Juliette elmenekült a Regenerációtól. Már nem vihetik véghez vele a tervüket, már nem használhatják fegyvernek. Most már szabadon szeretheti Adamet. Ám Juliette sosem szabadul meg attól, hogy érintése halálos. És Warnertől sem szabadult meg, aki ádázul keresi őt. Juliette-et a múltja kísérti, a jövőjétől pedig retteg; tudja, hogy olyan döntéseket kell hoznia, amelyek elváltoztatják az egész életét. Olyan döntéseket, amelyekkel választania kell a szíve, és Adam élete között.
Wow!
Imádtam az első részt is, de ez... ez valami csodálatos volt! Egyetlenegy dolgot leszámítva mindent szerettem benne.
Furcsa, hogy a második kötet jobban tetszik, mint az első, mert általában fordítva szokott lenni. Pörgősebb, izgalmasabb, és még érzelmesebb, már ha ez lehetséges.
Először is rátérnék arra az egyetlen, icipici apróságra, ami zavart a könyvben. Mégpedig, hogy végig a "rossz" oldalnak drukkoltam. A Ne érints után sok olvasó állította, hogy gyűlöli Warnert, így aztán elég hülyén éreztem magam, hogy nálam meg pont hogy ő a befutó. De szerintem a Ne keress után már tutira nem vagyok egyedül ezzel a véleménnyel. Sokkal sokkal többet kapunk Warnerből, jobban megismerhetjük őt, és gyökeres változáson megy keresztül a jelleme, míg Adam eközben szinte az egész könyvet végighisztizi.
Juliette pedig épp úgy viselkedik, mint az ehhez hasonló YA könyvekben a főhősnők. Rohangál ide-oda Adam és Aaron Warner között, hol az egyiket akarja, hol a másikat.
És hiába érez valamit Warner iránt, közben nyilvánvaló, hogy végül majd úgyis Adam lesz a befutó de remélem tévedek, ami rém idegesítő.
Persze lehet, hogy csak én vagyok így ezzel. De engem ez a folyamatos hiszti, amit Adam és Juliette lenyomott, egyszerűen irritált.
Warner után a második kedvencem Kenji. Imádtam, hogy mindig megmondta a frankót, főleg, amikor már a fejemet fogtam Juliette rinyálásától, Kenji tökéletesen megfogalmazta a gondolataimat, és helyre tette a csajszit. Mert igen, én megértem Juliette érzéseit, csak épp amikor egy háború közepén ülsz, nem hinném, hogy a szerelmi életed miatt kéne aggódnod... Juliette mondhatni úszik a kakiban, de néha úgy viselkedik, mint egy kis csitri, akinek az egyetlen gondja Adam.
Egyszerűen meg tudtam volna fojtani Juliette-et a hatvankettedik fejezetnél.. aki olvasta, érti, aki meg nem, annak most nem lőném le a poént. Olvasás közben végig az járt a fejemben, hogy "végre, vééégreeee!" mert egy álmom vált valóra, aztán főhősünknek egyetlen mondatával sikerült elérnie, hogy kidurranjak, mint egy léggömb.
Az egyetlen dolog, amiben nem értettem egyet Kenjivel, az volt, amikor Juliette fejéhez vágta, hogy képtelen beilleszkedni, és hogy próbálkozzon jobban. Nem tudom, lehet hogy csak nekem nem furcsa hogy egy lány, aki 264 napig be volt zárva egyedül egy elmegyógyintézetbe, hirtelen nem tud beilleszkedni és felengedni ilyen sok ember előtt. És azt se hinném, hogy Juliette hibája, hogy képtelen megbízni az emberekben.
A mélypont ott jött el nálam, amikor (SPOILER!) kitalálták, hogy Warner és Adam valójában testvérek.
Ajjaj Juliette, ettől nem lesz ez a szerelmi háromszög még kínosabb mint alapból?
Warner apjában egy icipicit csalódtam, azt hittem, nagyobb badass lesz, de viszonylag hamar el lett intézve. Kíváncsian várom, hogyan fog ezek után visszatérni.
Még mindig imádom az írónő stílusát, a fogalmazásmód egyszerűen gyönyörű, de nem giccses, csak szimplán tökéletes, amivel kiemelkedik a többi YA könyv közül.
A borító pedig csodálatos, még szebb, mint az első köteté.
Történet: 5/5
Főszereplő: 4/5
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Warner
A folytonos hiszti szerintem mindenki másnak is agyára ment xD
VálaszTörlés