A rejtélyes és zárkózott fiú azonnal felkelti Luce Price érdeklődését, amint a lány meglátja a Sword & Cross bentlakásos iskolában. Ő az egyetlen jó dolog az intézetben, ahol tilos mobiltelefont használni, a többi diák nehéz eset, és minden mozdulatukat biztonsági kamerák figyelik. Csakhogy Daniel nem akarja, hogy bármi köze legyen Luce-höz, és mindent megtesz, hogy ezt nyilvánvalóvá is tegye a lány számára. De Luce nem képes lemondani róla. Úgy vonzza a fiú, mint az éjjeli pillangókat a tűz fénye, és muszáj kiderítenie, amit Daniel olyan elszántan szeretne titokban tartani…
A veszedelmesen izgalmas és sötéten romantikus regény letehetetlen olvasmány és felülmúlhatatlan szerelmi történet.
"Veszedelmesen izgalmas"?
"Letehetetlen"?
Szerintem én valami mást olvastam, mint a fülszöveg írója. Bedőltem a szép borítónak, és amikor megláttam a könyvtárban, tudtam, hogy én ezt most hazahozom, hogy legalább néhány hétig gyönyörködhessek benne. Régóta szemeztem ezzel a könyvvel, de megvenni sosem mertem, mert elrettentett a moly-on az a 77%... most már legalább értem az okát.
Pedig egész érdekesnek indult a sztori. Imádtam, hogy az egész egy javítóintézetben játszódik, ez legalább újdonság volt. Szóval eleinte tetszett, de aztán szép lassan kezdett elmúlni a lelkesedésem, mivel úgy nagyjából a történet háromnegyedéig semmi, de SEMMI nem történik. Luce összevissza bolyong az intézet területén, néha beugrik a temetőbe is, és közben nem tudja, melyik srácot válassza: Camet, akinek láthatóan bejön a lány, vagy Danielt, aki viszont magasról tesz rá.
Annak ellenére, hogy Luce milyen szuper-okosnak hiszi magát, és hogy a jegyei is elég jók, minden második oldalon rá kellett jönnöm, hogy valójában ez a lány egy idióta. Önértékelés: 0. Szégyenérzet: szintén 0. A könyv vége felé elhangzik egy mondat, amiben tökéletesen sikerül jellemezni Lucindát: "...egy ostoba, önző, tudatlan, elkényeztetett kislány, aki azt hiszi, azon múlik a világ sorsa, hogy ő összejön-e egy helyes fiúval az iskolában."
Iszonyat idegesítő volt, hogy Daniel többször is lepattintotta őt, Luce mégsem vette az adást, és ugyanúgy futott utána. Jesszus.
Persze már épp elég ilyen könyvet olvastam ahhoz hogy már az elején tudjam, hogy az a pasi lesz majd a befutó, aki BUNKÓ.
Danielt az írónő valószínűleg titokzatos, szexi rosszfiúnak akarta ábrázolni, csak sajnos nem nagyon jött össze. Semmi vonzót nem láttam benne. Többször is figyelmezteti Luce-t hogy maradjon távol tőle, de persze a lány nem hallgat rá, miért is tenné? Értem, hogy a srác jól néz ki, meg minden, de akkor is, Luce semmit sem tudott róla, nem értem, mit látott benne, ami miatt ennyire nyomult rá, mintha kötelező lenne? Vagy csak szereti, ha úgy bánnak vele, mint egy véres ronggyal?
Ezzel ellentétben Cam már az elejétől kezdve jó arc volt vele. Ugyanúgy jól néz ki, mint Daniel, csak nem kezelte úgy Luce-t, mint valami hülyegyereket. Daniel engem egyszerűen idegesített, Cam viszont... igen, azt hiszem, Luce helyében őt választottam volna. SPOILER: miééért, ó, miéééért kell hogy Cam legyen a gonosz, csúnya rosszfiú? Mondjuk ettől csak még szexibb lett.
Amúgy mondtam már, milyen piszok idegesítő, amikor egy könyvben a főszereplők 1 hét alatt halálosan egymásba szeretnek?
Oké, szóval röviden: ez a könyv unalmas, a karakterek szintén, a főszereplő agyi szintje vetekszik egy sült krumpliéval. Hiányzik a cselekmény, a szerelmi szál szimplán idegesítő, maga a háttérsztori pedig nekem túl zavaros és homályos. Léteznek ennél ezerszer jobb könyvek is ebben a témában.
És az átok! Daniel elmondja Luce-nak, hogy (SPOILER!) mindig, amikor a lány újjászületik, ők ketten találkoznak és egymásba szeretnek. Azonban amikor Daniel megcsókolja őt, Luce meghal. És ez így folytatódik a végtelenségig. Jesszus, hát akkor talán ne csókold meg, te idióta!
Ráadásul a végén kiderül, (újabb SPOILER!) hogy ebben a rohadt intézetben valójában alig vannak emberek, szinte mindenki bukott angyal. Egyedül szegény Penn maradt meg halandónak, de aztán persze az írónő kinyírta őt...
Arriane volt a mellékszereplők közül a legszimpatikusabb, tetszett a stílusa. Csakhogy sajnos ezzel ki is merült az érdekesnek mondható karakterek listája, bár talán még Pennt is ide sorolnám, csak hát ugye tudjuk, hogy vele mi történt.
Valószínűleg el fogom olvasni a folytatást, de csak ha nagyon nagyon unatkozni fogok..
Remélhetőleg a film jobb lesz, bár én nem fűzök hozzá nagy reményeket.
Történet: 2/5
Főszereplő: 2/5
Borító: 5/5
Kedvenc szereplő: Arriane és Cam
Ugye csak viccelsz azzal,hogy remélhetőleg a film jobb lessz? Ez egy nagyon érdekes könyv,tele rejtélyekkel. Ha szerinted nem jó ez a könyv akkor minek irod ide ki? Rengeteg ember van aki ez álal szerette meg az olvasást,köztük én is. Minden ami a könyvben van annak úgy kell lennie,de ami nem tetszik az nem muszály elitélni...ne haragd de szerintem nem szórakozásból olvastad el a könyvet.
VálaszTörlésFigyelj, azt elismerem, hogy ez nem valami jó kritika.. nem is mai, több mint egy éve írtam, és már magára a könyvre se nagyon emlékszem.
TörlésDe mi az, hogy minek írom ki? :D Talán azért, mert ez egy könyves értékelésekkel foglalkozó oldal, és sajnos nekem sem tetszhet minden, amit olvasok. És bizony leírom azt is, ami nem tetszik, különben nem lenne értelme. Már sokszor leírtam, hogy ne legyen belőle sértődés, de akkor még egyszer: én ezzel nem azokat akarom lejáratni, akik szeretik az adott könyvet. Ízlések és pofonok, nem vagyunk egyformák, nem tetszhet mindenkinek ugyanaz. Ha magadra vetted, sajnálom, tényleg, mert nem akartam senkit megsérteni, ez csupán az én véleményem. :)