sem tudja, mert a kezdetektől fogva úgy tervezte hogy (SPOILER) Darren próbái félbeszakadnak. A személyes kedvencem amúgy a Vízi Labirintus volt. :)

A vámpírok ezúttal kifejezetten bosszantottak.

Már az előző kötet végénél is ledöbbenti az olvasót a hercegek könyörtelen döntése, itt viszont már tényleg túlzásnak éreztem ezt a süketelést a becsületről, és arról, hogy Darrent az egyik pillanatban még ünnepelik, a következőben meg már ki akarják végezni (megint valami olyan dolog miatt, amiről még csak nem is ő tehet).

Egyébként is igazságtalan dolog Darrent küldeni a próbákra azért, mert Mr. Crepsley a fiú akarata ellenére félvámpírt csinált belőle bocsi Larten, tudod hogy imádlak. Igazán ráférne már a vámpírok régi rendszerére egy kis újítás, mert ez a gyerekbántalmazás nagyon nem okés...

Ugyanakkor nagyon csodálom Darrent, hogy ahelyett, hogy panaszkodna és kiverné a hisztit, egyszerűen elfogadja a kihívást és bátran szembenéz a próbákkal, még akkor is, ha tudja hogy nincs sok esélye. Imádom, hogy ahelyett, hogy Mr. Crepsley-t hibáztatná, részben az ő becsületéért is harcol, ettől csak még szívszorítóbb volt az egész küzdelem. Az pedig, hogy (SPOILER) tulajdonképpen elbukik a negyedik próbánál, valahogy életszerűbbé teszi az egészet. Túl fantasztikus és giccses lett volna, ha minden olyan simán megy neki.

Elég sok dologban egyetértettem Kurdával, és bár tudtam hogy ez lesz, azért sajnáltam, hogy egy ilyen jó karakterből, aki végre behozná az újításokat, (SPOILER) árulót kellett csinálni.

Harkat még mindig nagyon cuki, és volt néhány aranyos jelenet Mr. Crepsley-vel is, például az elején, amikor zavarba jön, ahogy Darren Arráról kérdezősködik. Vagy a kedvencem, amikor Darren azt mondja neki a Lángok Terme előtt, hogy büszke rá, hogy az inasa lehetett.

Összességében imádtam ezt a részt a sok bosszankodás ellenére. Azt hiszem, én nem lennék jó vámpír... :D

Történet: 5/5

Főszereplő: 5/5

Borító: 3/5

Kedvenc szereplő: Darren és Mr. Crepsley

Darren Shan: A Vámpírok Hegye

Darren Shan és Mr. Crepsley veszedelmes útra indulnak, egyenesen a vámpírvilág szívébe. De nemcsak a havas-jeges Vámpírok Hegyével kell megküzdeniük – az úton megelőzték őket a vérpisztolyok… Mi történik Darrennel, ha bemutatják a Vezérkarnak és a hercegeknek? Helyreáll-e embersége, avagy örökre beszippantja őt a sötétség? Egyvalami biztos: sohasem hitte volna, hogy ennyi halálos veszedelmet rejt a szertartás, mellyel befogadják a vámpírok klánjába.

Emlékszem, évekkel ezelőtt, amikor először olvastam a sorozatot, a kedvenc köteteim azok voltak, amik a Vámpírok Hegyén játszódtak. Nem tudom, hogy miután befejezem az újraolvasást, akkor is így leszek-e vele (mert bevallom, innentől kezdve már csak a fontosabb dolgokra emlékszem a történetből), de az biztos, hogy eddig ez a legizgalmasabb, legérdekesebb rész az eddigiek közül.

Végre kielégítő információkat kapunk a vámpírokról és a társadalmuk felépítéséről, ugyanakkor minél többet megtudunk, annál több kérdés merül fel. A Vámpírok Hegyét elolvasva már az is nyilvánvaló, hogy Mr. Tiny nem akárki, és hogy meghatározó szerepe lesz majd a későbbiek során.

Több új szereplő is megjelenik, nagy örömömre mind vámpírok: Seba Nile, aki Larten mestere volt régebben, Arra Sails, a harcias vámpírnő, Vanez Blane, a játékmester, Kurda Smahlt, a leendő vámpír herceg, valamint a jelenlegi hercegek: Paris Skyle, Mika ver Leth és Nyíl.

Emellett fontos szereplővé válik Mr. Tiny egyik törpéje, Harkat Mulds is, aki (először, mióta a törpe népség megjelent) megszólal, és érdekes dolgokat árul el magáról és a népéről. Az író elárulta, hogy eredetileg Harvey-nak nevezte el Harkatot, mert (SPOILER:) akkoriban még úgy tervezte, hogy Harkat előző életében Evra volt. (Vedd el a Harvey-ból az első és utolsó betűt, és a maradékot olvasd el fordítva! Tadaaam!)

Nagyon megsajnáltam Darrent, amikor arról írt, hogy már nem olyan a kapcsolatuk Evrával, mint régen. Nyolc év telt el azóta, hogy Darren félvámpír lett. Ő maga mindössze egy-másfél évvel tűnik idősebbnek, mint akkor volt, Evra teste viszont normálisan öregedett, és felnőtt. Mivel Darren jóval fiatalabbnak néz ki nála, nehéz úgy viselkednie vele, mintha egykorúak lennének, így mostanra már inkább felnőtt férfiakkal és nőkkel barátkozik. Azért persze még mindig fontos neki a főszereplő, így amikor Darren elindul a Vámpírok Hegyére, Evra is vele akar tartani, végül azonban a cirkusszal marad.

A Vámpírok Hegyét ugyanis nem egyszerű megközelíteni. A vámpíroknak a büszkeségük mindennél fontosabb, és ez amolyan erőpróba is egyben, így a suhanás, a kötél, a csizma és a kabát nem engedélyezettek az út során. Így aztán Darrenék útja nem könnyű, és a szereplők már itt is rengeteg kalandba keverednek.

Miután végre eljutnak az úti célhoz, az olvasó csak ámul és bámul. A termeket járva szinte láttam magam előtt az egészet, pedig a könyv nem bővelkedik a leírásokban. A szereplők mind érdekesek, de egy vámpír sem bánik kesztyűs kézzel Darrennel csak azért, mert gyerek. Ez alól talán Kurda a kivétel, akinek a személyisége jelentősen különbözik a többi vámpírétól, és igyekszik megvédeni a bajtól a főszereplőt. Kurda alapvetően kedvelhető karakter, ugyanakkor gyanakvásra adnak okot a hobbijai, és a vérszipolyokkal való kapcsolata.

A vámpír hercegek nem voltak túl szimpatikusak, nem igazán láttam logikát a döntésükben, bár addigra már rájöttem, hogy ők sem fognak kivételezni Darrennel,

A farkasokkal való rokonság elsőre furcsának tűnt, egy kicsit ellentétes az eddig megszokott "vámpír kontra vérfarkas" sztorikkal. Nem baj, mert amúgy nagyon cukik voltak, főleg a kölyök. Mondjuk Darren elég béna neveket adott szegényeknek... :D

A baljós üzenet, amit Harkat hozott Mr. Tiny-tól, biztossá teszi, hogy még sok izgalomban lesz része az olvasónak, nem is beszélve a próbákról, amiket Darrennek kell majd kiállnia. Ez az első függővég a sorozatban, úgyhogy gyakorlatilag lehetetlen nem vágyni a folytatásra. :)

Történet: 5/5

Főszereplő: 5/5

Borító: 4/5

Kedvenc szereplő: Darren és Mr. Crepsley

Könyves udvarlás book tag

Mialatt éppen készültem halálra unni magam ma délután (mondjuk máskor meg azért hisztizek, mert túl sok dolgom van, úgyhogy inkább befogom), rábukkantam erre a book tagre Gabó oldalán. Neki is álltam kitölteni, mert úgyis rég volt már tages bejegyzés a blogon.

Első fázis - Kezdeti vonzalom: Egy könyv, amit a borítója miatt vettél meg

Na szóval. Legtöbbször ez úgy működik nálam, hogy elolvasok egy könyvet (e-bookon vagy a könyvtárból), és ha tetszik, plusz még a borítója is szép, akkor megveszem, hogy később is elolvashassam és gyönyörködhessek benne. Ez volt például az Üvegtrón vagy A koronahercegnő (Párválasztó IV.) esetében is. Csak és kizárólag a szép borító még nem elég, hogy megvegyek egy könyvet, mert egyrészt nem vagyok ennyira tele pénzzel, másrészt meg már így se tudom hova rakni a kincseimet. :(

Második fázis - Első benyomás: Egy könyv, amit a fülszövege miatt vettél meg

Ilyen például Michael Grant: Köddé váltak című könyve. Már ezer éve epekedtem utána, és mindenképp meg akartam venni, eszembe se jutott, hogy könyvtárból hozzam ki, saját példányt szerettem volna, annyira tetszett a fülszöveg. A borító abszolút nem befolyásolt, hiszen egyszerű fekete, és csak a cím látható rajta. Végül aztán a moly-on cseréltem valakivel, úgyhogy azóta is ott csücsül a polcomon.

Harmadik fázis - Flört: Egy könyv, ami jól van megírva

Tahereh Mafi: Ne érints. Leginkább a feltűnően egyedi, már-már szépirodalmi írásmód miatt került ide, de a történet is remekül ki van dolgozva, a szereplőkkel együtt.

Negyedik fázis - Első randi: Egy könyv, ami sorozat része, és annyira tetszett, hogy azonnal akartad a folytatásokat

Többek között Cassandra Clare Pokoli szerkezetek sorozatánál voltam így. A Végzet Ereklyéit is imádtam, de Az angyal-t olvasva annyira lenyűgözött a viktoriánus Anglia, nem is beszélve a szereplőkről (óó, Will *nyálcsorgatás*) hogy nem bírtam várni, rögtön akartam a folytatást.

Ötödik fázis - Késő esti telefonbeszélgetések: Egy könyv, ami miatt egész éjjel fenn maradtál

Ernest Cline: Ready Player One. Annyira tetszett a világ, amit az író nagy gonddal felépített, hogy nehezemre esett elszakadni tőle: mindenhová magammal vittem, és rendszeresen fenn maradtam késő estig, amíg ki nem olvastam. :)

Hatodik fázis - Mindig te jársz a fejemben: Egy könyv, amire sokat gondolsz/gondoltál:

Marie Lu Legenda trilógiájának, különösen az utolsó résznek, a Bajnoknak napokig a hatása alatt voltam. Máig az egyik kedvenc sorozatom, teljesen levett a lábamról.

Hetedik fázis - Testi kontaktus: Egy könyv, ami olyan érzéseket keltett benned, amik tetszenek

Colleen Hoover: Szívcsapás. Gyönyörű történet imádnivaló karakterekkel, de ami a legjobban megfogott benne, azok a versek. A sztoriban ugyanis nagyobb szerepet kap a slam poetry. Imádtam a szereplők saját költeményeit, a vége pedig nagyon megható volt.

Nyolcadik fázis - Találkozás a szülőkkel: Egy könyv, amit ajánlanál a barátaidnak és a családodnak

Húúú, nehéz egyet választani, de legyen mondjuk Andy Weir: A marsi. E/1-ben íródott, és a főszereplőnek, Marknak annyira humoros és szórakoztató a stílusa, hogy még a száraz, tudományos dolgokat is érdekesen magyarázza el. Nagyon jókat nevettem, nem is beszélve magáról a történetről, ami egy csodálatos sztori a kitartásról és az összefogásról.

Kilencedik fázis - Gondolkodás a jövőn: Egy könyv vagy könyvsorozat, amit a jövőben újra szeretnél olvasni legalább egyszer:

Több ilyen is van. Most is éppen újraolvasós hónapot tartok, ugyanis sok-sok év után végre ismét belevetettem magam Darren Shan vámpíros világába, és imádom! A közeljövőben például szeretném újra elkezdeni Cassandra Clare-től A végzet ereklyéi sorozatot, J. K. Rowling Harry Potter köteteit és J. D. Salinger Zabhegyező című könyvét.

Tizedik fázis - Oszd meg a szeretetet: Kinek küldöd tovább a taget?

Mivel én is csak úgy találtam és elloptam, tőlem aztán bárki elviheti, aki szeretné kitölteni. :) És ezúton is köszönöm szépen a készítőjének.

Darren Shan: A vérszipoly

Darren, Evra és Mr.Crepsley elhagyják a Rémségek cirkuszát és Larten szülővárosába mennek. Egy szállodában szállnak meg. Darren és Evra élvezi, hogy egész nap szabadon járkálhatnak, nézhetik a TV-t. Mr. Crepsley-t általában nem is látják, mert nagyon hamar elmegy otthonról. 

Darren egyik nap egyedül megy el, és valami ajándékot akar venni Evrának karácsonyra. Közben megismerkedik egy Debbie nevű lánnyal, akivel elmegy moziba is. 

A városban különös dolgok történnek. Több embert találtak, akiknek valószínűleg kiszívták a vérüket. Erről Darren és Evra a híradóból értesül, és máris gyanakodni kezdenek Mr.Crepsley-re, elkezdik esténként követni…

A vérszipoly Darren Shan vámpíros sorozatának harmadik része, ahol végre megtudhatjuk, kik is azok a vérszipolyok, sőt, találkozhatunk is eggyel.

Mellesleg az író többször is kijelentette, hogy a sorozat kötetei közül ez a kedvence, Murlough-t, az őrült vérszipolyt pedig Gollamról mintázta A gyűrűk urából.

Ahogy azt már megszokhattuk, egy újabb gyors tempójú, viszonylag rövid történetről van szó, ahol ezúttal Darren, Mr. Crepsley és Evra elhagyják a cirkuszt. Mialatt Darren és Evra élvezik a semmittevést és vakációként fogják fel az utazást, Mr. Crepsley minden éjszaka eltűnik, és nem avatja be a srácokat a dolgaiba.

Egy ideig nem is nagyon érdekli őket, hogy mit csinálhat a vámpír amikor távol van, azonban nemsokára kiderül, hogy egy sorozatgyilkos bujkál a városban, aki az áldozatainak az utolsó cseppig kiszívja a vérét. Darren szerint egyértelmű, hogy Mr. Crepsley a tettes, így aztán a fiúk követni kezdik őt esténként.

Darren elhatározza, hogy megöli Mr. Crepsley-t, ha látja, hogy valakire rátámadna.

Néha megcsapkodtam volna a főszereplőt, amiért ennyire bután és meggondolatlanul viselkedik. Mégsem tudom utálni őt, hiszen valamilyen szinten érthető a bizalmatlansága a mesterével szemben, aki ugye soha semmit nem árul el neki, így valószínűleg én is gyanakodnék a helyében.

Ugyanakkor tetszett, hogy Darren kezd a saját lábára állni. Immár majdnem másfél éve, hogy Mr. Crepsley átváltoztatta őt, és úgy tűnik, egyre inkább hozzászokik a vámpírléthez. Tanult a régi hibáiból, így óvatosabb az emberekkel, és már nem hisztizik, ha embervért kell innia, sőt, egyedül is képes megoldani a táplálkozást.

Örültem, hogy Evra többet szerepelt ebben a kötetben, mert nagyon kedvelhető karakter. Ráadásul ő nem cselekszik olyan meggondolatlanul, mint Darren, és képes lehűteni a barátját, amikor az fejjel menne a falnak.

Mr. Crepsley egy kicsit eltávolodik Darrentől, nem avatja be a dolgaiba a srácot, de könyv végére ismét fejlődik a kapcsolatuk.

Feltűnik egy lány is, Debbie, akiről nem igazán tudtam, hogy mit gondoljak. Néha idegesített a szövege, de alapvetően kedves lány, és tetszett, ahogy Evrára reagált. Annak ellenére, hogy Darren tudja, hogy nem maradhat vele sokáig, összejön Debbie-vel, így ő lesz az első barátnője. Persze ez még csak amolyan gyerekes szerelem, nem annyira komoly a dolog. Rengeteget nevettem a kapcsolatuk kezdetén, amikor Darren izgult a nagy randi előtt. :D

Murlough, az őrült vérszipoly nekem inkább nevetséges volt, mint ijesztő, de azért rendesen utáltam őt. Megpróbáltam elképzelni őt a lila bőrével, a vörös szemeivel, szájával és hajával, és undorító.

A vérszipolyok sztorija jól ki lett találva, de Murlough nem olyan gonosz, akitől különösebben parázna az olvasó.

Az első két rész talán egy fokkal jobban tetszett, itt már komolyan kezdtem berágni Darrenre a hülyesége miatt, de a végére megbocsátottam neki, a csavaros ötletéért dicséret jár, és végül helyrehozta a hibáit.

A borító viszont nagyon nem tetszik. :(

Történet: 4/5

Főszereplő: 4/5

Borító: 2/5

Darren Shan: A vámpír inasa

Darren Shan hétköznapi iskolásgyerek volt – míg el nem ment a Rémségek Cirkuszába. Most, miközben új, vámpírinasi életével viaskodik, kétségbeesett harcot folytat az egyetlen kísértéssel, amely irtózatot kelt benne… az egyetlen dologgal, amely életben tarthatná… De amikor összetalálkozik a farkasemberrel, még ennél is szörnyűbb dolog történik.

A Rémségek Cirkusza után Darren kalandjainak még messze nincs vége.

A történet két hónappal azután folytatódik, hogy a srác elhagyta az otthonát. Mr. Crepsley nem túl jó tanár, de azért törődik Darrennel, és arra tanítja a fiút, hogy hogyan éljen vámpírként. Ketten járják a városokat, de sehol nem maradnak túl sokáig, így főszereplőnk egyre magányosabb - Mr. Crepsley nem túl szórakoztató társaság.

Úgyhogy az idősebb vámpír felajánlja, hogy csatlakozzanak a Cirque Du Freak-hez, ahol Darrennek nem kell folyton egyedül lennie. Meg is találják a társulatot, és a fiú gyorsan összebarátkozik a kigyófiúval, Evrával. Természetesen a szálláshelyért cserébe kiveszi a részét a munkában, miközben összeismerkedik a fellépőkkel, sőt, nemsokára ő maga is a színpadon találja magát.

Ezenkívül kapunk pár új szereplőt, akik nem tagjai a cirkusznak. A legfontosabb közülük Sam, a helyi kisfiú, aki összebarátkozik Darrennel és Evrával, valamint R.V., azaz Reggie Veggie, egy ökoharcos hippi, aki jó nagy port kavar majd.

Találkozunk végre Mr. Tiny-val is, bár egyelőre nem tudunk meg róla valami sokat. Elcsíphetünk néhány tudnivalót a törpe népségről is.

Mialatt pörögnek az események, Darren egyre gyengül, ugyanis nem hajlandó embervért inni, hiába mondja neki Mr. Crepsley, hogy ha nem teszi, meg fog halni. A fiú azonban kitart a döntése mellett, és egy ideig megpróbál állatok vérén élni. Sajnos ez nem bizonyul elégnek, így Darren szép lassan veszíteni kezd az emberfeletti erejéből, és az érzékei is gyengülnek. Ő viszont még így is ragaszkodik az emberségéhez, és kész arra, hogy akár meghaljon, csak hogy ne kelljen embervért innia.

Darren személyisége imádnivaló, az összes hibája ellenére. Sokat fejlődött az első kötet óta. Mindent megtesz, hogy megvédje az embereket, akár saját magától is. Bátor és nem fél eldobni a saját életét azért, hogy megmentse a szeretteit. Alapvetően kedves és vicces srác, de Mr. Crepsley jelenlétében azért néha elgurul a gyógyszere, és (érthető módon) érezhető, hogy mennyire dühös a vámpírra, amiért az tönkretette az életét. Ugyanakkor egyre inkább elkezd kötődni is hozzá, és azt hiszem, ugyanez elmondható Mr. Crepsley-ről is, hiába próbálja titkolni. Néha még sajnáltam is őt, amikor Darren leordította a fejét.

Mindössze egy apróság volt, ami annyira nem tetszett: az első fejezetet én úgy ahogy van, kihagytam volna. Vagy legalább akkor azt is E/1-ben írtam volna meg, Darren szemszögéből. Így valahogy olyan hatásvadásznak, oda nem illőnek éreztem.

Na jó, még egy: engem igenis zavar, hogy nem tudom a főszereplő korát. Oké, sejtem, de idegesítő, hogy nincs leírva. Most komolyan, hány éves Darren? 12? 13?

....oké, utánanéztem, 12 éves. NA. :D

Maga a könyv mindössze 200 oldal körül van, így az előzőhöz hasonlóan ezt is gyorsan ki lehet végezni. Az író megtartotta azt a jó szokását, hogy nincsenek üresjáratok és felesleges fecsegés, minden fejezetben történik valami új, ami hozzáad valamit a sztorihoz.

Kegyetlenebb és véresebb, mint az előző kötet, de horrornak még így sem mondanám - persze ez az olvasó érzékenységétől is függ.

Annyi biztos, hogy a vége elég sokkoló, és garantáltan összetörik az olvasó szíve. Az író nem félt igazi tragédiákkal sújtani a karaktereit azért, hogy fejlődjön a jellemük, és azért szerintem ez elég ritka egy ilyen sorozatnál, amit alapvetően a fiatalabb korosztálynak írtak. Így sokkal életszerűbb az egész, (még ha egy fantasyról is van szó), hiszen a való életben sem minden móka és kacagás. Néha igenis történnek szörnyűségek, és érnek minket veszteségek.

Leginkább talán a Percy Jackson és a Harry Potter sorozathoz tudnám hasonlítani, bár maga a történet teljesen más.

Történet: 5/5

Főszereplő: 5/5

Borító: 3/5

Kedvenc szereplő: Darren és Mr. Crepsley

Darren Shan: Rémségek Cirkusza

Darren Shan átlagos iskolásfiú mindaddig, amíg meghívást nem kap a Rémségek Cirkuszába, míg nem találkozik Madame Octával, az idomított pókkal… míg szemtől szembe nem kerül az éjszaka teremtményével… Darren és barátja, Steve, halálos csapdába esnek. Darrennek alkut kell kötnie az egyetlen személlyel, aki megmentheti Steve életét. Csakhogy ez a személy nem ember. Őt csak a vér érdekli.

Már nagyon régóta terveztem, hogy újraolvasom Darren Shan legismertebb sorozatát. Gondolom, nem vagyok vele egyedül, ha azt mondom, ez gyerekkorom egyik legnagyobb kedvence volt (a másik a Démonvilág sorozat), úgyhogy nagyon jó érzés volt újra levenni a polcról a köteteket. Régebben többször is újraolvastam őket, főleg ezt az első részt. Utána viszont jó sokáig nem nyúltam hozzá, úgyhogy bár emlékeztem a legtöbb dologra, azért még így is izgultam rajta.

Főhősünk, Darren és legjobb barátja Steve, kíváncsiságból elmennek egy előadásra, ahol különleges képességű, vagy torzszülött embereket mutatnak be: ez a Cirque Du Freak, vagyis a Rémségek Cirkusza. A farkasembertől kezdve a kígyótestű fiún át a szakállas nőig mindent láthatnak itt, és a srácok nagyon élvezik az előadást, csakhogy az egyik mutatványnál, ahol egy Mr. Crepspley nevű férfi egy mérges pókot idomít, Steve felismeri a fickót az egyik régi könyvéből. Mr. Crepsley ugyanis nem más, mint egy vámpír.

Innentől kezdve a srácok élete megváltozik. Steve megkéri a férfit, hogy változtassa vámpírrá, csakhogy az elutasítja őt, Darren pedig (aki imádja a pókokat) titokban ellopja az állatkáját, ezzel megpecsételve a saját sorsát. Ebből semmi jó nem fog kisülni...

Én nem igazán szeretem a cirkuszokat, legfőképpen azért, mert folyton csak az állatok kínzása jut róla eszembe, de oké, mivel ez egy könyv, elég hamar túltettem magam ezen. Ráadásul Darren Shan úgy írja le az előadásokat, hogy úgy éreztem, mintha én magam is ott ülnék a nézők között. Egyszerre volt szórakoztató és hátborzongató.

Így felnőtt fejjel már nagyon gyerekesnek és éretlennek tűnik az írásmód, ennek ellenére mégis magával ragad, és ennek köszönhetően gyorsan lehet vele haladni, egy nap alatt kivégeztem az egészet, de ha van időm rá, elég lett volna pár óra is, mivel csak 240 oldal körül van, a betűk pedig elég nagyok.

Ráadásul nincs benne üresjárat, és felesleges rizsa, úgyhogy folyamatosan fenntartja az olvasó érdeklődését.

Ami a legjobb az egészben, hogy Darren annyira emberi! Csinál hülyeségeket, nem is egyszer, de nem lehet elítélni, hiszen csak egy kisfiú. Hoz néhány nagyon rossz, és nagyon logikátlan döntést, de a gyerekek már csak ilyenek. És a könyv vége felé kiderül, hogy Darren igenis jó srác, minden hibája és hülyesége ellenére egy önzetlen, bátor fiú. Nagyon sajnáltam őt, hogy ezt a nehéz döntést, aminek borzalmas következményei vannak rá nézve, csakis Steve miatt hozta meg, aki viszont kicsit sem hálás érte, sőt (spoiler!) csak megutálja a főhősünket. A lényeg, hogy az én szememben ezzel Darren jóvá tette minden "bűnét".

Kedveltem Darren családját, fővel a húgával, Annie-vel való kapcsolata tetszett. Annie nem egy idegesítő kislány, hanem mindenben támogatja a bátyját, és fedezi őt a gázos helyzetekben.

Steve is szimpatikus volt az elején, egészen addig, amíg nem vált a rögeszméjévé ez a vámpír-dolog. Bár tudtam, hogy ez fog történni, most is nagyon sajnáltam, hogy így alakult a kapcsolatuk Darrennel. Steve egy igazán érdekes karakter, végig érezhető, hogy van egy sötét oldala.

Mr. Crepsley titokzatos, de humoros és kedvelhető szereplő. Nem az a tipikus, gonosz vámpír, és nagyon tetszett, ahogy Darrennel bánik. A pókjától, Madame Octától mondjuk a hideg is kirázott...

A vámpíros témában is vannak újítások, persze a legtöbb dolog, mint a koporsóban alvás, emberfeletti erő, vérivás és hasonlók megmaradtak, de például az emberből vámpírrá válás folyamata teljesen új volt számomra, és a félvámpírok, vámpír inasok leírása is egyedinek mondható.

A könyvből készült filmet 2009-ben mutatták be a mozikban, és emlékszem, borzalmas volt, pedig ha rendesen megcsinálják, szerintem hatalmas sikere lehetett volna a sorozat filmváltozatának. Így azonban köze nincs a könyvhöz, talán csak a Mr. Crepsley-t játszó színész mutat valami értékelhetőt, de még ő sem az igazi, az eredeti karakterhez képest szegény olyan, mint valami bohóc.

A történetből egy 12 kötetes manga adaptáció is készült, amihez még nem volt szerencsém, de talán egyszer majd sort kerítek rá, mert ha jól tudom a neten valahol fent van angolul, sőt egy pár fejezet még magyarul is. :)

Nem tudom, hogy akkor is ennyire imádnám, ha nem lenne ez a gyerekkori kedvencem, DE: mindenkinek azt ajánlom, aki belekezdett a sorozatba, hogy ne hagyja abba. Én is így teszek, úgy tervezem, hogy újra végigolvasom mind a 12 kötetet. :)

Az első rész fantasztikus, de ez csak Darren utazásának kezdete, még rengeteg minden fog történni, és hatalmas csavarok jönnek, úgyhogy semmiképpen sem szabad az első rész után abbahagyni az olvasást. Minden korosztálynak ajánlom, valamint kezdő olvasóknak és tapasztalt könyvmolyoknak egyaránt!

Történet: 5/5

Főszereplő: 5/5

Borító: 3/5

Kedvenc szereplő: Darren és Mr. Crepsley