Éppen nem volt nálam a könyv, amit nemrég elkezdtem olvasni (az most lényegtelen, melyik könyvről van szó, mert úgysem róla fogok írni), ellenben a Hex Hall ott szemezett velem, tőlem egy méterre... így történt meg az, ami egyébként velem nem sűrűn szokott előfordulni: egy időre félredobtam a könyvet, amibe belekezdtem, és inkább ezt a boszorkányos, suliba járós, tinilányos akármicsodát olvastam ki, amiről mindig is azt gondoltam, hogy ha egyszer a kezembe kerül, tutira a falhoz fogom vágni.
Te jó ég, mekkorát tévedtem!
Leírás:
Három évvel ezelőtt Sophie Mercer rádöbbent, hogy boszorkány. Ebből jó pár kalamajka keletkezett. Anyja, aki nincs megáldva boszorkányképességgel, mindenben segíti őt, de csak akkor értekezik Sophie apjával, akit a lány szinte csak fényképről ismer, amikor nagyon szükséges. De amikor Sophie bűbája nagyon rosszul sül el a szalagavató bálon, és túlságosan magára vonja az emberek figyelmét, apja az, aki úgy dönt, büntetést érdemel: ezért a Hex Hallba, egy elzárt nevelőotthonba kerül, mely a rossz útra tért Prodigiumok (vagyis boszorkányok, tündérek és alakváltók) gyűjtőhelye.
A hasonszőrű csodabogár-tinikkel töltött első nap végére Sophie szép kis listával dicsekedhet: három erős, szupermodell-kinézetű ellenség, egy szívdöglesztő boszorkánymester irányt érzett bimbózó szerelem, egy ijesztően követő kísértet, és egy szobatárs, akiről kiderül, hogy a suli leggyűlöltebb diákja, ráadásul vámpír. De a legrosszabb akkor jön, amikor Sophie rádöbben, hogy egy titokzatos ragadozó támadja meg a diákokat, és egyetlen barátja az elsőszámú gyanúsított.
Egyre több lesz a vérfagyasztó rejtély, és Sophie kénytelen felkészülni a legnagyobb fenyegetésre: egy ősi, titkos társaság egyetlen célja, hogy elpusztítsa a Prodigiumokat - de különösen őt.
Oké, oké, de miért is utáltam én ezt ennyire, pedig nem is olvastam?
Erről néhány kedves ismerősöm tehet, akik telebeszélték a fejemet azzal, hogy ebben a könyvben az egyetlen cselekmény csupán annyi, hogy néhány tinipicsa végigveszekszi a könyvet, és egy csávón marakodnak. Na mondom, köszönöm, azt hiszem, ebből én már kinőttem.
És nem, és nem, és nem!
Persze tulajdonképpen ez a veszekedős rész igaz, szóval Sophie és Elodie tényleg egész végig szívatják egymást, de azért erős túlzás azt mondani, hogy erről szól az egész könyv.
"Hová csöppentem? Itt még a segédmunkások is Abercombie and Fitch modellek?"
Pont egy ilyen történetre volt most szükségem: humoros, szórakoztató és könnyed, annyira, hogy egy nap, de akár néhány óra is elég az elolvasásához. Szeretem az ilyen könyveket, általában ezek azok, amiket újra szoktam olvasni.
Hatalmas pozitívum, hogy már az első pár oldal után megkedveljük a főszereplőt. Többször is hangosan felnevettem, imádtam Sophie humorát, a szarkazmusát. Annyira, hogy emiatt még azokat a dolgokat is megbocsátottam neki, amik miatt másokra amúgy kiakadnék (más pasijával smárolás, meg ilyen apróságok). Szerettem a bénázását, meg hogy alig tud valamit a Prodigiumok világáról, és mindenen meglepődik. Aztán persze egyre több dolog derül ki róla, egyre érdekesebb karakternek tűnik.
Megtudunk néhány dolgot a családi hátteréről is, de Sophie apja nekem még mindig egy hatalmas kérdőjel, annyira vártam, hogy jelenjen már meg, és nem... :( Nagyon kíváncsi vagyok rá.
Aki még számomra nagyon szimpatikus volt (gondolom ezen nem lepődtök meg annyira), az Jenna. Egy vámpír, aki a legkevésbé sem olyan, mint egy vámpír. Úgy értem, most komolyan, mi ez a rózsaszín mánia? Rózsaszín szoba, meg rózsaszín hajtincs? És ezt a tüneményt gyanúsította mindenki gyilkosságokkal. :( És a lányokat szereti. Ez egy kicsit meglepett, de valamiért ettől csak még jobban megszerettem őt. Talán mert a "pink mániás - leszbikus - és vámpír" kombó nem egy gyakori dolog, mindenképpen egyedinek számít. :)
Itt van még az ügyeletes szépfiú is, Archer. Csak a szokásos: hihetetlenül helyes, minden lány odavan érte, és... van barátnője. Aki amúgy Sophie legnagyobb ellensége, Elodie. Archer úgy bukkan fel a könyvben, mint a tipikus beképzelt, bunkó srác: megmenti, aztán jól leoltja a főhősünket, amiért bénázik. Amúgy ennek most kifejezetten örültem, mert nagyon hiányzott már egy olyan srác, aki nem szeret bele egyből a főszereplő lányba, és aki nem nyálas (igen, még mindig Az őrző hatása alatt vagyok.. és nem jó értelemben). Szóval igen, Archer kifejezetten szimpatikus. Az a bizonyos fordulat a végén pedig eléggé meglepett, de igazából ettől csak még jobban érdekel a srác. Kíváncsi vagyok, mi lesz vele a következő részekben.
Amúgy még mindig nem értem: miért járt Elodie-val? Most tényleg szerelmes volt belé..? Ne már.
"Egy olyan srác, aki önként jár Elodie-val, nem érdemli meg, hogy szeressem."
Hm.. nehéz úgy írni magáról a cselekményről, hogy ne spoilerezzek. Bár valószínűleg tökmindegy, mert rajtam kívül már mindenki olvasta ezt a könyvet. Na mindegy.
Tetszett ez az iskolába járós téma, szeretem az ehhez hasonló könyveket. Az már csak hab a tortán, hogy ebbe az iskolába boszorkányok, alakváltók, tündérek, meg ilyesmik járnak. Újabb hely a Roxfort után, amiről álmodozhatunk. És hát... ki ne akarna gyönyörű ruhákat varázsolni magának, mint Sophie?
Egyfelől ott vannak a szokásos tinilányos, civakodós jelenetek, másfelől viszont ott vannak a titokzatos gyilkosságok is, ami az egész könyvet izgalmassá teszi. Igazán csak a könyv felétől kezd érdekessé válni a dolog, de én előtte sem unatkoztam.
Ez a brutális függővég pedig... húú. Azt hiszem, ideje elolvasni a második részt.
Történet: 5/5
Főszereplő: 5/5
Borító: 4/5
Kedvenc szereplő: Sophie, Jenna
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése