A sok viszontagság, szívfájdalom és sorscsapás ellenére a Layken és Will szerelme tovább él, és egyre biztosabbnak tűnik, hogy ők ketten összetartoznak.
A két fiatal azonban még nem is sejti, hogy mindaz, ami összehozta őket, egy idő után kettejük közé állhat. Kapcsolatuk komoly veszélybe kerül, és elképesztő akaraterőre lesz szükségük ahhoz, hogy megmentsék. Layken nem biztos benne, hogy Willel való viszonya a megfelelő alapokra épült, Will pedig nem tudja, hogyan bizonyíthatná szerelmét egy olyan lánynak, aki továbbra is „töklámpásokat farag”.
Miközben válaszokat keresnek a kérdéseikre, egy még nagyobb erőpróba vár rájuk – valami, ami nemcsak az ő életükre, de megmaradt szeretteik életére is végzetes hatással lehet…
Imádtam az első részt, szóval már nagyon vártam, hogy kézbe vehessem a második kötetet. A Szívcsapás egy gyönyörű történet volt két szerencsétlen sorsú fiatal egymásra találásáról, akiket már az első perctől fogva megkedveltem, sőt, Will fel is került a "könyves álompasik" listámra. Meg persze ott volt a slam poetry is, amit imádok, és zseniális ötletnek tartottam, hogy így beleszőtte az írónő a sztoriba. Néha bekönnyeztem, máskor meg magamban vigyorogtam, mint egy hülye, egyszóval teljesen elvarázsolt.
Sajnos azonban a Visszavonuló csalódást okozott, nem volt annyira lebilincselő, mint az előző kötet.
Először is, több helyen gyengének, erőltetettnek és kidolgozottnak éreztem. Nem azt mondom, hogy kár volt folytatni Will és Lake történetét (bár tény, hogy az első kötet végén is minden szépen le volt már zárva), de... nem így kellett volna.
Egy évvel Julia halála után vagyunk. Will és Layken nehéz helyzetük ellenére már-már irigylésre méltó, boldog párkapcsolatban élnek. Mindketten saját maguk nevelik a kistestvéreiket, akik ugye az első kötet óta legjobb barátok, és folyton együtt vannak, így ők négyen olyanok, mint egy kis család.
A dolgok ott kezdenek rosszra fordulni, amikor feltűnik Will exbarátnője, Vaughn. Egy félreértés miatt Lake megsértődik Willre, és bármit csinál a srác, nem tudja őt kibékíteni.
Talán azért, mert végig Will szemszögéből olvastam a sztorit, de egyáltalán nem tudtam megérteni, hogy mire ez a nagy hűhó. Nagyon kedveltem Lake-et az első kötetben, de itt egyszerűen idegesített. Gyerekesen, kibírhatatlanul viselkedett, őszintén csodálom Willt a türelme miatt. Jó, persze nyilván én is kiakadtam volna Lake helyében, de (SPOILER!) egy homlokpuszi miatt nem mentem volna át házisárkányba. Főleg, hogy totál nyilvánvaló, hogy Will odáig van érte, és sosem csalná meg. Aki ezt nem látja, az egyszerűen hülye.
Jobb lett volna, ha néha Lake szemszögéből is olvashattam volna a dolgokat, mert akkor talán, de csak talán meg tudnám érteni, hogy mire volt jó ez a műbalhé. Ahhoz képest, hogy mindketten maguk nevelik az öccsüket, és a szüleik halála miatt kénytelenek voltak túlságosan hamar felnőni, ebben a könyvben úgy viselkedtek, mint két gyerek. Főleg Lake. Istenem, mennyire idegesített!
Will meg kezdett egyre kevésbé hasonlítani arra a srácra, akit a Slammed-ben megismertem... Egyrészt iszonyú nyálas volt. Aranyos, meg minden... de tényleg irtó nyálas, na. Mintha nem is egy 23 éves srác gondolatait olvastam volna, hanem egy 16 éves lányét. Azért valljuk be: az, ahogyan Will a szexről gondolkodik, egyáltalán nem élethű! Ugyan már... Melyik pasi gondolkodik így?!
Aztán amikor elérkezett a várva várt békülés, olyasmi történt, amire a legkevésbé sem számítottam. (SPOILER!) Igen, az autóbalaset. De persze kiderült, hogy ez a szál is annyira felesleges volt, hogy nem is értem, egyáltalán minek került bele a sztoriba. Csak mert nem szenvedtek még eleget a főszereplők? Vagy mert túl rövid lett volna enélkül a történet?
Más meg nem igazán történt... ennyi lenne az egész sztori: a könyv első része egy rakás felesleges hiszti, a második pedig egy váratlan esemény, amin valljuk be, elég hamar túlteszi magát mindenki. Vaughn is elég gyorsan eltűnik a képből, szinte még rendesen megutálni se volt időm, máris elpárolgott. Közben a főszereplők végig számolják az órákat, hogy mennyit kell még várni, hogy szexelhessenek. Ha már itt tartunk: minek kellett egész végig visszaszámolni a perceket a naaaagy kefélésig, amikor egyetlen árva kis szexjelenet sincs a könyvben? Nem mintha hiányoltam volna, csak nem értem. Mindegy.
Te jó ég, hogy mennyivel többet vártam ettől a könyvtől!
Ami viszont tetszett:
- megint kiemelném a slam poetry részt, bár annyira nem varázsolt el, mint az első kötetben
- a két kissrác, Kel és Coulder még mindig hatalmas arcok
- az új szereplők, Kiersten és Sherry
- Julia utolsó ajándéka, a kis papírcsillagok a tanácsokkal
- "pillangózd meg!", mélypont és fénypont, stb.
Hogy őszinte legyek, semmi újat nem adott hozzá az első részhez, sőt, egy kicsit el is rontotta az egészet. Annyira már nem ájulok el Willtől, és Lake sem lett a szívem csücske ebben a részben. Elképzelni sem tudom, mi a fene történhet még velük a következő, harmadik kötetben... ez az egész hatalmas csalódás volt, a három pont meg csak a jóindulatomnak, és az első résznek köszönhető.
Hogy őszinte legyek, semmi újat nem adott hozzá az első részhez, sőt, egy kicsit el is rontotta az egészet. Annyira már nem ájulok el Willtől, és Lake sem lett a szívem csücske ebben a részben. Elképzelni sem tudom, mi a fene történhet még velük a következő, harmadik kötetben... ez az egész hatalmas csalódás volt, a három pont meg csak a jóindulatomnak, és az első résznek köszönhető.
Történet: 3/5
Főszereplő(k): 3/5
Borító: 4/5
Kedvenc szereplő: Kel és Coulder
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése