A New Hampshire Egyetem nyári kurzusa a tizenhat éves Dan Crawford számára több mint egy nyári tanfolyam valóságos mentőövet jelent a fiúnak. A gimnáziumban kiközösített Dan alig várja, hogy végre új barátokat szerezhessen az érettségi előtti utolsó nyári szünetben. New Hampshire-be érkezése után azonban megtudja, hogy a nyári kollégium épületét egykor elmegyógyintézetként használták, ráadásul nem is akármilyen betegeket kezeltek ott; kivétel nélkül minden kezelt pszichopata bűnöző volt. Dan újdonsült barátaival, Abbyvel és Jordannel felfedező útra indul a nyugtalanító kollégium alagsorában lezárt titkos épületszárnyban, ahol hamar rájönnek, hogy nem véletlenül kerültek mindhárman épp oda. Lassacskán felfedik az intézet félelmetes múltjának titkát, miközben néhány titok nem véletlenül nyílik meg előttük a feltáratlan múltból.
A fülszöveget olvasva azonnal eldöntöttem, hogy nekem ez a könyv kell. Tipikus tinihorror, amiről előre tudod, hogy nem igazán fog újat mutatni, de azért reméled, hogy legalább egy picit tényleg ijesztő lesz, mert hát ezért néz/olvas az ember horrort, nem? Borzongást, izgalmat vár tőle.
Na, ez itt annyira nem jött be, de azért tudok mondani róla pozitív dolgokat is. Nyilván nem egy Stephen King sztori, nem mondanám, hogy hatalmas elvárásokkal álltam neki olvasni, ezért nem is ért nagy csalódás.
Ami azonnal szemet szúrt, az az írásmód. Se nem szép, se nem vicces, se nem borzalmas, csak egyszerűen... unalmas, felejthető.
A karakterek szintén sablonosak, semmi eredetiség nincs bennük. A gyönyörű művészlélek lány, a hisztis matekzseni, és főhősünk, Dan, akit még csak jellemezni sem tudnék, annyira unalmas karakter. Sehogy sem tudtam megkedvelni egyiket sem, nem éreztem őket "élőnek". De nem csak ők, még a barátságuk sem tűnt hihetőnek, nem is beszélve a romantikus szálról Abby és Dan között. Az utóbbira egyébként semmi szükség nem volt, csak ugye minden könyvbe kötelező rakni egy szerelmespárt. De ide szerintem pont nem kellett volna.
Maga a könyv tele van értelmetlen döntésekkel. Mert hát, ha fenyegető üzeneteket kapsz valakitől, akkor ugye logikus, hogy inkább nem szólsz róla senkinek. Ha kapsz egy üzenetet egy ismeretlentől, hogy menj éjjel az alagsorba, akkor sem szólsz senkinek, hanem inkább odamész, pedig nagyon jól tudod, hogy egy hülye vagy. És persze azt is elhallgatod mindenki elől, hogy mostanában furcsa emlékezetkieséseid vannak..
"Az a gond az emlékekkel, hogy az ember soha nem tudja előre, mikor törnek felszínre."
A félelmetesnek szánt, fekete-fehér képek egy kicsit azért hozzáadnak az olvasás élményéhez, de ijesztőnek azért nem mondanám őket. A Vándorsólyom kisasszony különleges gyermekei-ben akkor már sokkal nagyobb hatással voltak rám a fotók.
Amit viszont a leginkább értékelni tudtam a történetben, az maga a helyszín, vagyis az elmegyógyintézet, bár nehezen tudtam elképzelni, hogy egy ilyen helyen kapjanak szállást a diákok. Azokat a részeket szerettem leginkább, amikben a főszereplők az elmegyógyintézet elhagyatott irodáit és celláit fedezik fel, és egyre különösebb dolgokat derítenek ki. Például, hogy több sorozatgyilkost is kezeltek az épületben, akik közül az egyiknek rejtélyesen nyoma veszett, amikor bezárt az elmegyógyintézet.
Így aztán amikor nem sokkal ezután az egyik diákot meggyilkolják, Dan rögtön arra gondol, hogy talán ez a bizonyos Szobrász, az egykori páciens tért vissza, hogy bosszút álljon.
Magával a sztorival nem lenne bajom, ha nem így lenne megírva, és ha a szereplők kidolgozottabbak lennének. Így viszont az egész felejthető lett, bár az is igaz, hogy egyszer azért megéri elolvasni.
Nem túl félelmetes, és különösebben izgalmasnak sem mondanám, de néha azért el lehet rajta gondolkodni, viszont arra nem túl nehéz rájönni, hogy ki fogja várni Dant majd az alagsorban az éjszaka közepén..
Történet: 3/5
Főszereplő: 2/5
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése