Kale napjait erőszak és halál töltötte be, mielőtt Dezzel találkozott. Gyilkoló fegyvernek használták a Denazen hatalomvágyó emberei, mert Hatos, kivételes képességgel rendelkezik. Van, aki örül ennek, nem úgy Kale. Kale érintése azonnali halált jelent.
Most azonban vele van Dez, a lány, akit meg tud érinteni, s ketten együtt felkutatják a Hatosokat, hogy figyelmeztessék őket a Denazen veszélyére. Kale a rabságból kikerülve a külvilággal ismerkedik, és igyekszik maga mögött hagyni sötét múltját. Alábecsülték azonban azt, amennyire a Deanazen vissza akarja őket szerezni.
Amikor Dez feláldozza magát, hogy megmentse az új Hatost, akit épp akkor mentettek meg, nehogy a cég kezébe kerüljön, Kale eltűnik. A Denazen mindent bevet a célja érdekében. Samsen jött el értük, a rémálom Kale múltjából, az egyetlen ember, akitől valaha igazán félt, és hamarosan világossá válik előttük, hogy megvan a maga hátborzongató terve.
Kale-nek minden kiképzésnél szerzett tudását be kell vetnie, hogy visszakapja Dezt és biztosítsa, hogy kijussanak szabadon… és élve. De elég lesz ez?
Alapvetően nincs semmi bajom Deznee szemszögéből olvasni, de ebben a rövidke kiegészítő kötetben kifejezetten jó volt egy kicsit Kale szemén keresztül látni a világot. Még mindig azt gondolom, hogy ő egy különleges karakter: egyszer ártatlan kisgyerek, akit legszívesebben megölelgetne az olvasó, máskor pedig olyan veszélyes, hogy fejvesztve menekülnek előle a rosszfiúk.
Mivel egész életét a Denazenben töltötte fogolyként, nem igazán ismeri az emberi szokásokat és kifejezéseket. Barátnője, Deznee türelmesen tanítgatja őt és elmagyaráz neki mindent, de ebben a novellában is sok vicces helyzet adódik Kale tudatlansága miatt. Például nem érti a szlenget, és képtelen felfogni, hogy az embereknek mi jön be a vidámparkokban.
Ez persze egyrészt elég szomorú, mert Kale borzalmas dolgokon ment keresztül a Denazenben, másrészt (a reakciói miatt) mulatságos is, érdekes volt az ő szemszögéből olvasni. Ebben a kötetben egy kicsit jobban megismerhetjük őt. :)
A történet ott folytatódik, ahol az első részben vége szakadt. Kale és Dez ketten együtt felkutatják és figyelmeztetik a Hatosokat, ám egyik ilyen alkalommal, amikor éppen egy Kiernan nevű Hatos lányt próbálnak meggyőzni, hogy tartson velük, egyszer csak feltűnik a Denazen.
Az egyetlen dolog, amit negatívumként tudnék felhozni, hogy nagyon-nagyooon rövidke, mindössze 80 oldal körül van. Bár talán épp ennek köszönhetően végig izgalmas, és nincsenek benne felesleges részek. Annak ellenére, hogy az első kötet, a Touch jobban tetszett, azért ez sem marad el mögötte.
Az új szereplő, Kiernan szimpatikus, de nem kedveltem meg igazán ilyen rövid idő alatt. Egy kicsit na jó, nagyon Deznee-re hasonlít. :)
Kale szemszögéből Dez kevésbé idegesítő, ez tetszett. Ahogy az is, hogy ezt a kis novellát elolvasva látom csak igazán, hogy tényleg mennyire őszintén szereti Kale Deznee-t.
Szerintem mindenképp megéri elolvasni, akkor is, ha már valaki elolvasta előtte a második kötetet. Egy kicsit többet megtudhatunk Kale múltjáról, és jobban megismerhetjük őt.
Történet: 5/5
Főszereplő: 5/5
Borító: 3/5 (ez a srác még mindig nem hasonlít Kale-re szerintem..)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése