Bár a Legenda trilógia első két kötetéről még nem írtam itt a blogon, szeretném veletek megosztani a befejező kötettel kapcsolatos gondolataimat. A napokban ugyanis hozzám került ez a könyv, és igaz, nem volt sok időm az olvasásra, de mivel mégiscsak a kedvenc sorozatomról van szó, így éjszakánként alvás helyett inkább a Championt választottam.
Most itt ülök, hulla fáradtan, de elégedetten, és még mindig a könyv hatása alatt vagyok.
Leírás:
A fiú egy LEGENDA.
A lány egy SZÜLETETT TEHETSÉG.
Ki lesz a BAJNOK?
June és Day annyi mindent feláldozott a Köztársaságért és egymásért, de az ország végre a megújulás küszöbén áll. June visszanyerte a Köztársaság megbecsülését, a kormányzat legfelsőbb köreiben dolgozik mint Princepsjelölt, Day pedig a hadseregben emelkedett magas posztra.
Arra azonban egyikük sem számított, hogy a körülmények alakulása ismét összehozza őket. Épp amikor már a küszöbön áll a békeszerződés aláírása, egy járvány kitörése okoz pánikot a Kolóniákban, és ismét háború fenyegeti a Köztársaságot. A fertőzést egy minden eddiginél halálosabb vírus okozza, az ország sorsa pedig June kezében van.
De hogy megmentse milliók életét, meg kell kérje azt, akit mindennél jobban szeret, hogy áldozza fel mindenét.
"Talán mégis létezik olyasmi, hogy sors."
June és Day útjai különváltak, már több mint fél éve egymástól távol élnek.
Day továbbra is titkolja, hogy haldoklik, és bár gyógyszert szed és orvosok kezelik őt, nagyon úgy néz ki, hogy már csak hónapjai vannak hátra. Beteg öccsével él San Franciscóban, ám egy nap June felkeresi őt, és megkéri, térjen vissza Denverbe, a fővárosba.
Hamarosan kiderül az is, miért van erre szükség. Vírus terjeng a kolóniai városokban, ezért a békeszerződésről folyó tárgyalások megakadtak. A Kolóniákban azt hiszik, a Köztársaság okozta a járványt, és az ellenszert követelik. Ha nem kapják meg, háború lesz. Csakhogy az ellenszer nem létezik, és ahhoz, hogy előállíthassák, szükség van Day beteg kisöccsére, Edenre.
June feladata, hogy meggyőzze Dayt: engedje meg, hogy kísérleteket végezhessenek a testvérén.
A fiú nehéz döntés előtt áll. Adja Edent ismét a Köztársaságnak, és kockáztassa az életét, hogy ezzel megmenthesse a népet? Vagy utasítsa el őket, még akkor is, ha ezzel kitörne a háború?
Marie Lu a befejező kötettel összetörte a szívemet, majd megragasztotta.
Csodálatos. Annyira jól fel van építve az egész, hogy hihetetlen.
"Mondd, hogy maradt még valami jó a világon! Mondd, hogy maradt még remény számunkra!"
Végre jobban megismerhetjük Day öccsét, Edent. Ahogy elképzeltem, amint botladozik és tapogatózik, hunyorog, mert alig lát, összeszorult a szívem. A kapcsolatuk Day-jel pedig igazán lenyűgözött. Nagyon drukkoltam nekik, hogy a végén együtt maradhassanak végre.
.jpg)
Eddig is totál szerelmes voltam Daybe, de most már legszívesebben szobrot állítanék neki. Ahogy mindent, de MINDENT megtesz, hogy megmentse és biztonságban tudja a barátait, ahogy végre bevallja June-nak az érzéseit, ahogy olvasom a gondolatait és az jár a fejemben: "oké, most komolyan, hol vannak az ilyen srácok a világon?!" Számomra ő a tökéletes férfi (na jó, fiú) karakter. Kevesebb nyáladzás, viszont annál több cselekedet, amivel bizonyítja a szeretetét. Csak imádni lehet.
June pedig egy igazi példakép. A szándékai és a tettei tökéletesen érthetők, okos, tehetséges, gyönyörű... és igen, végre egy női főszereplő, aki logikusan GONDOLKODIK, és nem nyavalyog.
Bár az előző kötetben Tess sikeresen megutáltatta magát velem (és még elég sok olvasóval), ebben a részben újra megkedveltem, sőt, együtt is tudtam érezni vele, mikor bevallotta Daynek az érzéseit.
Anden szintén szerethető karakter, akinek rengeteg teher nyomja a vállát, de nagyon igyekszik, hogy jó vezető legyen.
Magáról a cselekményről nagyon nehéz úgy írni, hogy ne lőjem le a poént. Tökéletesen fel van építve minden, sehol egy fölösleges mondat. Tele van izgalommal, csak úgy kapkodtam a fejem egyes részeknél, hogy úristen, ezt most hogy fogják megúszni.
"Én... - kezdi, majd hirtelen elhallgat, mintha a megfelelő szavakat keresgélné. - Régóta kutatok valami után, amiről azt gondolom, hogy elveszítettem."
A vége pedig... sírtam, aztán nevettem, majd megint potyogtak a könnyeim, és végül... hát, nem tudom. Boldog vagyok, de szomorú is. Tökéletes befejezést kapunk? IGEN. Hogy sikerült-e mindent lezárni? NEM. Marie Lu ugyanis az olvasó fantáziájára bízza a folytatást.
Rengeteg kérdés kavarog a fejemben. Többet akarok tudni, hogyan alakult végül egyes szereplők sorsa, de ezekre a kérdésekre talán sosem kapunk már választ, a képzeletünkre van bízva az egész. Bár valahol azt olvastam, hogy az írónő fontolgatja, hogy a jövőben majd ír még June-ékról. Reméljük, kapunk legalább egy rövid novellát, amiből megtudhatjuk, mi történt végül a szereplőkkel. :)
Az már biztos, hogy 2015 áprilisában kiadják a Legendát egy 160 oldalas képregény formájában. Úgyhogy addig is ennek lehet örülni. --->
Köszönöm, Marie Lu, hogy megajándékoztál egy csodálatos sorozattal, egy ilyen érzelmileg felkavaró befejezéssel, és Dayjel!
Történet: 5/5
Főszereplő: 5/5
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Day
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése