Belly eddig minden egyes nyarát Cousins Beachen töltötte, élete azonban most fordulóponthoz érkezett. Mivel Conraddal való rövid kapcsolata gyászos véget ért a télen, életében először otthon fogja tölteni a nyarat. Legjobb barátnője, Taylor remek tervekkel áll elő: hajókázás, sütkérezés a medence partján, új fiúk, akikre rá lehet kattanni. De amikor Jeremiah felhívja a hírrel, hogy Conrad eltűnt, látszólag minden a nyaraló felé viszi Bellyt. Vajon még egy nyarat eltölt azzal, hogy Conrad után fut, vagy végre képes lesz elengedni a fiút?
A Nyár trilógia első kötetéről, A nyár, amikor megszépültem című regényről még nem esett szó ezen a blogon. Évekkel ezelőtt olvastam, és csak most jutottam el odáig, hogy folytassam a sorozatot. Szerencsére nagyjából emlékeztem, mik történtek az első részben, mert van egy hozzá kapcsolódó kihívásom a moly-on, így elég gyakran olvasgatom az értékeléseket róla.
Úgy alapvetően Jenny Han nekem abszolút szimpatikus írónő, de a könyveivel gondjaim vannak. Igaz, más sorozatot még nem olvastam tőle, bár nem is olyan rég megjelent magyarul A fiúknak, akiket valaha szerettem című regénye is, ami sok olvasó szerint ezerszer jobb, mint a Nyár trilógia.
"Mert a szavak olykor szánalmasan képtelenek kifejezni azt, amit szeretnénk."
 |
| Belly |
Szerintem a Nincs nyár nélküled kicsit gyengébb lett, mint az előző kötet. Bár a szereplők hozzák a megszokott formájukat, a cselekményt nagyon gyengének érzem ahhoz, hogy könyv szülessen belőle. Még könnyed kis limonádénak is kevés. Ráadásul a tipik nyári hangulat sem érződött itt annyira, mint az előző résznél.
Belly eddig sem volt túl szimpatikus, tehát ezen itt nem is akadtam fenn. Meggondolatlan, hisztis, döntésképtelen, gyerekes tinilány, aki még mindig Conradot szereti, pedig ideje lenne már elfelejtenie. Én semmi vonzót nem találtam benne, vagy bármit, ami okot adna neki ahhoz, hogy így viselkedjen Belly-vel. Gyakorlatilag ő se tudja eldönteni, hogy mi a fenét akar, hol ellöki, hol pedig visszarángatja magához a lányt, ami azért elég szemét dolog. Még csak titokzatosnak sem lehetne nevezni, mert szimplán csak szótlan és unalmas. Nekem ne mondja senki, hogy csak a gyász miatt, mert már előtte is ilyen volt. Nem is értem, mit eszik rajta Belly ennyire. Bocsi, Conrad rajongók!
Vele szemben Jemeriah szórakoztató, kedves és szimpatikus karakter volt, amíg bele nem kezdtem a harmadik kötetbe, bár az álompasitól nekem ő is messze van, de egyértelműen jobban passzol Belly-hez, mint Conrad. Külön tetszett, hogy Jere szemszögéből is kapunk néhány fejezetet, így ezúttal az ő gondolataiba is beleláthatunk.
"Ijesztő, milyen könnyen megszegjük az ígéreteket."
 |
| Conrad |
Az idősíkok váltakozása néhol zavaró, Belly hisztijei is nagyon fárasztóak egy idő után, ahogy meg a konfliktusokat kezeli, az nevetséges. Ha valami olyasmi történik, ami neki nem tetszik, akkor főhősünk szó nélkül elrohan a vakvilágba.
A cselekmény mindössze abból áll, hogy kinek hogyan sikerül feldolgoznia a szerettük halálát, milyen hatással van rájuk a gyász. Majd a könyv második felében a szereplőknek meg kell menteniük a nyaralót, amit Fisher papa el akar adni. Adj hozzá még egy-két konfliktust a szerelmi háromszög miatt, éééés... ennyi. Vége.
Aztán az epilógus persze megint fűt-fát ígérget, úgyhogy kíváncsian várom, mit hoz a harmadik kötet.
Belly és Taylor barátsága nekem egyáltalán nem tűnt őszintének. Mindenhol azt olvasom, hogy Taylor mekkora szemét, de ha belegondolunk, azért Belly sem épp a legjobb barát... ha az önzőség fájna...
A rövidsége miatt néhány óra alatt el lehet olvasni, de nem érzem azt, hogy bármit is adott volna nekem ez a könyv. A borító pedig még mindig nem tetszik.
Történet: 2/5
Főszereplő: 2/5
Borító: 2/5
Kedvenc szereplő: -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése