A 19 éves Avery Morgansten, annak a bizonyos 5 évvel korábbi rettenetes, egész életét megváltoztató Halloween bulinak az emlékei elől menekülve, beiratkozik az otthonától több ezer kilométerre levő főiskolára. Amire azonban soha nem számíthatott volna, hogy éppen az a fiú kezd érdeklődni iránta, aki egyetlen pillanat alatt összetörheti Avery, gondosan felépített jövőjét.
Vannak dolgok, amiket meg kell élni…
Cameron Hamilton 190 centi magas, szikrázóan kék szemű, szívdöglesztő srác, akinek csodálatos képessége van arra, hogy elérje, Avery megint olyasmikre vágyjon, amikről úgy gondolta, hogy régen kiölték belőle. Nagyon nem jó ötlet összejönni vele. Ugyanakkor lehetetlen semmibe venni a feszültséget, amely kettejük között támad, és amely felszínre hozza Avery lényének, addig nem tapasztalt oldalait.
Vannak dolgok, amiket nem fojthatunk magunkba…
Amikor azonban Avery váratlanul fenyegető e-maileket és telefonhívásokat kezd kapni, már kénytelen szembenézni a múltjával, amit szeretett volna rejtve tartani. Van ugyanis valaki, aki nem engedi, hogy elfelejtse azt a bizonyos éjszakát, amikor minden megváltozott. Vajon sikerül végül feldolgoznia magában, hogy felszínre kerül ez a rettenetes igazság? És Cam mellette áll majd, hogy támogassa?
És vannak dolgok, amikért megéri harcolni…
Ez most tipikus példája annak a kínos helyzetnek, amikor mindenkinek tetszik egy könyv, csak neked nem. Szerencsére nem vagyunk egyformák, úgyhogy felesleges ilyenkor azon agyalni, hogy most akkor kivel van a baj. És igazából meg tudom érteni azokat, akiknek tetszett ez a regény, mert valószínűleg nekem is tetszett volna, ha nem éreztem volna végig azt, hogy én ezt már olvastam valahol, nem is egyszer. J. L. Armentrout Luxen sorozatát imádtam, de a Wait for you nem tudott számomra semmi újat mutatni.
Avery |
Adott egy csinos elsőéves egyetemista lány, Avery, aki erősen önbizalomhiányos, és a mai napig képtelen megbirkózni egy súlyos múltbeli eseménnyel, ami megváltoztatta őt, és az életét.
Aztán van egy kék szemű, kockás hasú alfahímünk, Cameron, aki után az iskola összes nősténye csorgatja a nyálát. A srác konkrétan tökéletes: vicces, védelmező, népszerű, kedves, értelmes, és nem utolsósorban piszok jól néz ki. Bárkit megkaphatna, de neki csak a mi Avery-nk kell, aki viszont nem adja könnyen magát. De tényleg, ugyanis Cam hónapokon keresztül próbálja randira hívni a lányt, de ő mindig nemet mond (a barátai legnagyobb döbbenetére, hiszen ki ne akarna Cammel randizni?).
Úgy a könyv háromnegyedében az égvilágon semmi nem történik. Avery egyre csak húzza az időt, és bizony az első tíz alkalom után már eléggé unalmas, hogy folyton elutasítja Camet, miközben valójában semmi oka nincs rá, hogy ezt tegye, hiszen nyilvánvalóan ő is vonzódik a sráchoz. Minden elismerésem Cameronnak a végtelen türelméért.
Egyszerűen felesleges ezt a történetet 500 oldalig elhúzni.
Persze valamilyen szinten megértettem Avery-t, hiszen undorító, ahogy a szülei, és az a bizonyos srác bántak vele, de gyakran ez még nem adott magyarázatot az idióta viselkedésére.
"- Sakál részeg vagy!
- Nem vagyok!
Lapos pillantást vetett rám.
- Minden részegnek ezek az utolsó szavai, mielőtt pofával lefelé a padlón csattan."
Cameron |
A Wait for you a létező összes klisét tartalmazza: sötét titkok a múltból, meleg legjobb barát, gonosz ribi, aki bekavar a főszereplőknek, önbizalomhiányos csaj (aki persze gyönyörű) + álompasi (kockás hassal, naná), akik természetesen párba kerülnek egy iskolai projektnél, ó, és szomszédok is. Ja igen, a legjobb még hátravan: Cam azért akarja Averyt ennyire, mert ő "nem olyan, mint a többi lány". Hű, de eredeti. És persze előfordulnak ilyen kis apróságok, mint például a klubban a srác, aki molesztálni kezdi szegény Averyt, de szerencsére már jön is Cameron, hogy leszedje róla...
Félre ne értsetek, szeretem az ilyen történeteket, de ez azért tényleg túlzás. Van egyáltalán valami ebben a könyvben, ami az írónő saját ötlete?
Jacob, a meleg legjobb barát inkább passzolna valami paródiába, mint ide. Nem hiszem, hogy egy srác csak azért, mert meleg, már úgy fog viselkedni mint egy ribi. Ha már ribi, Steph-nek semmi szerepe nem volt azon kívül, hogy legyen valaki, akit utálhatunk, és aki néha beleül Cam ölébe. De komolyan, az egész történet alatt egyszer sem szólal meg, legalábbis nem úgy, hogy Avery is hallja.
Itt inkább abba is hagynám az értélekést, mert írás közben egyre jobban azt érzem, hogy nekem ez nem tetszett, újabb és újabb hibákat, klisés dolgokat fedezek fel benne. Sajnálom, én J.L.A-tól jobbat vártam...
Történet: 2/5
Főszereplő(k): 3/5
Borító: 3/5
Kedvenc szereplő: Rafaello (De komolyan! Spin-offot neki!) :D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése