Sophie Jordan: Firelight - Tűzláng

A drakik a sárkányok mai leszármazottai, akik képesek emberből sárkánnyá, és sárkányból emberré változni. A tűzokádás ritka képességével megáldott Jacinda még a drakik között is különlegesnek számít, mikor azonban lázadó természete miatt családja menekülni kényszerül az emberek világába, a lány nagyon nehezen tud beilleszkedni új közegébe. Közben egyre gyengül a benne élő draki szellem, és az egyetlen lény, aki képes életet lehelni Jacinda sárkány-énjébe nem más, mint a gyönyörű, rejtélyes Will. Csakhogy Will családja drakikra vadászik, ám Jacinda annak ellenére sem képes ellenállni a fiúnak, hogy tudja: nem csak saját életét, de a drakik legféltettebb titkát is kockára teszi. 

Mitikus erejű, magával ragadó történet egy lányról, aki szembeszállt az elvárásokkal, és akinek szerelme ősi tilalomfákat döntött le.

Bajban vagyok, mert nem tudom, hogy ez a könyv csak azért tetszett, mert végre találtam egy "sárkányos" trilógiát, vagy mert tényleg jó volt. Kiskorom óta rajongok mindenféle fantasy lényért, de legfőképpen a sárkányokért. Épp ezért nem is értem, hogy nem figyeltem fel eddig erre a sorozatra, pedig többször is kiszúrta a szemem a könyvtárban, sőt, le is volt töltve az e-bookomra, úgy, hogy közben azt se tudtam miről szól. De most valahogy előkerült, és egy nap alatt befaltam.

Oké, tényleg jó volt.. de azért lehetett volna jobb is, ez tény.

Főhősünk, Jacinda egy tűzokádó draki, aki barátnőjével, Azure-ral megszegik a falkájuk első számú szabályát, miszerint csak az éj leple alatt repülhetnek. Már rögtön sejteni lehet, hogy ennek nem lesz jó vége: a két lányt észreveszi egy csapat vadász, és üldözőbe veszik őket.

Jacinda ekkor találkozik először Will-lel, egy fiatal vadásszal, aki valami érthetetlen okból kifolyólag hagyja elmenekülni a lányt.

Ám a drakik többsége egyetért abban, hogy Jacindát meg kell büntetni a felelőtlenségéért, így aztán anyjával és ikertestvérével együtt elmenekülnek a falka közeléből.

Édesanyja és Jacinda testvére, Tamra mindketten alig várják, hogy új életet kezdhessenek az emberek között, ők ugyanis képtelenek felvenni sárkányszerű alakjukat, így gyakorlatilag nem különböznek az átlagos emberektől. De Jacinda nehezen barátkozik meg az új környezetével, és legszívesebben visszatérne a falkához, még akkor is, ha az élete távolról sem volt ott tökéletes.

Azonban egyszer csak feltűnik az iskolában egy ismerős alak: Will, a vadász, aki nemrég megkímélte Jacinda életét. És akinek fogalma sincs, hogy ki is Jacinda valójában, ember alakjában ugyanis nem ismeri meg őt, és nyilvánvaló, hogy vonzódik a lányhoz.

Ez az érzés kölcsönösnek bizonyul, és valahol itt kezd átmenni a könyv egy hülye, amerikai romantikus drámába. Igen, természetesen Will egészen eddig megközelíthetetlennek tűnt a suliban minden lány számára, de persze Jacindába egy nap alatt halálosan beleszeret. Ezzel aztán a lány sikeresen kivívta az egyik menő csajszi haragját, aki évek óta epekedik Will után. Mindeközben a hugica, Tamra egy olyan alakkal randizik, akiről nem is sejti, hogy milyen veszélyes.

Na persze, Will is az, és Jacinda mégis randizik vele.

Legalábbis én nehezen tudom elképzelni, hogy beleszeretek valakibe, aki a fajtámat gyilkolja, és a bőrét a szobája díszítésére használja (jó, tudom hogy nem pont Will szobája volt az, de ez most lényegtelen). Nem értem azt sem, hogy legalább miért nem figyelmezteti a családját, hogy a helyi suliba vadászok járnak?

Ahogy az is érthetetlen, hogy tulajdonképpen miért lett ennyire szerelmes Willbe, amikor az egyetlen dolog, amit tud róla, az az, hogy drakikat öl? Később, miután járni kezdenek, Will elmond néhány dolgot magáról, na de addig? Semmi. Ami nem teszi túl hitelessé a szerelmüket.

Ami még nem tetszett, az Jacinda állandó belső harca. Egyik pillanatban még arról beszél, hogy sürgősen ki kell vernie a fejéből Willt, és távol kell tartania magát tőle, elvégre vadász, meg minden. Öt oldallal később már arról beszél, hogy nem érdekli az egész, mert hát Will jó ember, látszik rajta, elvégre őt is elengedte és nem bántotta, amikor lehetősége volt rá. Újabb öt oldallal később megint visszatérünk a "mégis tartsuk távol magunkat tőle" részhez, és ez így váltogatja egymást végig. De tényleg. Végig!

Na de ha nem vesszük a szerelmi drámát, ez tényleg egy jó könyv. Imádtam a drakikról olvasni, és sajnáltam, hogy végül egy gimiben kötöttünk ki, helyes pasikkal és pomponlányokkal körülvéve, viszont nagyon úgy néz ki, hogy a következő kötetben már a drakiké a főszerep.

Will egyelőre szimpatikus, teljesen normálisnak tűnik annak ellenére, hogy vadász. Egy kicsit talán túlságosan tökéletes, de ez persze még változhat. Jacinda az idióta belső monológjaival néha idegesített, tipikus rinyálós főszereplő csajszi, ahogy a mindenkinek megfelelni vágyó és állandóan hisztiző hugica, Tamra is. Az anyuka cselekedeteit valamilyen szinten azért megértettem, de nem lett túl szimpatikus. Xander érdekes karakternek tűnik, kíváncsian várom, hogy mi lesz vele, Cassianról pedig egyelőre nem nyilatkozom, majd a következő kötet után. :P

Simán max pontot kapna, ha egy kicsit több akció lenne benne, és nem csak hisztizésből állna az egész. Jacinda helyében sok mindent máshogy csináltam volna, nem igazán értettem egyet a döntéseivel. Ennek ellenére azért szerintem élvezhető olvasmány, leginkább a drakik miatt. Kár, hogy el lett rontva ezzel a sulis szállal. :(

Történet: 4/5

Főszereplő: 3/5

Borító: 4/5

Kedvenc szereplő: Will

Jus Accardo: Toxic - Mérgezés

Mikor a Sumrun éjszakáján egy Hatos megmenti Kale életét, figyelmezteti, hogy ennek következményei lesznek. Egy csere. Valamit adniuk kell a fiú visszanyert életéért cserébe. De Dez nem is sejtette, hogy épp azt az egy dolgot veszíti majd el, amiért bármit megadna… És nem elég, hogy Dez elveszíti Kale érintése elleni immunitását, az a Hatos, aki segít megtanítani Kale-nek, hogyan tudja irányítani a képességét, az első pillanattól kezdve odavan a srácért. Jöhet még ennél is rosszabb? Igen, Jade meg tudja érinteni Kale-t. De most a csábító Dez legkisebb problémája.

Imádom ezt a sorozatot, de a Toxic-ban sajnos csalódnom kellett. Már a közepe felé nyilvánvaló volt, hogy nem ez lesz a kedvenc kötetem. 80% felesleges hiszti, a maradék 20%-ban pedig tényleg történt is valami..

Pedig amúgy ütősen indított. Ugyanis az első pár oldalon kiderül, hogy Dez többé már nem immúnis Kale érintésére. Ez persze azonnal felkelti az olvasó érdeklődését.

Tovább bonyolódik a helyzet, amikor Deznee beszerez egy halálos sebet, de főhősünk ahelyett, hogy szólna erről bárkinek, inkább csöndesen, egyedül szenved, és várja a csodát. Ezt a poént rengeteg könyvben elsütik, és még mindig nincs semmi értelme. Mert ugyan miért ne szólnál senkinek? Más esetben talán működhet az az elv, hogy "ha nem veszek róla tudomást, majd megoldódik" na de nem hinném, hogy egy halálos sérülésre is vonatkozna ez. Deznee apja persze hamarosan előkerül és felajánlja az ellenszert; Dez-ért és Kale-ért cserébe, de a lány elutasítja őt, és titokban tartja a találkozását apucival.

Eközben Kale egy másik lánnyal, Jade-del tölti az idejét. Mivel Jade egy igen különleges képességgel rendelkezik, ő az egyetlen, aki gond nélkül megérintheti Kale-t, és ő segít  a srácnak, hogy megtanulja uralni az erejét. Ez eddig oké, csakhogy Jade totál odavan érte, és folyton próbálja távol tartani Kale-t Deztől.

Deznee úgy a könyv háromnegyedét végighisztizi emiatt, ráadásul úgy gondolja, hogy Jade valójában egy kém, akit a Denazen küldött. Mivel azonban senki nem hisz neki, barátnőjével, Kiernannel (akinek különleges képessége a láthatatlanná válás) kémkedni kezdenek Jade után.

De amit látnak, az már tényleg sok Deznee-nek.

Nem Dez az egyetlen, aki féltékenykedik ebben a könyvben, bár tény hogy ő az egyetlen, akinek tényleg oka van rá (Jade piszok idegesítő..).

Ginger ugyanis kitalálja, hogy a fiatalokat tanítani kéne, így Dez, Kale, Jade és Alex kénytelen együtt tanulni. Alex többször is keményen beszól Kale-nek, így aztán nem kell sokat várni, hogy kialakuljon egy szép kis bunyó. Jade pedig természetesen azonnal látja, hogy Alex még mindig érez valamit Deznee iránt, és ezt ki is használja. Szép lassan egy szappanoperában kezdtem érezni magam. Ez a szerelmi négyszög egyszerűen idegölő volt, nem hiszem el, hogy nem tudott mást kitalálni az írónő a második kötetbe..

Oké, a vége azért tetszett. Még akkor is, ha egy kicsit gyors és kiszámítható is volt, ennek ellenére izgalmas, és várom a következő részt. Bár az utolsó mondat eléggé felidegesített. Ha Ginger tényleg előre látja a jövőt, és mindig tudja, mi fog történni, akkor ugyan miért hagyja, hogy meghaljanak körülötte az emberek (a barátai!!)? Ehelyett inkább titokzatoskodik, és ontja magából a "bölcsességeket".. köszi, ezzel nem megyünk sokra!

A sok felesleges hiszti és féltékenykedés ellenére azért szerethető ez a könyv, de tényleg nagyon elrontja az egészet a szerelmi négyszög. Emiatt már a szereplőket sem kedveltem annyira, mint a Touch-ban és az Untouched-ban. Kale megoldása a problémára öhm.. elég érdekes volt, de amilyen egyszerűen gondolkodik szegényke, annyira azért nem tudok rá haragudni. Deznee viszont egyszerűen idegesítő volt és kész.

Történet: 3/5

Főszereplő: 3/5

Borító: 3/5

Kedvenc szereplő: - öhm.. Brandt, merre vagy? O_o

Jus Accardo: Untouched - Érintés nélkül

Kale napjait erőszak és halál töltötte be, mielőtt Dezzel találkozott. Gyilkoló fegyvernek használták a Denazen hatalomvágyó emberei, mert Hatos, kivételes képességgel rendelkezik. Van, aki örül ennek, nem úgy Kale. Kale érintése azonnali halált jelent. 

Most azonban vele van Dez, a lány, akit meg tud érinteni, s ketten együtt felkutatják a Hatosokat, hogy figyelmeztessék őket a Denazen veszélyére. Kale a rabságból kikerülve a külvilággal ismerkedik, és igyekszik maga mögött hagyni sötét múltját. Alábecsülték azonban azt, amennyire a Deanazen vissza akarja őket szerezni. 

Amikor Dez feláldozza magát, hogy megmentse az új Hatost, akit épp akkor mentettek meg, nehogy a cég kezébe kerüljön, Kale eltűnik. A Denazen mindent bevet a célja érdekében. Samsen jött el értük, a rémálom Kale múltjából, az egyetlen ember, akitől valaha igazán félt, és hamarosan világossá válik előttük, hogy megvan a maga hátborzongató terve. 

Kale-nek minden kiképzésnél szerzett tudását be kell vetnie, hogy visszakapja Dezt és biztosítsa, hogy kijussanak szabadon… és élve. De elég lesz ez?

Alapvetően nincs semmi bajom Deznee szemszögéből olvasni, de ebben a rövidke kiegészítő kötetben kifejezetten jó volt egy kicsit Kale szemén keresztül látni a világot. Még mindig azt gondolom, hogy ő egy különleges karakter: egyszer ártatlan kisgyerek, akit legszívesebben megölelgetne az olvasó, máskor pedig olyan veszélyes, hogy fejvesztve menekülnek előle a rosszfiúk.

Mivel egész életét a Denazenben töltötte fogolyként, nem igazán ismeri az emberi szokásokat és kifejezéseket. Barátnője, Deznee türelmesen tanítgatja őt és elmagyaráz neki mindent, de ebben a novellában is sok vicces helyzet adódik Kale tudatlansága miatt. Például nem érti a szlenget, és képtelen felfogni, hogy az embereknek mi jön be a vidámparkokban.

Ez persze egyrészt elég szomorú, mert Kale borzalmas dolgokon ment keresztül a Denazenben, másrészt (a reakciói miatt) mulatságos is, érdekes volt az ő szemszögéből olvasni. Ebben a kötetben egy kicsit jobban megismerhetjük őt. :)

A történet ott folytatódik, ahol az első részben vége szakadt. Kale és Dez ketten együtt felkutatják és figyelmeztetik a Hatosokat, ám egyik ilyen alkalommal, amikor éppen egy Kiernan nevű Hatos lányt próbálnak meggyőzni, hogy tartson velük, egyszer csak feltűnik a Denazen.

Az egyetlen dolog, amit negatívumként tudnék felhozni, hogy nagyon-nagyooon rövidke, mindössze 80 oldal körül van. Bár talán épp ennek köszönhetően végig izgalmas, és nincsenek benne felesleges részek. Annak ellenére, hogy az első kötet, a Touch jobban tetszett, azért ez sem marad el mögötte.

Az új szereplő, Kiernan szimpatikus, de nem kedveltem meg igazán ilyen rövid idő alatt. Egy kicsit na jó, nagyon Deznee-re hasonlít. :)

Kale szemszögéből Dez kevésbé idegesítő, ez tetszett. Ahogy az is, hogy ezt a kis novellát elolvasva látom csak igazán, hogy tényleg mennyire őszintén szereti Kale Deznee-t.

Szerintem mindenképp megéri elolvasni, akkor is, ha már valaki elolvasta előtte a második kötetet. Egy kicsit többet megtudhatunk Kale múltjáról, és jobban megismerhetjük őt.

Történet: 5/5

Főszereplő: 5/5

Borító: 3/5 (ez a srác még mindig nem hasonlít Kale-re szerintem..)

Jus Accardo: Touch - Érintés

Mikor egy idegen fiú száguld le a patak melletti töltésen, és épp a lába előtt ér földet, a tizenhét éves adrenalinfüggő Deznee Cross úgy dönt, kihasználja a lehetőséget, hogy felbosszantsa apját, ezért hazaviszi a titokzatos, jóképű, jégkék szemű srácot. De valami nem stimmel Kale-lel. Dez cipőjét hordja a zuhany alatt, lenyűgözik az olyan tárgyak, mint egy DVD, vagy egy váza, és mintha attól tartana, hogy a lány egy érintésétől elporladna. De egyszer csak megjelenik Dez apja, fegyverrel a kezében, és jóval többet tud Kale-ről, mint kellene. Dez rájön, hogy sokkal több van a fiúban – és az apja „ügyvédi irodája" is más – mint az elsőre látszott. Kale a Denazen részvénytársaság rabja volt – egy szervezeté, amely összegyűjtötte a „különleges" gyerekeket, akiket csak a Hatosnak neveznek, hogy fegyverként használja őket, egy egész életen át. Á, igen, és az érintése? Az halálos. Dez és Kale mindenre elszántan csatlakozik a Hatoshoz, hogy legyőzzék a Denazent, mielőtt azok kapják el őket és Dez apja rájön a legnagyobb titokra. A titokra, melyet Dez egész életében meg akart óvni. A titokra, melyért Kale ölne, hogy megóvja.

Régen olvastam már ezt a könyvet, de a napokban elhatároztam, hogy újra belekezdek a sorozatba. Valamiért úgy érzem, ezúttal jobban tetszett, mint legutóbb, de nem tudnám megmondani, hogy miért.

Kezdjük ott, hogy már az elején is pörög a sztori, azonnal felkelti az olvasó érdeklődését, és annak ellenére, hogy pontosan tudtam, mikor mi fog történni, mégis magával ragadott, és alig tudtam letenni, egy percig sem untam. Izgalmas volt, pörgős, humoros, épp annyi romantikával megfűszerezve, amennyi egy ilyen stílusú történetbe kell.

Elismerem, hogy a főszereplőt, Deznee-t nem mindenki fogja megkedvelni. Egy őrült deszkás csaj, aki engem leginkább Avril Lavigne-re emlékeztetett. Néha bizony már sok belőle, ahogy meséli, hogy ő milyen sok pasival kavart, és a túlzott önbizalmával is az őrületbe tudott kergetni. De ettől eltekintve szerethető karakter, mert rengeteg jó tulajdonsága van: bátor, vicces, kitartó, eltökélt, és bármit megtenne a szeretteiért, tehát Deznee szerintem teljesen rendben van, még akkor is, ha néha idegesítő.

Kale. Hmm. Szerintem ő egy igazán lenyűgöző karakter, egyszerre hasonlít egy ártatlan, hűséges kiskutyára és egy erős, védelmező oroszlánra. Mindkét esetben imádtam őt, a tudatlansága pedig megmosolyogtatott. Nem mondanám annak a tipikus könyves álompasinak, de tény, hogy van benne valami vonzó, az olvasó legszívesebben megölelgetné őt. Nehezen tudom elképzelni, ahogy embereket gyilkolászik, még akkor is, ha nem szívesen tette ezt, csak a Denazen parancsára.

Alex egészen a könyv végéig szimpatikus volt, az árulásával viszont mindent elcseszett. Valamilyen szintem megértem, miért tette azt, amit, elvégre az ember totál dilis, amikor szerelmes és féltékeny, de ez akkor sem olyan dolog, amit könnyen meg lehetne bocsátani. Bár én még így sem utálom annyira, sőt egy kicsit sajnálom is őt, de azért megértem, ha Deznee ezek után szét akarná rúgni a seggét.

Akire viszont senki sem figyel fel igazán, pedig tényleg megérdemelné, mert szerintem imádnivaló karakter: Brandt! Ugye hogy ugye?! Ha ebből a könyvből kéne kedvenc pasit választanom, tuti, hogy rá tenném le a voksomat! ;)

Ami még tetszett a könyvben, az a "főgonosz" volt, aki nem más, mint Deznee apja, Marshall Cross. Végre egy igazán ütős ellenség, bár tény, hogy nem a legeredetibb ötlet, ez a "legyen a főszereplő egyik családtagja a rosszfiú".. Azért nekem tetszett, mert annyi biztos, hogy Cross bácsit nem lesz könnyű eltenni láb alól. Cseppet sem hatja meg, hogy Deznee a saját gyereke, simán nevezhetne a "Legsz*rabb Szülő" díjra.

Lenyűgöztek a Hatosok különböző képességei, és szívesen olvastam volna többet a Denazenről, még akkor is, ha utáltam őket.. 

Viszont volt néhány totál értelmetlen jelenet. Például: értem én, hogy Deznee minden áron ki akar csikarni valami érzelmet, reakciót az apjából, de tényleg olyan messzire menne csak ezért, hogy elszökik egy olyan idegennel, aki 5 perce még fojtogatta és meg akarta ölni? Most őszintén, ki tenne ilyet..? Vagy: ugyan miért kérné Deznee-t egy olyan cég, mint a Denazen, hogy meséljen már légyszi az utolsó szexuális élményéről? Aztán: hirtelen kiderül, hogy valójában minden második ember Hatos. És még sorolhatnám..

Azért mindenképp megéri elolvasni a sorozatot, tele van akcióval, jó karakterekkel, romantikával, humorral, tehát minden adott, ami egy jó könyvhöz kell. :) Elolvastam a tavalyi moly-os értékelésem, ott még csak 4*-ot adtam rá, de itt most megadom neki a max pontot.

Történet: 5/5

Főszereplő: 4/5

Borító: 4/5

Kedvenc szereplő: Brandt, Kale