Mit tennél, ha tudnád, hogy egy napon elveszíted a nevedet, a családodat, a barátaidat, a jogaidat és jó pénzért egy vak Idős tudós mellé adnak oculusnak, hogy helyette láss és a nap harminckét órájából huszonhatban neki bámulj mikroszkópba?
Itt, Avalonon így megy. Akkor is, ha emiatt őrült szektások megpróbálnak felrobbantani, megutál a legjobb barátod, elszaporodnak a vágások a csuklódon… mert itt ez a rend.
A nevem Truth Dunn volt. Most már nem vagyok ember. Nem vagyok személy. Csak oculus.
Mit tennél, ha tudnád, hogy a legjobb barátod, egy lány, akit mindennél jobban szeretsz, rabszolga lesz? Végig tudnád nézni, ahogy tönkremegy? Hogy lassan megfojtja a rendszer? Mit éreznél, látva a híradóban egy robbantás helyszínén, mint szerencsés túlélőt?
Az én válaszom egyszerű. Én megpróbálnám kiszabadítani. Akkor is, ha nem akarja. Akkor is, ha nyakig véres leszek közben. Akármit is kelljen tennem.
A nevem Aoi Kane. És én nem fogadom el, hogy itt ez a rend.
Mit tennél, ha tudnád, hogy az Ellenséged, az, akinek a levadászására mindent feltettél, ott van az orrod előtt? Hogy még csak nem is tudja, hogy a világon vagy? Hogy elképzelni is képtelen, hogy mérgezett nyílvesszőként rohansz felé?
Én nem várok. Lecsapok rá, és eltaposom, ahogy érdemli. Bele sem gondolok, hogy mit ránt magával a semmibe.
A nevem nem számít. De mától én vagyok itt a rend.
Hú. Viszonylag ritkán olvasok magyar írótól, de amikor a neten rábukkantam erre a könyvre, a borítót és a fülszöveget látva azt éreztem, hogy nekem ez kell, és kész. Igaz, sokáig tartott, mire elolvastam, majdnem egy hónapig, ami amúgy egyáltalán nem jellemző rám, de az utolsó 150 oldalt konkrétan egyszerre faltam be, nem eresztett.
Egy hihetetlen jó kis disztópikus sci-fi sztoriról van szó. A jövőben játszódik, a helyszín pedig egy távoli bolygó, az Avalon, ahová a Földről menekültek az emberek. Csakhogy az itt élők 40 éves koruktól megvakulnak egy amőba miatt, amely idő előtti vakságot okoz. Ezért kifejlesztették az Oculus rendszert, aminek a lényege röviden annyi, hogy fiatal kamaszok beállnak egy-egy idős mellé, összekötik az agyukat, így tulajdonképpen "helyettük" látnak, és a rabszolgáik lesznek.
Főhősünk, Truth Dunn is így jár. Gyerekkora óta arra képzik ki, hogy oculus legyen, míg a tizenhetedik születésnapján beáll egy neves tudós, Verity Cadogan mellé, aki azt kutatja, hogyan győzhetnék le az amőbát.
Truth jövője tehát már így sem túl fényes, de a dolgok tovább bonyolódnak, amikor legjobb barátnője, Aoi titkolózni kezd, felbukkan egy terroristaszervezet, majd egyszer csak megjelenik az utolsó földi túlélők űrhajója is.
A világfelépítés elképesztő, tényleg. Látszik, hogy rengeteg munka van benne, szinte minden apróságra kitér az író, ami Avalonnal kapcsolatos. Mindezt Truth könnyed, laza, vicces stílusában olvashatjuk, ami szintén nagyon tetszett, és jókat vigyorogtam rajta. Különösen, amikor ki van akadva, hogy nem ehet húst. Imádtam a kapcsolatát Aoi-val, hogy ennyire ragaszkodnak egymáshoz. Mindketten vagány, nagyszájú karakterek, jól passzolnak egymáshoz. Bár Truth nekem néha már sok volt, különösen a történet közepe-vége felé.
A földiek közül Kaled szimpatikus volt, Kirát utáltam, a többiek pedig olyan semmilyenek. Akit (amit?) viszont mindenképp ki kell emelnem, az a hajó mesterséges intelligenciája, ez az önimádó, manipulatív, beképzelt valami. És persze a végére már Verity-re is más szemmel néztem, pedig az elején nagyon nem bírtam őt.
A befejezés sok meglepetést, fordulatot tartogat, csak úgy kapkodtam a fejem, hogy most akkor mi van és miért?! Ez is hazudott, az is, mindenki hazudik... Valahogy éreztem, hogy nem lesz teljesen happy end a lezárás, de ez... huhh. Mindenesetre tény, hogy legalább olyan hatásos, mint a prológus. Igazából nem tudom, hogy jó ötlet lenne-e a folytatás, mert akármennyire is fáj miatta a szívem, szerintem ez így tökéletes volt.
Ami viszont zavaró, már megint: elgépelések, helyesírási hibák, nem is kevés. Külföldi kifejezésekben ez különösen ciki szerintem, mert sose tudom eldönteni, hogy most akkor ez csak egy elgépelés, vagy komolyan nem néztek utána, hogy kell helyesen leírni. Ezekre oda kéne figyelni, mert ront az élményen. A fejezetcímeket pedig néhol alig tudtam elolvasni.
Viszont a borító isteni!
Csak ajánlani tudom mindenkinek, azoknak is, akik amúgy nem sok sci-fit olvasnak. Nincs tele unalmas, száraz leírásokkal, sőt nagyon is olvasmányos, vicces, laza stílusú, tele jó poénokkal, és gyönyörű gondolatokkal.
Csak ajánlani tudom mindenkinek, azoknak is, akik amúgy nem sok sci-fit olvasnak. Nincs tele unalmas, száraz leírásokkal, sőt nagyon is olvasmányos, vicces, laza stílusú, tele jó poénokkal, és gyönyörű gondolatokkal.
Történet: 5/5
Főszereplő: 4/5
Borító: 5/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése