2016. január 31., vasárnap

Kylie Scott: Lick - Taktus

Az ébredést Las Vegasban nem éppen így képzelte.
Evelyn Thomas úgy tervezte, hogy hatalmas bulival ünnepeli a 21. születésnapját Las Vegasban. Őrült nagy bulival. De a legvadabb álmaiban sem jutott volna eszébe, hogy másnap reggel a fürdőszoba padlóján ébred, élete legdurvább másnaposságával, mellette egy kimondhatatlanul vonzó, félmeztelen, tetovált férfi, és az ujján gyűrű, amelyben akkora gyémánt van, hogy King Kong is elismerően csettintene. Bár emlékezne rá, hogyan jutott el ide!


A fülszövegből ítélve valami brutál humoros, romantikus sztorira számítottam, néhány erotikus jelenettel megfűszerezve. Nos, ha úgy vesszük, ezt meg is kaptam, már ha eltekintek afelett, hogy igazából csak az első pár oldal vicces. Épp ezért az elején  még meg voltam róla győződve, hogy jól fogok szórakozni, az egésznek kicsit olyan Másnaposok hangulata volt.

Főszereplőnk, Evelyn kegyetlen másnaposan ébred egy vegasi, átbulizott éjszaka után. Mellette egy szívdöglesztő, agyontetovált pasi, akinek még a nevére sem emlékszik, mint ahogy semmi másra sem az estéből. Ezután csak még kínosabb dolgokkal kell szembesülnie: egy tetoválással a fenekén, és egy hatalmas, méregdrága gyűrűvel az ujján. Bizony, főhősünk immár házas asszony! Csak éppen fogalma sincs, hogy ki a férje. Aztán amikor a pasi rájön, hogy Evelyn nem emlékszik rá, egyszerűen faképnél hagyja őt.

Nemsokára azonban váratlanul kiderül, hogy nem akárkivel házasodott össze Vegasban: ez a srác David Ferris, a híres rockbanda, a Stage Dive gitárosa, akit Ev legjobb barátnője bálványoz már évek óta.

Így aztán Evelyn belekeveredik a rock sztár őrült világába, és nem sokkal később már egy hatalmas, híres celebekkel teli bulin találja magát Los Angelesben, ahol megismerkedik a banda tagjaival. Ev már a kezdetektől fogva tudja, hogy ő nem illik ide. Nem is akar mást, csak visszakapni a régi életét.
Azonban úgy alakul, hogy néhány napot kettesben kell töltenie Daviddel, és ahogy egyre jobban megismerik egymást, a lány rájön, hogy talán mégsem akarja olyan sürgősen aláírni a válási papírokat.

Maga a sztori ettől kezdve már nagyon kiszámítható, tele van klisékkel. Az egész átmegy romantikus nyáladzásba, előáll a szokásos "néhány nap alatt halálosan beléd szeretek" helyzet, és mellé kapunk néhány erotikus jelenetet, hogy ne unatkozzunk annyira.

David a legkevésbé rosszfiús rocksztár, akivel eddig egy könyvben találkoztam. A személyisége valahogy túl lágy volt, nem mondanám, hogy levett a lábamról, néha egyenesen hisztis volt, látszólag minden ok nélkül. Nem is sikerült igazán megismerni őt.
Egyvalamiért nagyon pipa vagyok: hogy miért nem volt képes elmondani, hogy mi volt azon a bizonyos vegasi éjszakán? Néhány dolgot megtudtunk, hogy mi történt, de nem túl sok mindent... és azt sem értettem, miért mondta David, hogy az este nagy része alatt Evelyn nem is tűnt annyira részegnek. Ha nem volt annyira részeg, akkor miért nem emlékszik semmire...? Egy ilyen jókislány, akinek olyan fontos, hogy megfeleljen apuci elvárásainak, miért házasodott volna össze valakivel pár óra ismeretség után, ha nem is annyira részeg? Komolyan azt hittem, hogy valami nagy durranás fog kiderülni Vegassal kapcsolatban, de nem, semmi.
Ráadásul Davidről sem tudom így utólag elképzelni, hogy néhány ital után összeházasodik valami random csajjal.

Evelyn. A vegasi jelenet után, és főleg mikor már David lakásán voltak, mintha egy teljesen más ember szemszögéből olvastam volna. Eleinte jókat vigyorogtam, szórakoztatott, utána viszont már csak drámázni és nyafogni tudott. Elég idegesítő volt, amikor úgy hivatkozott Davidre, mint a férjére. A férjem rám nézett, a férjem nevetett, a férjem, a férjem, a férjem... oké, tényleg a férje, de ez így akkor is hülyén hangzott, mintha már évek óta házasok lennének.

 photo image_zpsozrua0fa.jpgÉs a sztori csúcspontja! Te jó ég. (Vigyázat, spoiler veszély!) Szóval főhősnőnk gyanútlanul besétál a szobába, egy tipikus "nem-az-aminek-látszik" helyzetbe, és azzal kell szembesülnie, hogy a pasija és az excsaja smárolnak. Evelyn persze hatalmas drámát csap, viszont az olvasó számára tökéletesen egyértelmű a helyzet, hogy mi történt valójában, és ettől az egész hiszti rém idegesítő lesz, ráadásul felesleges is. Igazán kitalálhatna valaki valami eredetibbet is!

A rengeteg szexjelenet helyett igazán koncentrálhattunk volna néha David lelkivilágára, vagy mondjuk David és Jimmy kapcsolatára, mert ezek néha zavarosak voltak. Esetleg a szerelmespár néha csinálhatott volna mást is a szexen és a veszekedésen kívül, mert nekem úgy tűnt, csak erre a kettőre képesek. Ráadásul magukat a vitákat is szexszel sikerült megoldaniuk. Azt a sikátoros jelenetet én kihagytam volna, de mindegy.

Akit a leginkább bírtam, az talán Mal volt, de gondolom ő is csak addig marad tipikus badboy, amíg a saját könyvében össze nem ismerkedik valami lánnyal. :D Azért kíváncsi leszek rá, remélem az övé jobb lesz, mint David sztorija.

Történet: 2/5
Főszereplő(k): 3/5
Borító: 3/5
Kedvenc szereplő: Mal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése