2016. május 8., vasárnap

Jennifer L. Armentrout: Shadows - Árnyak

Dawson Black mindenre számított, csak Bethany Williamsre nem. Egy luxen, vagyis egy földre szállt idegen számára a földi lányok, nos…, érdekesek. De mivel a luxeneknek titokban kell tartaniuk valódi kilétüket, őrültség lenne beleszeretni az egyikbe. 
Veszedelmes. Kísértő. Tilos.. 
Bethany nem tagadhatja le a közte és Dawson közt azonnal létrejött kapcsolatot. És bár nincs szüksége a szerelem bonyodalmaira, mégsem tud távol maradni tőle. Valahányszor összenéznek, Bethany beleszédül. 
Elbűvölte. Vonzza. Szereti. 
Dawson titka megváltoztatja Bethany életét… és veszélybe is sodorja a lányt. De még Dawson sem tehet kockára mindent egyetlen emberlányért. A sors azonban elkerülhetetlen… akárcsak a szerelem.


Aki olvasta a Luxen sorozatot, annak már talán megfordult a fejében, hogy szívesen elolvasná Dawson és Bethany történetét is, és szerencsére ezt most már meg is tehetjük, mióta megjelent a kb 200 oldalas előzmény novella, a Shadows.

Megtudhatjuk, hogyan találkozott Dawson és Beth, hogyan szerettek egymásba, és hogy a környezetükre (azaz Daemonékra) milyen hatással volt a kapcsolatuk.
Nem bántam meg, hogy elolvastam, de nekem nem sokat adott hozzá a történethez, maximum annyit, hogy Adamet (Ash és Andrew tesóját) jobban megkedveltem. Jókat vigyorogtam, amikor Daemon hangoztatta, hogy márpedig arra várhatunk, hogy ő összejöjjön egy emberrel, és a novellát elolvasva már valamilyen szinten érthető, hogy miért volt bunkó olyan sokszor Katy-vel az Obszidiánban. Dee pedig mint mindig, most is nagyon cuki volt, abszolút kedvencem a női szereplők közül.


"– …Legközelebb majd azt vesszük észre, hogy te is egy emberrel jársz? 
Daemon hangos nevetésben tört ki. 
– Na, hát azt várhatjátok!"


Dawson és Bethany története egy cukormázas love story, megrázó befejezéssel (persze aki nem ezzel a novellával indította a sorozatot, az nem igazán lepődött meg a végén).
Aranyosak voltak, ahogy ennyire ragaszkodtak egymáshoz, még akkor is, ha körülöttük senki nem helyeselte a kapcsolatukat. Nem nőttek úgy a szívemhez, mint Daemon és Katy, mert nem volt bennük semmi egyedi vagy különleges, de azért jó volt róluk olvasni, bár néha eluntam magam. Nekem hiányzott az a kis vicces csipkelődés is, amit a Daemon-Katy páros szokott lerendezni.

Nem valami akciódús történet, mert igazából csak az utolsó oldalakon jön egy kis izgalom. Ezen a téren kicsit többet vártam, mert reménykedtem benne, hogy nem zárul le ott a sztori, hogy Dawson és Bethany eltűnnek. Leginkább az érdekelt, hogy mi történt velük utána.

Sokkal-sokkal jobbat is ki lehetett volna hozni ebből az előzménykötetből szerintem. Össze sem hasonlítható a sorozat többi részével.

Luxen rajongóknak persze alapmű, de aki most akar nekivágni a sorozatnak, az szerintem ne ezzel kezdje.

Történet: 3/5
Főszereplő(k): 3/5
Borító: 4/5
Kedvenc szereplő: Daemon, Dee

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése