Patrick Ness: Soha nincs vége

A fiú kétségbeesetten, magányosan merül el a háborgó tengerben. 

Meghal. 

Majd felébred, csupaszon, a testét zúzódások borítják, de életben van. 

Hogy lehet ez? És mi ez a különös, elhagyatott hely? 

Ahogy lassan megérti, hogy mi történik vele, a fiú egyre jobban mer remélni. 

Talán ez nem a vég… 

Talán még nincs vége…

Patrick Ness a Chaos Walking trilógia óta a kedvenc íróim közé tartozik, a stílusa hihetetlenül egyedi és érdekes, a történetei pedig kiszámíthatatlanok és megrázóak.

A fülszöveg és a borító nem árul el túl sok dolgot (bár Ness könyveitől ezt már megszokhattuk), így most szinte minden spoileres lehet, amit ebben a bejegyzésben írok, úgyhogy ennek tudatában olvassátok tovább. :)

Természetesen nem lövöm le a poént, de szerintem ezt a könyvet úgy a legjobb olvasni, hogy nem nézel róla előtte értékeléseket, és mindenre szépen lassan, magadtól jössz rá.

Olvasás közben csak egyvalamiben voltam biztos, abban, hogy semmiben sem lehetek biztos.

Már az eleje is elég sokkoló. A történet azzal kezdődik, hogy egy szerencsétlen fiú meghal, amikor a tengerben, a jéghideg hullámok között nekicsapódik a feje egy sziklának.

Majd a következő jelenet, hogy az utcán ébred, a család régi háza előtt, ahol évekkel ezelőtt lakott - és ami Angliában van, nem pedig Amerikában, ahol most élnek. Hogyan lehetséges ez?

Szép lassan visszatérnek a fiú emlékei, emlékszik a nevére, és arra, hogy mit keresett a jéghideg tengerben a halála előtt, de azt még mindig nem tudja, hogy került ide, és hogy egyáltalán mi ez a hely.

Bizonyára a Pokol, ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy itt ő az egyetlen ember. Sehol egy lélek, csupán néhány róka és egy vaddisznó, akikkel találkozik.

Körülbelül a könyv első 100-120 oldalán Seth az egyetlen szereplőnk. Magányos, és össze van zavarodva, fogalma sincs, mihez kezdjen most, ebben a furcsa helyzetben. Egyre több dolgot fedez fel, és egyre több dologra emlékszik, de ezek csak még több kérdéshez vezetnek.

"Ti még sosem éreztétek, hogy ezzel nincs vége? Hogy valahol, odaát, felfoghatatlanul, de létezik valami más, csak el kellene jutni odáig…"

Úgy éreztem, mintha sötétben tapogatóznék, és imádtam!

Egy cseppet sem zavart, hogy kevés a szereplő, eleinte alig van párbeszéd (csak a visszaemlékezésekben), és hogy milyen érthetetlen az egész. Ötletem se volt, mi fog kisülni ebből, úgyhogy csak kíváncsian olvastam tovább.

És mennyire megérte! Nem hasonlít semmire azok közül, amiket eddig olvastam. Felkavaró, szomorú, elgondolkodtató, hátborzongató, érdekes, stb, stb, szavakkal tudnám jellemezni, de más könyvhöz hasonlítani nem. Hihetetlenül egyedi. Amikor már azt hiszed, végre tudod, hogy mi történik, kiderül, hogy tévedtél.

Alapvetően sötétebb hangulatú, de előfordulnak benne vicces párbeszédek, aranyos jelenetek, és imádnivaló karakterek.

Mert hogy kapunk Seth mellé még két szereplőt, Regine-t, a fekete, dundi lányt és Tomaszt, a borzas hajú, lengyel kisfiút. Valamint feltűnik egy furcsa, ellenséges alak is, a Vezető, aki valamiért vadászik a három gyerekre.

"De az is lehet pokol, amit te teremtesz önmagadnak."

A legnagyobb kedvencem Tomasz (istenem, megzabálom), de imádtam a többieket is. Tetszett, hogy a főszereplő homoszexuális, szerintem ez ritka a YA könyveknél.

A vége teljesen kikészített. (SPOILER:) Én értem, hogy mit akar üzenni Ness az üres oldalakkal, de azért tényleg kíváncsi lennék, hogy mégis mi a fene történt ezután. És hogy ki volt valójában a vezető, és miért mentette meg mégis Seth-t, miután leszúrta.

De legalább most már értem a címet, mert ennek a történetnek tényleg nincs vége.

Patrick Ness egy zseni, ez most már biztos.

Történet: 5/5

Főszereplő: 5/5

Borító: 4/5

Kedvenc szereplő: Tomasz