Another

1972-ben az Északi Yomiyama iskola hármas osztályának egyik tanulója, Misaki váratlanul elhunyt. Mindenki kedvelte őt, és mivel nem voltak hajlandóak elfogadni a halálát, a diákok, sőt még a tanárok is úgy tettek, mintha Misaki még mindig velük lenne. "Nem halt meg, még mindig él", mondták. Később, a ballagásnál még külön széket is biztosítottak a számára.

Aztán Misaki egyszer csak feltűnt az osztályképen, amit a halála után készítettek, érettségi után..

Évtizedekkel később egy Sakakibara Kouichi nevű fiú a városba költözik a nagynénjéhez és a nagyszüleihez. Édesanyja meghalt, az apja pedig jelenleg Indiában dolgozik. Mivel a fiúnak gondjai vannak a tüdejével, nem tud rögtön iskolába menni, hanem egy darabig kórházban kell maradnia. Leendő osztálytársai, a hármas osztály tanulói meglátogatják őt, de furcsán viselkednek, amit Kouichi nem tud mire vélni. Később egy másik osztálytársával is találkozik a kórházban: egy különös, szemkötős lánnyal, akit Misaki Mei-nek hívnak. Ám amikor bemegy az iskolába, szép lassan feltűnik neki, hogy a többiek észre sem veszik ezt a lányt, mintha nem is lenne ott. Ő viszont összebarátkozik vele. Az igazi bonyodalom viszont akkor kezdődik, amikor elkezdenek meghalni az osztály tanulói.. Kouichi megtudja, hogy létezik egy átok, amely már évek óta kísérti a hármas osztály tanulóit. Megpróbálja kideríteni, hogyan lehet megállítani az átkot, de az ügy egyre bonyolultabbá válik.

Egy remek alapsztorival rendelkező, ígéretesnek induló animéről van szó, amit (szerintem) sikerült elrontani a végére (plusz telepakolni mindenféle bakival és logikátlansággal).

Bár horrornak készült, azért nem mondanám annyira félelmetesnek (legtöbbször este/éjszaka néztem, és utána nyugodt szívvel tudtam aludni). Tetszett ez a misztikus, feszült hangulat, és ahogy egyik szereplőről a másikra tereli a néző gyanúját, így a végén a csattanóig nem is találtam ki, hogy mi fog kisülni belőle. Ennek ellenére én valami nagyobb durranást vártam. Egy kicsit meglepődtem a végén, egyáltalán nem számítottam a fordulatra, de.. ennyi. Nem hozta el a várt hatást.

Amit igazán sajnálok, hogy nem ismerhettük meg a karaktereket, még a főszereplőket se nagyon. Minden karakterhez maximum két belső tulajdonságot társíthatunk, és hát ez édeskevés, ennyitől még nem lesz valaki szerethető, nem fogok izgulni érte, drukkolni neki. Így tulajdonképpen bárki is halt meg a következő jelenetben, nem tudott meghatni, olyan fapofával néztem végig, mint amilyet Misaki Mei vágott mindig. Volt néhány szimpatikus szereplő, például Teshigawara, Akazawa és Mochizuki. Mondom szimpatikus, ennyi. Nem igazán kedveltem meg senkit. Misakit főleg nem (nem tetszett a hozzáállása a dolgokhoz). SPOILER: lényegében megmenthette volna az osztálytársai életét, ha egyszerűen elárulja, hogy ki a halott személy. De nem tette, mert jaj, szegény Kouichi mit szólna hozzá... Ettől valahogy nem lett a kedvencem.

A történet nehezen indul be, csak szép lassan tudjuk meg a dolgokat, de a végére már úgy hullanak az emberek, mint a legyek (a legkülönfélébb, legabszurdabb haláleseteket nézhetjük végig, néha már nekem is fájt, főleg annál a bizonyos esernyős jelenetnél: most komolyan, egy ilyenre mennyi esély van?).

Egy kicsit a Végső állomás című filmre emlékeztet emiatt, SPOILER: a vége meg átmegy Battle Royale-ba.

Néhány jelenetnél komolyan nem tudtam, hogy zavarnia kéne, vagy inkább csak nevessek rajta. Példának okáért: főszereplőnk a lángoló, összedőlni készülő épület kellős közepén áll, mint aki rohadtul ráér és halálosan unatkozik, majd gondol egyet, előveszi a telefonját. Miután látja, hogy van térerő, felhívja Misakit, hogy trécseljenek egy kicsit. Aki amúgy öt másodperccel ezelőtt még Kouichi mellett állt... hogy került másodpercek alatt a hátsó kertbe?!
Vagy Teshigawara, akit véletlenül sikerül megkarcolni egy késsel (mondom: megkarcolni), majd a következő pillanatban ömlik a vér a sebből, hősünk pedig képtelen lábra állni, így Mochizukinak kell végigvonszolni őt a folyosón.

(Innentől kezdve csak az olvassa, aki látta! SPOILER! Csak saját felelősségre olvasd!)

Volt néhány dolog, amit nem értettem, és még most sem egészen tiszta, például..:
- Ha egy olyan osztályba járnék, ahol egy átok miatt sorra halnak meg az emberek, első dolgom lenne, hogy összepakoljak, és elhúzzak a retekbe. Főleg ha tudom, hogy a városon kívül az átok nem hat. A szereplők azonban hiába féltek az átoktól, nem iratkoztak ki az iskolából, sőt, fel sem merült ez a kérdés. Miért?
- Ezt mondjuk már említettem.. tehát Misaki miért nem szólt a többieknek, hogy "ja, amúgy látom a halottakat, szóval ránézésre meg tudom mondani, hogy ki a halott személy az osztályunkban"? Ehelyett inkább hagyta, hogy a többiek konkrétan kinyírják egymást, és egy szót sem szólt, csak nézett a szokásos fapofával.
- Maga az átok érthető, de vagy elkerülte a figyelmem, vagy tényleg nem hangzott el, hogy miből indult ez az egész. Világos, hogy az 1972-es Misaki-s eset után kezdődik a csapás, de nem értem, mégis miért kell meghalniuk a diákoknak? Hogy kerül oda az a plusz ember, és miért? Ha a plusz ember tulajdonképpen egy hulla, akkor hogy kerül hirtelen oda (tehát hogy jön vissza a halálból), és miért nem emlékszik rá, hogy meghalt?
- Ki ölte meg Mikami-senseit? Erre azóta tudom a választ, yeeah! Akazawa unokatestvére. Aki ugye nagyon hasonlított Kouichire. Nem véletlenül hiszik sokan azt, hogy Kouichi ölte meg.

Nem tudom, hol vesztettem el az érdeklődésemet. Pedig tényleg jónak indult. Még a kissé erőltetett, véletlenszerűen bevágott, ijesztőnek szánt babás képeket is szerettem. A grafikába nem tudok belekötni, az opening és az ending se rossz. Az sem zavart, hogy lassan bontakozik ki a történet. A végével, a bakikkal és az "élettelen", unalmas karakterekkel azonban nem tudok kibékülni.
Egy tanács: az OVA-t mindenképp a sorozat megtekintése után nézd meg! Ne előtte! ;)

10/6
Kedvenc szereplő: Teshigawara, Akazawa