2015. március 22., vasárnap

Leiner Laura: Akkor szakítsunk

Szilveszter. A kötelező jókedv napja. Amikor muszáj bulizni. 
Lia és Norbi karácsony előtt szakítottak ugyan, de Szánkó szilveszteri buliját nem akarják kihagyni. Eszti és Csabi, a tökéletes pár, velük együtt indulnak szórakozni. Miután Szánkó bulija a város másik végében lesz, Lia bátyja, Szilkó vállalja a sofőr szerepét. De szigorúan csak az odaútra vonatkozóan. Csak aztán minden másképp alakul… 
Az Akkor szakítsunk egy őrült és felejthetetlen szilveszter éjszaka története.
„Kezdetben gimnazista tiniregényt varázsolt. Nem középiskolás fokon. Aztán bábeli zűrzavart álmodott. Fesztiváli könnyedséggel. Most éjszakai rohanást vizionál. Véget nem érő érzelmekkel. Hagyjátok magatokat olvastatni vele.” 
Kirády Attila, az Origo kreatív igazgatója, az szjger.hu egyik megalkotója


Oké, halvány fogalmam sincs arról, hogy egyáltalán minek vettem a kezembe egy újabb Leiner Laura könyvet, miután A Szent Johanna gimi sorozat kifejezetten irritált. Gondolom, kíváncsi voltam, hogy a többi könyve is idegesíteni fog-e.

Erre a kérdésre a választ már az első oldalon megtudtam, miután rájöttem, hogy mindössze néhány mondat elég volt ahhoz, hogy megutáljam a főszereplőt.
Lia egy eszméletlenül önző, hisztis, makacs, néha már-már rosszindulatú lány, aki mindent borzalmasan túlreagál, és azt hiszi, körülötte forog a világ. Ha röviden kéne jellemeznem, azt mondanám, hogy egy tipikus hülye liba (és akkor még nagyon finoman fejeztem ki magam). Nem tudom, lehet velem van a baj, de ha a legjobb barátnőm megcsalná a barátját, akkor én nem dobnám azonnal a barátságunkat csak emiatt, főleg ha ez a bizonyos barátnő azelőtt mindenben kiállt mellettem. Nem szép dolog a megcsalás, de akkor is, ebből nekem csak az jött le, hogy Lia nem igaz barátnő, ha neki ennyi elég volt, hogy megszakítsa a kapcsolatot Esztivel (akit mellesleg otthagynak egyedül a belvárosban, az éjszaka közepén, szilveszterkor, amikor minden sarkon szembejön egy részeg barom.. gratulálok). Ráadásul előszeretettel hangoztatja, hogy a legjobb barátnője természetes szőke, tehát tök hülye. És igen, ez egy idő után bosszantó, főleg mivel én is szőke vagyok, és gyűlölöm azt a sztereotípiát, hogy a szőke nők hülyék. Az meg már csak hab volt a tortán, amikor rájöttem, hogy Liától még az sem igaz, amit kérdez: folyton hazudott mindenkinek. Igazán szimpatikus. Leginkább egy nagyra nőtt óvodásra emlékeztet.

A többi karakter egy fokkal kevésbé idegesített. De csak egy fokkal. Eszti és Csabi mindketten halál unalmas, jellem nélküli karakterek, Norbi kb ugyanaz, mint a Szent Johanna gimiben Cortez, csak egy kicsit nagyobb bunkó. Miklósból szintén hiányzott a fantázia. Ki volt még? Hm.. Ákos. Na, rá inkább nem is térnék ki, ilyen hülye ember egyszerűen nem létezik. Kb annyira buta, mint a SZJG-ben Virág, csak azt még szorozd meg mondjuk egymillióval. Ilyen. Nem. Létezik. (legalábbis nagyon remélem)
Az egyetlen elfogadható karakter Szilkó volt, de az meg Arnoldra hasonlított.

Amúgy ne értsetek félre, nem utáltam teljesen ezt a könyvet. Az ötlet egész jó volt, hogy az egész csak a szilveszter körül forog, és hogy a történet nagy része mindössze egyetlen este eseményeiből áll. És néha tényleg szórakoztatott, például amikor egy jó poént olvastam. De sajnos ez nem menti meg a könyvet, ettől még a szereplőkkel ugyanúgy nem tudtam együtt érezni, mindenki idegesített, és igazából csak azért sikerült két nap alatt elolvasni, mert a felétől már siettem az olvasással, hogy legyen már vége.

Az ok pedig, ami miatt Lia és Norbi szakítottak... nem tudom, ezen mit kellett annyira titokzatoskodni, hogy senki sem tudhatja. Jó, nem számítottam eget rengető szakítási okokra, de azért ennél kicsit többet vártam. És igen, amikor megtudtam, hogy miért mentek szét, csak még jobban megutáltam a főszereplőt. Te jó ég, miért olvastam én 300 oldalon keresztül egy önző, beképzelt p*csa gondolatait?

Meg úgy egyáltalán, nekem nem igazán jött át ez a nagy szerelem Lia és Norbi között. Persze, mindketten okleveles parasztok, tényleg összeillenek, megérdemlik egymást. Egyébként én sem vagyok olyan tündibündi cukorfalat egy kapcsolatban, mint Eszti meg Csabi. De ne mondja már nekem senki, hogy egy párkapcsolatban az a normális, ha minden nap üvöltözve veszekedtek, szívatjátok egymást a facebookon, és együtt "trollkodtok". Szerintem inkább valahol a két véglet között van az egészséges párkapcsolat.

Aztán ahogy ezek bosszút állnak egymáson... azt hiszem, Leiner Laurától inkább a fiatalabb korosztály olvas könyveket. Oké, én 21 évesen tudom, mi helyes és mi nem, de nem hinném, hogy olyan szuper példát mutat ezzel a viselkedéssel Laura mondjuk egy 12 éves olvasójának. Mert mi megy végig ebben a könyvben? Használd ki az embereket, hogy a volt pasidat féltékennyé tedd, csinálj magadból full kretént, és menj oda a csajhoz, akivel az exed dumál, kössél bele mindenbe, amibe csak lehet, és nézz le másokat, amiért nem pont olyanok, mint te. Tegye fel a kezét, aki még nem olvasott Laura könyveiben olyan utalásokat, mint például hogy "aki pop zenét hallgat, az szar alak". Jó, nem pont így, de lényegében azért erről van szó.

Egyéb "apróságok", amiktől frászt kaptam:
- Lia kb 5000x említette a menő youtube tutorial sminkjét
- Ákos, aki mindig mindenhol megjelenik (hát persze), mindig ugyanazt a "poént" süti el.. nem, ez egy idő után már nem vicces
- "egy kapcsolatnak akkor van vége, ha kiírják a facebookra is, hogy egyedülálló".. aha. Mesélj még hasonló bölcsességeket.. ilyen és ehhez hasonló baromságokat könyvben én még nem olvastam.
- a legrosszabb, hogy Lia ELVÁRJA, hogy sajnáljam őt, és érezzek vele együtt.. hát bocs, nem megy!
- Szánkó. Golyó. Miért kell mindig egy idióta nevű szereplő?!

Azt a kemény 2 pontot is csak azért kapja a történet, mert 1. az alapelgondolás tetszett, 2. Budatétényben nőttem fel, és egyszerűen csak jólesett olvasni róla (ugye ott volt Szánkó bulija). Ennyi.

Egyébként még mindig nem mondtam le Laura könyveiről. Főleg mivel úgy tudom, az Akkor szakítsunk a leggyengébb közülük. Olvastam pár jó véleményt a Bábelről, szóval azt hiszem, valamikor majd belekezdek, bár egy kicsit félek tőle (úgy tudom, van vagy 500 oldal).

Történet: 2/5
Főszereplő: 2/5
Borító: 4/5
Kedvenc szereplő: Szilkó

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése