Az első hullám nyomán sötétség támadt.
A második hullámot csak a szerencsések élték túl.
A harmadikat pedig a szerencsétlenek.
A negyedik után egyetlen szabály maradt: ne bízz senkiben!
Az idegenek támadásának első négy hullámát szinte lehetetlen volt túlélni. A tizenhat éves Cassie magára maradt egy sivár, szinte üres világban, ahol a kevés túlélő életét a bizalom hiánya csak még kilátástalanabbá teszi. Miközben a gyilkos ötödik hullám végigsöpör a bolygón, Cassie-nek nincs más választása: igyekszik megakadályozni, hogy a megszállók végleg kiirtsák az emberi fajt.
Az idegenek táborának felrobbantása után barátaival átmenetileg egy omladozó szállodában húzzák meg magukat. A kis csapat másik menedéket keres, ahol átvészelhetik a közeledő telet. Egy napon váratlan látogató érkezik. A nyomában pedig ott lihegnek a gyilkológépnek kiképzett idegenek…
Cassie mellett új hősnő is feltűnik: a megtörhetetlen Adu, aki küldetése során az idegenek vezérének, Voschnak a csapdájába esik. Mindkét lány erejét és kitartását megsokszorozza, hogy a kegyetlen összecsapások közepette meglepő módon erős érzelem bontakozik ki bennük egy-egy társuk iránt. Tetteiken múlik, hogy mit hoz a jövő – életet vagy halált, reményt vagy sötétséget, szeretetet vagy gyűlölködést.
Az első könyv után elég magas elvárásokkal álltam neki az olvasásnak, mivel imádtam Az ötödik hullámot. Egy kicsit rontott az olvasás élményén, hogy nemrég néztem meg a filmadaptációt, és állandóan a színészek arcát láttam magam előtt, de ez persze nem a könyv hibája, csak hát kicsit zavaró volt, na.
"Elveszett dolgok után sóvárogni pont ugyanolyan, mint olyasmiben reménykedni, ami soha nem történhet meg."
Maga a könyv talán nem volt olyan jó (
Egész végig érezhető a fagyos, hátborzongató hangulat, az első oldaltól az utolsóig. Néha azonban még így is megmosolyogtatott, mert a poénokból így sincs hiány, főleg amikor Cassie szemszögéből láthatjuk a dolgokat. Bár főhősünk ezúttal egy kissé háttérbe szorul, de segáz, mert helyette viszont megkapjuk Marikát (brrr..), azaz Adut, aki ebben a könyvben főszereplővé nőtte ki magát.
Az első kötetben nem kedveltem annyira, de itt végre jobban megismerhetjük, nem csak a múltját de az érzéseit is, és a végére őt is megszerettem, bár nálam még mindig Cassie a kedvenc a lányok közül.
Nem vagyok Ben-Adu párti, viszont Adu és Penge (Ringer és Razor, angolul annyival jobban hangzik)...! Szerettem olvasni róluk, ahogy kibontakozik a kapcsolatuk, aztán jött a nagy BUMM, megutáltam Pengét, aztán megint megszerettem.
Közben meg olyan dolgok derültek ki, amiktől az állam is leesett, szóval ja, nem lehet azt mondani, hogy ez a könyv eseménytelen... főleg a vége, ott már nem volt megállás: akció, titkok, fordulatok, dráma, árulás, halál, és még sorolhatnám. Volt itt minden.
"Felálltam, vettem egy nagy levegőt, és lekentem neki egy pofont, arra a szép arcára. Le is lőhettem volna, de úgy döntöttem, hogy lazán fogom kezelni a dolgokat."
Ezúttal a Cassie-Evan páros nyáladzásából nem kapunk valami sokat. Hál' istennek, ugyanis a mozifilm után nem is vágytam volna rá! Viszont annak ellenére, hogy Zombi alias Ben a kedvenc szereplőm volt az első kötetben, tetszett, hogy nem alakult ki szerelmi háromszög Evan, Cassie és közte, ugyanis eléggé tartottam ettől. Elég gyanús volt a helyzet: a szerelmesek elszakadnak, Evan talán már nincs is életben, viszont ott van a jóképű katona srác, aki megvigasztalja Cassie-t... egy fenét! Semmi ilyesmi nem történt, amiért hatalmas pluszpont jár. De a romantika nem tűnik el teljesen a könyvből: éppen annyi van belőle, amennyi kell.
Rick Yancey-t pedig hatalmas dicséret illeti a karakterei miatt. Mindegyik más és más, mindegyik annyira kidolgozott, és férfi létére még a női szereplői is hitelesek! Az írói stílusa pedig kellően egyedi: annak ellenére, hogy néha nehéz követni, még mindig gyönyörű, és imádom.
A legmeghatóbb történet egyértelműen Sütié. A legmeglepőbb és legizgalmasabb Adué, a legviccesebb Cassie-é, akinek imádom a szövegeit, Evant pedig csodálom a hűségéért és kitartásáért. Ben pedig... hát, Zombi barátunk ebben a részben nem mutatott túl sokat, egy picit hiányzott. Dumbo, hm, semmi extra, Sammy pedig már közel sem az a cuki, ártatlan kis ötéves, aki az első kötetben volt... ahogy Porcelányka sem.
A végén én komolyan ledöbbentem, talán nem kellett volna, de akkor is, SPOILER (!!) én 90%-ig biztos voltam benne, hogy most már tényleg meghalt, de nem... kíváncsi vagyok, még hányszor fogják eljátszani eztt.
Történet: 5/5
Főszereplő(k): 5/5
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Cassie
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése