Emma éppen most jött rá, hogy édesanyja egy réges régen eltűnt Poszeidón hercegnő, és az a tény megrengeti identitását. Félvérként az emberi világban különcnek és bogarasnak tartják, a Szirének között pedig utálat tárgya, ugyanis törvényeik szerint a félvérek által megérdemelt sors a halál.
Ha még ez nem lenne elég gond, édesanyja feltűnése a Szirének világában egymás ellen fordítja a két királyságot, Poszeidónt és Tritont. Vajon Emmának most mit kellene tennie? Teljesítse Galen kérését, azaz legyen biztonságban és reménykedjen a legjobbakban? Avagy érdemes lenne felvállalnia önmaga felfedésének kockázatát- és az ajándékáét-, olyan emberek életét mentve meg így, akiket sosem ismert?
"- Csak így itthagysz? - kiáltok utána.
- Nem én hagylak itt, Emma. Te tartod itt magad."
Miután az első kötet, a Poszeidón egy brutális függővéggel ért véget, több mint egy év után végre eljutottam odáig, hogy folytassam a sorozatot a Tritonnal. Persze azóta néhány dolgot elfelejtettem, úgyhogy utána kellett olvasnom, mi történt az előző kötetben.
A borító gyönyörű szép, teljesen odavagyok érte, de ez a sorozat mindhárom részére igaz. Szerelem első látásra!
A történettel már nem vagyok ennyire elégedett. A Poszeidón remek kis bevezető kötet volt, egyszerre vicces, romantikus és izgalmas. A Triton után kicsit csalódott voltam, és most már biztos, hogy a sorozat nem kerül a kedvenceim közé.
Nem arról van szó, hogy unatkoztam, nem. Sőt, igazából meglepően gyorsan ledaráltam a könyvet, bár ez főleg annak köszönhető, hogy irtó rövid. De legalább nincsenek üresjáratok, és folyamatosan pörög a cselekmény.
"Apám mindig azt mondta, sérelmet őrizgetni magunkban olyan, mintha mérget vennénk be, és azt várnánk, hogy a másik ember haljon meg."
Viszont onnantól kezdve, hogy Emma és az anyja összefut Galénnal meg a többiekkel, már nem tetszett annyira. Egyrészt Emma anyja, vagyis Nália átmegy szerelmes tinilányba, ahogy meglátja Gromot, és ez valahogy nekem nem jött át, fura volt, ráadásul elég ellenszenves is lett, mivel utána kb csak Grom körül forgott neki a világ, a lánya nem igazán érdekelte. Aztán jött a tárgyalás, ami szerintem nagyon el lett húzva. Különösebben izgalmas sem volt, mivel a sztori "meseszerű" jellege miatt egyértelmű, hogy a végén úgyis minden gond nélkül megoldódik. SPOILER: Azon mondjuk csodálkoztam, hogy az írónő megölte Rachelt, még akkor is, ha nem volt különösebben fontos szereplő, mivel én tényleg bírtam azt a nőt.
Az epilógus után nekem teljesen lezártnak tűnik a történet, végül is minden megoldódott, így jelenleg elképzelésem sincs, hogy mi jöhet még. Mivel ezúttal nincs függővég, most nem kaparom a falat a folytatásért, de persze azért majd egyszer elolvasom azt is.
Valahogy a szereplők sem hozták most a megszokott formájukat. Ami leginkább hiányzott, az Emma szarkazmusa, amin olyan jókat vigyorogtam az első kötetet olvasva. Most Galéntól se voltam elájulva valamiért. Nem is tudnék kedvenc szereplőt kiemelni.
Viszont annak örültem, hogy több víz alatti jelenetet kaptunk, és kicsit többet megtudtunk a szirének világáról is. Itt azért zárójelben megjegyezném, hogy az én kíváncsiságomat nem sikerült teljesen kielégíteni, mivel a szirének mindennapi életéről nem nagyon esett szó, inkább csak a politikáról. Tehát a könyv fantasy része, a víz alatti világ lehetne kidolgozottabb is. Ami tetszett, az Tóraf árulása, mert okozott némi fejtörést, hogy most akkor ez komoly, vagy csak megjátssza magát.
Még mindig nem értek egyet azzal, hogy a neveket át kelljen írni. Galén miért nem maradhatott Galen, Nália pedig Nalia, stb? Nekem így "magyarosan" nagyon nem tetszenek.
Történet: 3/5
Főszereplő: 3/5
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése