Érezted már úgy, hogy a szerelmeddel nem vagytok egy hullámhosszon? Vívódtál már két fiú között? Képes lennél elfelejteni a múltad? Mit tennél, ha úgy éreznéd, hogy a sorsod megfojt?
Sandra Palmernek meg kellett halnia. Ám szerelmének, Donnie-nak köszönhetően vámpírként feltámadhatott. A vérszívó lét azonban nem is annyira idilli, mint ahogy azt sokan gondolják. A lánynak muszáj elfojtania az emlékeit ahhoz, hogy még véletlenül se sodorja veszélybe a szeretteit. Sandra azonban képtelen elfogadni a sorsát, és lázadásként titokban meglátogatja az édesanyját. Legmerészebb álmában sem gondolta volna, hogy ezzel mekkora galibát okoz!
Kíváncsi voltam, fejlődik-e valamit az író(nő), vagy hogy jobb lesz-e valamivel ez a történet, bár sok sorozatnál inkább az szokott lenni, hogy az első kötet után egyre csökken a színvonal, ellaposodik a sztori. Azért vannak kivételek, például Aprilynne Pike Wings sorozata, ahol az első kötet kifejezetten rossz, mintha egy 10 éves kislány írta volna, de a következő könyvnél már rögtön látni lehetett, hogy mennyit fejlődött az írónő. Így aztán reménykedve vágtam neki itt is a következő rész olvasásának, de sajnos most nem ez volt a helyzet...
Az első kötetnél kifejezetten nevetséges volt, hogy főszereplőnk, Sandra Palmer képes lett volna eldobni az életét egy srácért, akivel összesen kétszer találkozott, ráadásul ennyi idő után képes volt kijelenteni, hogy megtalálta élete párját, akiben megbízhat és akire mindig számíthat.
Az üldözött-ben viszont a következő a helyzet: ez a hatalmas szerelem mindössze másfél hónap alatt ellaposodott. Amitől az első kötet cselekményei csak még nevetségesebbek tűnnek most...
Oké, szóval A leszármazottnak az lett a vége, hogy Donnie megmentette Sandra életét, méghozzá azzal, hogy vámpírrá változtatta a lányt. Az üldözöttben azóta eltelt másfél hónap, és ennyi idő elteltével főhősünk egyszer csak kitalálja, hogy neki inkább a helyi seriff fiára, Luke-ra van szüksége, azaz inkább őt szereti. Erre így kb a semmiből jön rá. Jó, volt egy kis veszekedés Donnie-val, de könyörgöm, melyik kapcsolatban nincs?
Így aztán anélkül, hogy szólna a pasijának, egyszerűen ellopnak egy Mustangot Luke-kal, és elindulnak, hogy ők ketten meglátogassák Sandra anyját, akit már két hónapja nem látott. Útközben aztán történik pár dolog, és mint ahogy azt előre sejteni lehet, Sanda barátunk az első adandó alkalommal szétrakja a lábát Luke-nak.
Ja, és persze Donnie emiatt az apróság miatt ne legyen féltékeny, de amikor valaki említi Lilith nevét, és Donnie megborzong a név hallatán, Sandra már egyből vérben forgó szemekkel nézi, hogy ki lehet az a csaj.
Az anyukánál tett látogatás tragédiába fullad, de ezzel kapcsolatosan nem akarok spoilerezni, hátha valaki el akarja olvasni ezt a... khm, könyvet (ne tegye).
Amit egyszerűen nem értek, hogy Sandra többször is eldicsekszik vele, hogy ő mennyire okos, meg hát ugye ebbe a magániskolába csak kitűnő tanulókat hívnak meg, és hogy ő mindig logikusan nézi a dolgokat, és előbb gondolkodik, aztán cselekszik... De ezeket csak ő gondolja így, mert a valóságban mindig kiderül róla, hogy sík hülye. Egy 5 évesnek is több esze van, mint neki, mert még egy kisgyerek is logikusabb döntéseket hoz, mint ő. És mivel ugye E/1-ben íródott a könyv, így sajnos a gondolatait is olvashatom, amitől csak még rosszabb az egész, mert iszonyat idegesítő. Nem is értem, Sandra hogy tudja elviselni saját magát. Megy a hiszti ezerrel, meg az önsajnáltatás, aztán ha valaki együtt érző akar vele lenni, akkor leugatja, hogy őt ugyan ne sajnálja senki.
Nem is beszélve arról, hogy hiába nevelte az anyja úgy, mint egy apácát, mégis r*banc lett belőle. Egyszer Donnie-t szereti, aztán Luke-ot, aztán mégis Donnie-t, de aztán mégsem biztos benne, hogy ki akarja kosarazni Luke-ot. Közben persze azért lecsekkolja a szexi ápoló srácot a kórházban, már éppen attól féltem, hogy szerelmi négyszög van kialakulóban, amikor kiderült, hogy az új fiú meleg. Még szerencse...
Mondanám, hogy sajnálom Donnie-t, amiért Sandra ezt művelte vele, de hát ez a lány már akkor is egy hülye p*csa volt, amikor ők ketten először találkoztak, és már ott sem értettem, hogy mit eszik rajta.
A vége meg csak a hab a tortán. Épp amikor már azt hiszed, hogy ennél rosszabb már nem lehet, egyszer csak kialakul egy ilyen szituáció: Luke barátunk elpárolgott, Donnie éppen szörnyekkel viaskodik, és nagyon úgy tűnik, hogy vesztésre áll. Főhősnőnk pedig áll, és arra gondol (idézem): "Hol lehet Luke? Ő szokott ilyenkor megmenteni."
Na jó, ennyi! Még szerencse, hogy ez az utolsó mondat, így aztán nyugodt szívvel dobhattam el a könyvet a *csába.
Köszönjük, Sandra Palmer. Nemhogy rinyálás helyett odamennél a pasidhoz, és segítenél neki, vagy valami...
Még mindig probléma a rengeteg helyesírási hiba, elgépelés, és a kidolgozatlanság. A szereplők nagyon felszínesek, senki nem nőtt a szívemhez, őszintén szólva az sem hatna meg, ha mindenkit kinyírna az író. Az érzelmek ábrázolása szintén nem megy, a szerelmi háromszög pedig egy hatalmas vicc.
Az első kötetnél még jó arc voltam és megadtam a 2 pontot, de most úgy érzem, még az 1 pont is túl sok neki... Egyedül a borító értékelhető, aki teheti, inkább csak azt nézegesse, de ne nyissa ki a könyvet.
Történet: 1/5
Főszereplő: 1/5
Borító: 4/5
Kedvenc szereplő: -
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése