Paula Hawkins: A lány a vonaton

Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra. 

És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég.

A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt.

Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton!

Bár már sok helyen szembejött velem ez a könyv, és igen, mondhatjuk hogy felfigyeltem rá valamilyen szinten, nem hinném, hogy elolvastam volna, ha anyu nem adja a kezembe egyik nap. Szeretem a thrillereket, de akkor már inkább nézni, mint olvasni. Ez nem jelenti azt, hogy sose veszek a kezembe thrillert, úgyhogy nem utasítottam el A lány a vonaton-t sem, ha már alkalmam volt elolvasni. Főleg nem így, hogy anyu csak jókat tudott róla mondani.

Már az első oldalaktól kezdve világos volt, hogy ez nem lesz egy vidám könyv. Az egészet valami nyugtalanító, depresszív hangulat járja át.

Főszereplőnk, Rachel egy reményvesztett, depressziós, elvált nő. Egy régi barátjánál lakik, mióta a férje, Tom lelépett a szeretőjével, és közös gyerekükkel vígan éldegélnek abban a házban, ahol régebben Rachel is lakott, mikor még ő volt Tom felesége. Bár már hónapokkal ezelőtt kirúgták a munkahelyéről, amikor részegen ment be dolgozni, ennek ellenére mégis minden reggel eljátssza lakótársa, Cathy előtt, hogy dolgozni jár, és felszáll a London felé tartó vonatra.

A vonat minden reggel megáll egy ideig egy fénysorompónál, így Rachel minden reggel kénytelen néhány percig a régi házukat nézni a szerelvény ablakából, ahol most Tom és új felesége, Anna lakik a babájukkal. Ő azonban nem azt a házat szokta nézni, hanem egy másikat, a 23-as számút.

Itt lakik Jason és Jess, egy fiatal pár, akik megtestesítik Rachel számára a tökéletes, gondtalan férjet és feleséget. Persze Rachel valójában nem tudja a nevüket. Nem is ismeri őket. De naponta kétszer elmegy a vonattal a házuk előtt, és olyan sokszor látta őket, hogy magában már nevet, foglalkozást, sőt, hobbikat is kitalált nekik.

Ám egyik nap, amikor Rachel elmegy a vonattal Jason és Jess háza előtt, lát valamit, amit nem kellett volna látnia, és ami miatt belekeveredik valamibe, amibe nem kéne.

Nehéz úgy írni erről a könyvről, hogy ne lőjem le a poénokat. Az írónő elérte azt, amit előtte kevesen tudtak, egyszerűen képtelen voltam rájönni, hogy ki valójában a bűnös, minden egyes szereplő annyira gyanús volt, és mindig azt hittem, hogy "úgyis tudom a választ" de aztán mindig rájöttem, hogy tévedek.

Senkiben sem bíztam meg, még a három narrátorban sem. A történetet ugyanis három nő meséli el (Rachel, Megan és Anna) más-más szemszögből, E/3 személyben, naplószerűen. Fontosak a dátumok, mert nem egy idősíkban mesélik a sztorit.

Ez a könyv tele van titkokkal és fordulatokkal. A történet végére már garantáltan nem marad olyan szereplő, akire nem gondolnál lehetséges gyilkosként.

Mindemellett alig akad olyan, vagy ha pontosabb akarok lenni, senki nincs, akivel szimpatizáltam volna. Nincs kedvenc szereplőm. Nincs olyan, akit szerettem volna.

- Rachel a lecsúszott alkoholista, aki még mindig a múltban él, és a volt férjét zaklatja, hogy fogadja vissza. Rengeteget hisztizik, és állandóan hülyeségeket csinál, néha már nekem égett a képem, én szégyelltem magam azok miatt, amiket leművelt. Tipikusan olyan ember, akinek egy rémálom az élete, de semmit nem tesz azért, hogy a dolgokat rendbe hozza.

- Megan, aki mindenkivel csalja a férjét, állandóan hazudozik, és van egy sötét titka a múltból.

- Anna sem lett sokkal szimpatikusabb, főleg, hogy eleve úgy került a képbe, hogy Tom szeretője volt, és cseppet sem érdekelte, hogy belemászik más kapcsolatába. Már-már azt gondoltam, megérdemli, hogy soha ne legyen nyugta Rachel miatt.

- A férfi karakterekről meg már ne is beszéljünk... nem hinném hogy a normális kategóriába tartozik az a pali, aki kezet emel egy nőre.

De valószínűleg nem is az volt az írónő célja, hogy megszeressük a karaktereket. Minden embernek vannak hibái, titkai, senki sem tökéletes. Éppen ezért volt életszerű az egész.

Olvastam, hogy néhányan unták, vagy kuszának tartották a sztorit, én nem így látom, két nap alatt ki is olvastam. Nagy a felhajtás körülötte, de nem tettem magasra a mércét, és végül kellemesen csalódtam. Pont azt kaptam, amit vártam, egy kicsit talán többet is.

Történet: 4/5

Főszereplő: 3/5

Borító: 4/5

Kedvenc szereplő: -