Ava Dellaira: Kedves halottak!

Néha azok a legjobb levelek, amelyekre nincs is válasz. 

Egy angol házi feladattal kezdődik: írj levelet egy halottnak, mindegy, kinek. Laurel Kurt Cobaint választja, mert Kurt fiatalon halt meg, csakúgy, mint May, Laurel nővére, így talán megért egy kicsit abból, hogy Laurel min megy keresztül. Laurel nemsokára egyre több halottnak ír levelet – Janis Joplinnak, Heath Ledgernek, River Phoenixnek, Amelia Earhartnek, szinte abba sem bírja hagyni. Megírja nekik, mi történik az új középiskolában, és hogyan hullott szét May halála után a családja. 

De akármennyit segítenek is neki a levelek, nem tarthatja örökre távol magától az igazi életet. Múltjának kísértetei nem férnek bele az írott sorokba, és Laurelnek szembe kell néznie a gyermekkor lezárulásával, az imádott testvér elvesztésének fájdalmával és a felismeréssel, hogy egyedül mi formálhatjuk a sorsunkat.

"Nem az a baj, hogy sokat sírsz. Az a baj, hogy sírsz, és nem tudom, miért. És nem akarod elmondani. Nem hozhatom helyre."

Ezzel a könyvvel már azelőtt szemeztem, hogy megjelent volna magyarul, de végül csak most jutottam el odáig, hogy elolvassam. Csak hogy tisztázzuk: nem igazán szoktam annyira elérzékenyülni olvasás közben, hogy elsírjam magam. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hányszor volt ilyen. A Kedves halottak! viszont olyan hatással volt rám, hogy nem bírtam ki, és a végén már alig láttam a könnyektől.

Egyszerűen... szép volt.

Egy kicsit a Ha maradnék-ra emlékeztetett, és egy kicsit az Egy különc srác feljegyzéseire is. Úgyhogy akiknek tetszett ez a két könyv, azok mindenképp olvassák el ezt is!

Tulajdonképpen az egész könyv levelekből áll, amiket főszereplőnk, Laurel írogat híres, halott személyeknek, akikben az a közös, hogy mind fiatalon hunytak el. Eredetileg ez onnan indul, hogy angol órán azt a házi feladatot kapja, hogy írjon egy levelet egy híres, de már elhunyt személynek. Laurel azonban nem adja be a levelét, amit Kurt Cobainnek írt, viszont nem is áll le, hanem még további leveleket ír olyan személyeknek, mint például Amy Winehouse, vagy Janis Joplin. Ezekben mesél nekik a mindennapjairól, és halott nővéréről, May-ről.

Nem mondanám, hogy Laurel nagyon szimpatikus volt, de együtt tudtam vele érezni. Mesél arról, hogy mennyire hiányzik neki May, hogy mennyire felnézett rá, és hogy szeretne olyan lenni, mint amilyen ő volt. Mesél a szülei válásáról May halála után, arról, hogy az anyja cserbenhagyta és elutazott Kaliforniába, mesél Amy nénikéjéről és az ő viszonzatlan szerelméről. Mesél a két legjobb barátnőjéről, Natalie-ról és Hannah-ról, és az ő fura kapcsolatukról, ami valahol a barátság és a szerelem között van, bár ezt egyikük sem merné felvállalni. Mesél a saját szerelméről, Sky-ról.

És közben egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy valamit titkol May halálával kapcsolatban. Valamit, amit még ő maga sem tud feldolgozni.

Oké, ez nem egy könnyű olvasmány, de minden percét élveztem. Annyira szép, tele van érzelmekkel és gyönyörű gondolatokkal. Egész végig érezhető az a nyomasztó, bús, melankolikus hangulat, az elejétől az utolsó oldalig.

Imádtam ezt a "levelek híres halottaknak" ötletet, főleg, hogy közben még kapunk nem kevés információt is az adott személyről.

Egyetlen hibája, hogy a szereplők nem nőttek annyira a szívemhez. Sajnáltam őket, együtt éreztem velük, de valahogy mégsem volt az igazi, különösen Laurel. Az mondjuk tetszett, hogy közel sem voltak tökéletesek, mindegyik hibázik a történet során, nem is egyszer, és ez valahogy életszerűbbé tette őket. SPOILER: Mint például Sky, amikor szakított Laurellel és utána összejött azzal a másik lánnyal, csak úgy.

Örültem volna kicsit tartalmasabb párbeszédeknek, de hát egy levélbe nyilván nem fogja részletezni a beszélgetést...

Natalie-t és Hannah-t mondjuk kedveltem, és Tristan is jó arcnak tűnt, kár, hogy nem szerepelt többször, mert ő érdekes karakter volt.

Ami May-t illeti, olyan sok jót ír róla Laurel, én mégsem látom őt annyira tökéletesnek. Jó, persze a végére erre már Laurel is rájön. Egy nővér egyszerűen nem csinál ilyet, mint amit May csinált. Nincs kistesóm, de ha lenne, nyilván vigyáznék rá, és (SPOILER:) nem hagynám ott egyedül valami vadidegen palival, amíg én a csávómmal kefélek és bulizok. Egy anyai pofont azért megérdemelt volna. Mondjuk Laurelt sem értem, hogy miért nem volt képes szólni, de ez már egy másik kérdés.
De egyébként az írónő remekül ábrázolta, hogy hogyan hullik szét Laurel családja May halála után. Arról nem is beszélve, hogy talán ezzel a könyvvel sikerül jó pár ember szemét felnyitnia bizonyos "mindennapi" problémákkal kapcsolatban.

Azt még így zárójelben megjegyzem, hogy a borító egyszerűen tökéletes (bár az eredeti jobban tetszik).

Történet: 5/5

Főszereplő: 3/5

Borító: 5/5

Kedvenc szereplő: Kurt Cobain lehet..? :D