Rengeteg jó könyvet olvasok mostanában, és nagyon örülök, hogy a Callie, Kayden és a véletlen is ezek közé tartozik. Sok hasonló történetet olvashattunk már, romantikus sztorikat szomorú múltú szereplőkről, és hát valljuk be, nem sok újat tudnak mutatni az ilyen könyvek. Nemrég a Nyugalom tengerét olvastam, ami szintén sokban hasonlít Jessica Sorensen művére, és nem igazán nyerte el a tetszésemet. Eléggé tartottam tőle, hogy ez sem fog majd tetszeni.
Leírás:
Kayden megtanulta, hogy egyetlen esélye a túlélésre az, ha némán tűri a szenvedést. Ha szerencséje volt, meg tudta húzni magát, és tette a dolgát, kibírta egyik napot a másik után. Ám egy este úgy tűnt, végül mégis oda a szerencséje – és az élete… míg fel nem bukkant egy Callie nevű lány, éppen időben, hogy őrangyalként megmentse.
Callie nem hisz a szerencsében. A tizenkettedik születésnapján történt szörnyűség óta nem. Miután túlélte a borzalmat, Callie eltemette magában az érzelmeit, és megfogadta, hogy soha senkinek nem árulja el, mi történt. Most, hat évvel később, még mindig küszködik ezzel a fájdalmas titokkal, ami kis híján felemészti.
Amikor a sors úgy hozza, hogy Kayden és Callie ugyanarra az egyetemre kezdenek járni, a fiú elszánja magát: megismerkedik a gyönyörű lánnyal, aki megváltoztatta a végzetét. A csöndes és visszahúzódó Callie még mindig fél bárkit is beengedni a világába. Kayden azonban biztos benne, hogy Callie okkal tért vissza az életébe. És minél inkább igyekszik a lány életének részévé válni, annál inkább rádöbben, hogy ezúttal Callie szorul megmentésre…
"Csak azért, mert a világ tele van rossz dolgokkal, nekem még nem kell hagynom, hogy ez elszomorítson."
Az elején még egyáltalán nem voltam elájulva a könyvtől. A történet úgy kezdődik, hogy női főszereplőnk, Callie egy házibulin "megmenti" Kaydent, azaz közbelép, amikor a srácot megüti az apja. És tulajdonképpen ennyi, ezután egy jó darabig nem is találkoznak egymással, később viszont kiderül, hogy ugyanarra az egyetemre kezdenek járni. Eddig is ismerték egymást, de nem voltak igazán jóban, itt azonban összebarátkoznak, sőt, úgy tűnik, mindketten kezdenek többet érezni a másik iránt, mint barátság. Csakhogy Callie-nek és Kaydennek is meglehetősen sötét múltja van, ami akadályozza őket abban, hogy közelebb kerüljenek egymáshoz.
Callie eleinte nem volt valami szimpatikus. Ez igazából a Nyugalom tengere című könyv hibája, annak a főszereplőjét ugyanis ki nem állhattam, és állandóan hozzá hasonlítottam Callie-t. De az első pár fejezet után már világos volt, hogy nem igazán hasonlítanak, és onnantól kezdve már nem volt semmi bajom vele. Sok döntésével nem értettem egyet, voltak hülyeségei, de azért sok jó pontot bezsebelt tőlem, például amiért nem nyávogott a Kaydennel való kapcsolata miatt, nem hisztizett, amikor megtudta, hogy Daisy-vel megy a bálba, stb. Aranyos volt, hogy ilyen tapasztalatlan elég sok dologban.
Callie senkiben sem bízik, senkinek sem árulja el a titkát, ám ezen a nyáron megismerkedik egy Seth nevű sráccal, aki kivétel, és akiről (bár eleinte nem mondják ki) már a megjelenése után rögtön egyértelmű, hogy meleg. Vele nem volt problémám, szimpatikus szereplő, és igazi barát, aki szintén kegyetlen múlttal rendelkezik, de erről nem tudunk meg sok mindent, csak apró utalásokat olvashatunk. Gondolom, majd a következő részben..
Itt meg kell jegyeznem, hogy ez a listás dolog nagyon tetszett, aranyos ötlet, és gondoltam rá, hogy én is alkalmazni fogom.
Kaydent néha utáltam, néha imádtam. Egyes döntéseivel nagyon nem értettem egyet, és csak a fejemet fogtam, hogy "miéééért kell mindent elcseszned megint?!". Egyszerűen nem értem többek között, hogy egy viszonylag normális srác mit keres egy olyan lány mellett, mint Daisy. Tudom, hogy nem szerette, na de akkor is, hogy tudta elviselni?
Nem akartam ilyen különbségeket tenni, de Kaydent valamiért jobban sajnáltam a múltja miatt, mint Callie-t.
A legjobb haverja, Luke szintén igaz barát, aki mindig mindenben segít Kaydennek. És (milyen meglepő) ő sem büszkélkedhet éppen boldog családi háttérrel.
Ha már itt tartunk, ez eléggé idegesített. Mindenkinek van valami hatalmas, sötét titka a múltját illetően. Az írónő senkit nem kímélt. Ezt a két főszereplőnél még megértem, na de a többiek? Ez így már kicsit túl sok volt nekem.
Idegesítő, hogy sem Callie, sem Kayden nem tesz semmit azért, hogy jobb legyen az életük. Csak magukat sajnálják, de egyszerűen képtelenek tenni ellene valamit, és kiállni magukért. Persze velem soha nem történt még csak hasonló sem, és nem vagyok pszichológus se, szóval nem tudhatom, mi jár ilyenkor az ember fejében, hogy miért nem kér segítséget. Nem akarok gonosz lenni, és azt mondani, hogy aki nem tesz ellene, az meg is érdemli a sorsát, de néha már üvöltözni lett volna kedvem, hogy "úristen, mondd már el valakinek, csinálj már valamit", stb. Mellesleg elég nehéz elhinni, hogy Callie szüleinek nem esett le, hogy mi baja a lányuknak, csak mert pl nekem már az első fejezettől kezdve nyilvánvaló volt.
A könyv vége... kegyetlen, borzalmas, brutális, és természetesen függővég. Legszívesebben betiltanám az ilyen befejezést. Végre megtörténik, amire egész végig vártam, egyik szereplőnk végre a sarkára áll, de mint azt előre gondolhatjuk, nem alakulnak túl jól a dolgok...
Egyébként nem tudom, még mi történhet, ami miatt megéri, hogy ez egy sorozat legyen. Persze vannak még megválaszolatlan kérdések, de akkor sem értem, hogy mit lehet még elmondani, ami kitesz egy könyvet. Talán önálló regényként jobban tetszene, bár ezt még nem állíthatom addig, amíg nem olvastam el a folytatást.
Összességében ez egy kissé sablonos, de élvezhető történet két szerencsétlen sorsú ember egymásra találásáról, akik próbálnak segíteni a másiknak. A karakterek szerethetők, maga a sztori elég megrázó, de nincs meg benne az a plusz, ami felejthetetlenné, vagy kedvenccé teszi (legalábbis számomra). Néhány dolgot leszámítva azért tetszett, és biztosan el fogom olvasni a folytatást is, ilyen függővég mellett lehetetlen kihagyni.
Történet: 4/5
Főszereplő(k): 4/5
Borító: 4/5
Kedvenc szereplő: Seth
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése