Violet nem vágyik másra, csak hogy Lincolnnal lehessen. De a fiú olyan súlyos titkot rejteget, amely bármikor szétszakíthatja őket. És persze ott van Phoenix is. A lenyűgöző és kifürkészhetetlen srác, aki azonban mindig a lány mellett áll.
A világosság és a sötétség örök küzdelmének csapdájában vergődve – ahol az angyalok bosszúra szomjaznak, és az emberek hősként harcolnak – Violetnek el kell döntenie, mekkora áldozatot hajlandó hozni. És kiben bízhat…
A rossz döntés nem csupán az életébe kerülhet, hanem a végzetébe is.
Oké, ez tipikusan az az eset, amikor a borító übereli a sztorit. Őszintén szólva ez a lila csoda volt a fő ok, ami miatt belekezdtem ebbe a könyvbe, még azon is gondolkodtam, hogy meg kéne venni, elvégre tök jól passzolna a szobám halványlila falához, meg minden.. de végül örülök, hogy nem adtam ki érte pénzt.
Ennek a legeslegfőbb oka egy Violet Eden nevű hölgyemény, aki történetesen a könyv főszereplője. Tökéletesen megtestesíti az általam gyűlölt, tipikus női főszereplőt: egy végtelenül önző fruska, aki képtelen választani két srác, a jófiú és a rosszfiú közül, ezért inkább mindkettővel kavar.
Itt van például Lincoln, a srác, akibe főhősünk már két éve szerelmes, de a fiú látszólag csak barátként tekint rá. Egy szép napon azonban kénytelen kitálalni Violetnek, ki is ő valójában, és miért nem lehetnek ők ketten együtt. És amikor a lány megtudja, hogy a rendeltetése, hogy csúnya, gonosz, száműzött angyaloktól mentse meg a Földet, az első reakciója természetesen az, hogy "Jaj ne, nem élhetek többé normális életet!" majd úgy megsértődik csóró srácra, amiért csak most szólt neki erről, mintha az rituálisan lemészárolta volna a szüleit..
És tulajdonképpen ezután végig megy a hiszti.
Mivel Lincoln két éven keresztül hazudott Violetnek, a lány eldöntötte, hogy nem bízik meg többé a srácban, és inkább szóba sem áll vele többé.
Így aztán inkább összeáll egy Phoenix nevű manipulatív, titokzatos száműzött angyallal, annak ellenére, hogy tudja, milyen veszélyes ez. Nem is lenne ezzel akkora baj, ha eközben nem gondolna állandóan Lincolnra.
Magával az angyalos sztorival nem lenne bajom, annak ellenére, hogy már lerágott csont az egész, néhol azért fel lehetett fedezni ebben a könyvben is új dolgokat, amik egyedivé tették. De nem élveztem.. így nem igazán. Zavart a szerelmi háromszög, zavart a főszereplő (Lincoln éppen haldoklik, Violet eközben Phoenix-szel kefél, nekem ez már gáz), és sok más apróság, például amikor Violet elmondja a legjobb barátnőjének ezt az egész természetfeletti sztorit a Grigoriról, stb, mire Steph nem is kételkedik benne, egyszerűen elhiszi rögtön az egészet, és kész, ezzel le van tudva a dolog. Most komolyan, nem lepődnél meg, ha kiderülne, hogy a legjobb barátnőd részben angyal?
Nem tetszett Violet kapcsolata az apjával. Ezek ketten kölcsönösen lesz*rják egymást, egy normális szülő törődne annyira a 17 éves lányával, hogy ha látja, hogy valami történik vele, megváltozik a viselkedése, akkor leül vele, és megdumálja a helyzetet, vagy megpróbál neki segíteni valahogy. Azt sem hinném, hogy egy apuka ilyen lazán egyedül hagyná a lányát egy olyan alakkal kettesben, mint Phoenix, na mindegy.
És ha már Phoenix szóba jött... nos, nem igazán tetszett az első találkozójuk Violettel (a taperolás tánc közben), de a végére egészen megkedveltem, Van benne valami furán egyedi, ami izgalmasabbá teszi őt Lincolnnál. Persze ez nem biztos, hogy végig így fog maradni, elvégre ez még csak az első kötet, és valljuk be, Linc egy picit most a háttérbe szorult, viszont most, hogy kibékültek Violettel, valószínűleg sokkal többet fog szerepelni a második kötetben. Még bármi megtörténhet, hiszen egy ötrészes sorozatról van szó.
Azért egyelőre maradok Phoenixnél.
Történet: 3/5
Főszereplő: 2/5
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Phoenix
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése