Amikor az Opált olvastam, nem ájultam el tőle. Valami hiányzott. Ott volt a gyönyörű borító, ott volt Daemon, ott volt az idegtépő izgalom a végén... és valahogy mégsem jött át a történet, már nem olvastam olyan lelkesen, mint az Obszidiánt és az Ónixot. Így aztán egy kicsit félve kezdtem bele az Originbe, bár a leírás alapján sejthető volt, hogy nem lesz gyenge.
Leírás:
Daemon bármit megtenne, hogy visszakapja Katyt.
Sikeresen behatoltak Mount Weatherbe, ám az akciónak katasztrofális vége lett. Katy elszakadt tőlük. Elvették. Daemon számára most minden arról szól, hogyan lehetne őt megtalálni. Söpörje el aki az útjába áll? Nem kérdés. Perzselje fel az egész világot, hogy megmentse Katy-t? Boldogan. Tárja fel az emberiség előtt, hogy idegenek élnek közöttük? Örömmel.
Katy számára csak a túlélés marad. Ellenségektől körülvéve az egyetlen, amit tehet, ha alkalmazkodik a helyzetéhez. Még a Daedalusban sem mindenki őrült... de a csoport céljai rémisztőek, és amit elárulnak, az felzaklatja Katy-t. Kik az igazi rosszak? A Daedalus? Az emberiség? Vagy a luxenek?
Ők ketten együtt bármivel szembenéznek. A legveszedelmesebb ellenség azonban mindig is jelen volt. Amikor kiderül az igazság, és a hazugságok fala összeomlik, melyik oldalra kerül majd Daemon és Katy?
Az Opál végén, amikor Katy elszakad Daemontól, mindenki kiakadt, de szerencsére nem kellett túl sokat várni az Originre.
Nem túl meglepő, hogy átmentünk váltott szemszögbe. Talán így egy kicsit jobban tetszett, mint amikor csak Katy gondolatait olvashattuk. Kevés olyan főszereplő csajszi van, aki nem idegesít fel, és Katy közéjük tartozik. Szimpatikus karakter, de én mégis jobban szerettem Daemon szemén keresztül látni a világot (bár ennél azért több bunkózást és kevesebb nyáladzást vártam volna tőle).
Az biztos, hogy a sorozatban ez az eddigi legbrutálisabb kötet. Szinte minden második fejezetben meghal valaki, az előző részek szivárványos, cukormázas sztorik voltak ehhez képest. Na jó, egy kicsit eltúlzom, elvégre még mindig egy kamaszoknak írt regényről van szó. Annyira azért tényleg nem brutális, de kétség kívül az eddigi legizgalmasabb.
Egyre több az akció, amit nem is bánok, mert néha már kicsit idegesít a nyáladzás és a "cicázás".
Térjünk rá Blake-re, mert egyszerűen nem hagyhatom szó nélkül. Tény, hogy nem tartozik a "hű de imádom" karaktereim közé, de akkor is, ez most mi volt? Elég nagyot csalódtam Katy-ben, mert szerintem Blake nem ezt érdemelte. Oké, csinált szarságokat (bocsika), de ebben a történetben ki nem? Vagy akkor csak én nem utáltam meg őt?
És Katy két nap alatt már túltette magát rajta. Jaj, mert hát Daemon azt mondta, nem az ő hibája. Miért, akkor kié? Már hogy a retekbe ne lenne az ő hibája?
-------- hiszti vége ---------
Ettől eltekintve tetszettek a körzetben játszódó részek. Kellően brutális és kegyetlen volt. Teljesen érthető, hogy a Daedalus miért csinálja azt, amit, még ha nem is helyes.
Bár én egy ilyen helyzetben nem a blogom miatt rinyálnék, khm, khm.
A körzetben tudhatjuk meg azt is, kik/mik azok az originek. Erről többet nem is mondanék, mert nem szeretném lelőni a poént.
Archerért pluszpont jár, valahogy már az elején sejteni lehet, hogy ő nem az, akinek hiszik/hisszük.
Beth viszont... ő csak úgy "volt". Az előző részben ugye megmentették, és most csak úgy elvan, de semmi extra. Érezni lehet, hogy valami nem oké vele, és a végén választ is kapunk rá, hogy miért, de... hát, nem tudom. Talán kétszer, ha megszólalt. Pedig reméltem, hogy egy kicsit jobban megismerhetjük majd.
Szóval röviden összefoglalva, minden megvolt benne, ami kell: romantika, izgalom, akció, csavar, árulás, dráma, humor, halál... egy szimpatikus főszereplő, és egy jó pasi mellé. Nem tudom, mi kéne még egy jó történethez. Ebben tényleg minden benne van. Ja, és igen, a szokásos függővég is.
Előfordultak kisebb-nagyobb hibák, de ezektől nem maga a történet csúszott le a szememben, hanem inkább Katy. De erről már beszéltem.
Történet: 5 / 5
Főszereplő: 4 / 5
Borító: 4 / 5
Kedvenc szereplő: Daemon
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése