Hat gimnazista az iskolájában próbálja kibekkelni a világvégét. Sikerülhet nekik? Az apokalipszis most van. Hat diák bevette magát a gimnáziumba, de kevés vigaszt nyújt a menedékhely, ha az élőhalottak folyamatosan püfölik az ajtót. Egyetlen harapás elég ahhoz, hogy megöljön valakit, aki aztán önmaga rettenetes hasonmásaként tér vissza. Sloane Price ezzel ki tudna egyezni. Az ő világa már fél éve véget ért, azóta nem nagyon tudja, miért van még életben. Ez az alkalom kapóra jönne a távozásra. Miközben alig várja, hogy az élőhalottak átjussanak a védelmi vonalaikon, kénytelen a világvégét öt társa szemével nézni, akik viszont élni akarnak. De ahogy a napok vánszorognak, meglepő módon változik az emberek túlélési ösztöne, és a társaság sorsát egyre kevésbé a kinti események határozzák meg, sokkal fontosabbá válnak a benti világ kiszámíthatatlan élet-halál kérdései. Mibe lehet kapaszkodni, ha már minden elveszett?
A sztori ma már akár megszokottnak, átlagosnak is mondható: kitört az apokalipszis, a legtöbb ember halott, aki meg mégsem, az húsevő zombiként végezte. Na jó, ez így hülyén hangzik. Létezik NEM húsevő zombi? Olyan, aki vega kajákon él? Oké, tehát ezek az emberek zombiként végezték.
Hat diák ebben a világban próbál túlélni már egy hete. Elbarikádozták magukat az iskolában, egyedül vannak, szülők és más felnőttek nélkül, a falakon kívül pedig tele van a város járkáló hullákkal.
Előre leszögezném, hogy ez mégsem egy átlagos zombis könyv. Nem az élőhalottakra koncentrál, sokkal inkább arra, hogy egy ilyen kialakult helyzet hogyan hat a túlélő emberekre. Mennyire tudnak épelméjűek maradni így, hogy minden elveszni látszik?
Főszereplőnk, Sloane furcsa helyzetben van: ő ugyanis nem akart túlélni. Édesapja folyamatosan verte őt és a nővérét, Lily-t. Ők ketten mindig is azt tervezték, hogy majd együtt megszöknek otthonról és új életet kezdenek. Csakhogy Lily lelépett. Egyedül. Egyszerűen otthagyta Sloane-t az erőszakos apjukkal kettesben, ami miatt a lány képtelen megbocsátani a nővérének, mert úgy érzi, cserben hagyta őt. Végső elkeseredésében kész eldobni a saját életét, csakhogy valahogy mégis sikerül túlélnie a zombi apokalipszist, és öt másik diákkal együtt elbarikádozzák magukat az iskola épületébe.
Miközben Sloane azon töri a fejét, hogyan szabadulhatna meg az életétől, végignézi, hogy a többiek hogyan próbálnak túlélni. Hamar kiderül, hogy bent sem biztonságosabb, mint kint: a srácok egymás ellen fordulnak, és felmerül a kérdés, hogy mitől kell inkább tartaniuk? A kint mászkáló élőhalottaktól, vagy az emberi természet sötétebb oldalától? Ráadásul valaki, egy hetedik személy bejut az épületébe, ami azt jelenti, hogy ott, ahol ő bejött, könnyedén be tudnak jönni a zombik is.
Érdekes a másik öt karakter is. Annak ellenére, hogy Sloane szemén keresztül látjuk a dolgokat, ez a történet legalább ugyanannyira szól a többiekről is, mint róla.
Szóval van itt nekünk két csajszink: Sloane és Grace, valamint négy srácunk: Cary, Trace, Rhys és Harrison. Ők hatan a túlélők, akik bármennyire is nem akarják, kénytelenek összefogni, és együtt maradni. Persze ez nehezebb, mint amilyennek elsőre tűnik.
Kezdjük ott, hogy a testvérek, Grace és Trace mindketten Cary-t okolják a szüleik halála miatt, ezért ebből rengeteg veszekedés alakul ki. Bár Grace elég hamar felfogta, hogy a szüleiket már nem lehet visszahozni, és felesleges bárkit is hibáztatni emiatt. Egy idő után megpróbálja lenyugtatni a testvérét, több-kevesebb sikerrel. Trace néha félelmetes tudott lenni, minden percben éreztem, hogy bármikor elszakadhat nála a cérna, és tombolni fog.
Cary-t néha igazán sajnáltam a helyzete miatt, máskor meg pofoncsaptam volna azok miatt, amiket mondott. Nem mondanám, hogy nagyon a szívemhez nőtt, de nem utáltam, és amikor eljutottunk ahhoz a részhez, hogy be kellett zárni őt az orvosiba, onnantól kezdve már drukkoltam, hogy túléljen.
Harrison... hm. Eleinte aranyos volt, ahogy állandóan félt és bőgött, mint egy kisgyerek, és érthető is volt, hiszen ő a legfiatalabb a diákok között. Egy idő után viszont elkezdett idegesíteni, hogy ilyen gyáva, és mindenért csak rinyál.
Rhys tűnt a legértelmesebbnek a csapatban. Persze neki is voltak furcsa megnyilvánulásai, de azt hiszem, őt kedveltem a legjobban. Bár azt nem tudom felfogni, hogy hogyan tudta ezt tenni a szüleivel... én biztos nem lettem volna rá képes, még ha az életem múlik rajta, akkor sem.
Így utólag azért azt hozzátenném, hogy Sloane nem nőtt a szívemhez, ugyanis egyáltalán nem tudtam megérteni őt, a gondolkodását. Értem a problémáit, de azt már nem, hogy miért akar ennyire meghalni. Mindenesetre fura volt egy olyan főszereplőről olvasni, aki nem azért hősködik, mert ilyen vagány arc, hanem mert tényleg magasról tesz rá, hogy esetleg meghalhat.
Miután - több bonyodalom után is - kijutnak az iskolából, a könyv végén eléggé felpörögnek a dolgok. Az egyik pillanatban még
A vége elég lezáratlan, de nem annyira, hogy a falat kaparjam a folytatásért, ki lehet bírni.
Összességében én sokkal rosszabbra számítottam, pozitív csalódás volt. Elég jól bemutatja, hogy az emberek mennyire kiborulnának egy ilyen helyzetben, hogy még egymás ellen is fordulnának, nem számít, hogy az illető nemrég még az osztálytársuk volt. Izgalmas, a karakterek érdekesek, és ami nagyon fontos: valósághűek. A hangulat folyamatosan feszült, és végig benned van, hogy ennek nagyon nem lesz jó vége...
Történet: 4/5
Főszereplő: 3/5
Borító: 3/5
Kedvenc szereplő: Rhys
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése